Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

A násznép előtt kapcsolták le a közokirat-hamisítót Szentesen, a lagzi mégsem maradt el - megszólalt az ifjú pár

Hónapokig bujkált a rendőrség elől egy öcsödi férfi, de a szentesi anyakönyvi hivatalba a saját nevén jelentkezett be. A vőlegényt a boldogító igen után tartóztatták le a rendőrök. Úgy tudjuk, már ismét szabadon van, és a lakodalmat is megtartották.

A Blikk információi szerint egy napig volt csak rács mögött Mihály, és felesége szerelmén ez nem változtatott.
 

Bármi is történt, mi továbbra is imádjuk egymást. Még jobban szeretem Misit, amióta letartóztatták az esküvőnkön

mondta a boldog feleség a Blikknek.

– Szinte sokkot kaptam, amikor Misit elvitték a rendőrök, de tudtam, hogy semmi olyat nem követett el, ami megbocsáthatatlan. Nyáron jöttünk össze, azóta minden titkunkat megosztjuk egymással. Azt mondjuk nem hittem, hogy nem tudjuk majd megünnepelni az egybekelésünket szűk családi körben. A tortavágás helyett rohantam haza, lekaptam magamról a menyasszonyi ruhát, és már indultam is a rendőrségre a férjem után – idézte fel Szilvia.

Mihály mindössze egy éjszakát töltött a rácsok mögött, másnap hazaengedték. A Blikknek azt nyilatkozta, nem érti, miért az esküvőn csaptak le rá, hiszen megtalálhatták volna a szentesi házában.

Az ügyészség szerint a férfi 2017 júniusában autót vezetett, de az iratait és a jogosítványát nem tartotta magánál. Amikor ellenőrizték, a saját adatai helyett más, létező személy adatait adta meg, majd a helyszíni bírság kiszabásáról készült, valótlan adatokat tartalmazó nyomtatványt alá is írta.

– Régebben volt egy vállalkozásom, ami miatt kibéreltem egy autót a saját nevemre. A kocsit nem én vezettem, hanem egy alkalmazott. Igazoltattak minket a rendőrök, amikor kiderült, a sofőrnek nincs jogosítványa, és hamis nevet diktált be a zsaruknak. Ebből eljárás indult, az idézéseket pedig az édesapámhoz küldték, pedig én már régen nem lakom nála, így nem tudtam, hogy keresnek. Gondolom, ezért adtak ki körözést – mondta el az esetről a saját verzióját Mihály

Korábban írtuk:
A Zsaru magazin számolt be a nem mindennapi esküvőről. Az öcsödi férfi, G. M. az utóbbi hónapokban mindig máshol lakott. Sőt, szinte naponta más-más ismerősénél, rokonánál aludt. Bujkált a rendőrség elől. A személyi iratait soha nem vitte magával, mert nem akart lebukni. A szerelem azonban mindent felülírt.

G. M.-et közokirat-hamisítás miatt körözte a rendőrség. Korábban több alkalommal is egy rá hasonlító ismerőse nevét és személyi adatait használta. Az anyakönyvi hivatalba azonban a saját adataival jelentkezett be, hogy elvegye feleségül élete szerelmét, egy mindszenti nőt. Ez lett a veszte, már abban a tekintetben, hogy így a rendőrök is tudomást szereztek a tervezett nászról. Hogy ne gördítsenek akadályt a boldogító igen elé, a zsaruk azt tervezték, hogy a polgári szertartás után fogják el a férfit. Így is lett. Mikor az ifjú pár és a násznép bevonult a házasságkötő terembe, a rendőrök minden irányból lezárták a hivatalból kivezető utakat, hogy a boldog férj ne tudjon kereket oldani. Amikor a friss házaspár az utcára lépett, két jól megtermett rendőr lépett a férjhez. Megkérték, hogy engedje el a felesége kezét, majd karon fogták, és elvezették. Mivel együttműködő volt, ezért nem kattant bilincs a kezén.

Azóta – meg nem erősített információnk szerint – a férjet elengedték a rendőrök, és már a lakodalmat is megtartották.

Korábban írtuk:

Szentes városának házasságkötő terme előtt, saját esküvőjéről kilépve kapták el a rendőrök azt az öcsödi férfit, akit már hónapok óta köröztek. Az akció-vígjátékba illő esetről a Zsaru Magazin nyomán a Borsonline számolt be.

G. Mihály hat nappal ez­előtt szerette volna összekötni életét szerelmével. A násznép meg is jelent a Szentes városának főtéren lévő házasságkötő teremnél. Azt vi­szont senki sem vette észre, hogy a nagy nap előkészületeit több nyomozó is figyeli a parkból. Fülest kaptak ugyanis, hogy a férfi egy mindszenti nőt készül feleségül venni. ehhez viszont a valódi adataira volt szükség - és a szerelmes férfi meg is adta azokat.
 

Abaházi Dávid hadnagy, a Szentesi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője a Zsaru Magazinnak viccesen azt mondta, őket ugyan nem hívták meg a lagziba, de úgy döntöttek, felhagynak az illemszabályokkal.

Miután az ifjú pár és a kísérők bementek az épületbe, a nyomozók "megszállták" a teret, lezárták az épületből kivezető utakat. A házasulandók és a kísérők bementek az épületbe, a nyomozók pedig ellepték a teret. Minden oldalról lezárták az épületből kivezető utakat. A zsaruk úgy tervezték, hogy a polgári szertartás után, az utcán fogják el a közokirat-hamisításért körözött Mihályt, és így is történt: amikor az újdonsült ifjú pár kilépett az ajtón, szembesülniük kellett a rendőrök meglepetésével.

Fotó: Zsaru Magazin
Fotó: Zsaru Magazin

Két megtermett rendőr lépett a párhoz, és megkérték a férjet: engedje el a felesége kezét. Az együttműködő volt, nem kellett megbilincselni a násznép szeme láttára. Sokan nem tudták, hogy a vőlegényt régóta keresik a rendőrök, de szerencsére sikerült megértetni a rokonokkal, miért az esküvőjén kellett letartóztatni Mihályt, miért marad el a lakodalom - és persze a nászéjszaka is.
 

Hogyan sikerült eddig bujkálni?

Korábban többször egy rá hasonlító ismerőse nevét és személyi adatait használta fel, amikor eljárást folytattak ellene. Az idézésekre aztán nem jelent meg, hanem bujkálni kezdett. Szinte naponta váltogatta, hogy hol, melyik rokonánál vagy ismerősénél alszik. Saját igazolványai sosem voltak nála, nehogy lebukjon egy igazoltatásnál.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven éve barátságban

Kettős ünnepet tartottak Szentesen, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében. Tovább olvasom