Délmagyar logó

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

Életfával köszöntötték a babákat Szentesen

Új életfákat és a hozzájuk járó emléklapot és névtáblákat adtak át az önkormányzat udvarán Szentesen.
Húszéves hagyomány a városban, hogy egy-egy fával köszöntik a nemrég született csemetéket Szentesen. Az átadón Szirbik Imre elmondta, az év talán legszebb tavaszi és őszi pillanata, amikor az újdonsült szülők átveszik a fákat. – Kívánom, hogy a fákhoz hasonlóan a gyerekek is gyökerezzenek ebben a földben. Pályájuk nőjön túl a városhatáron, de kötődjenek ide, legyen számukra egy pont, amihez tartoznak – mondta a polgármester.
 

Együtt nőnek majd a csemeték. Családjuk kertjében ültetik el a kis Balázs fáját. Fotó: Majzik Attila
Együtt nőnek majd a csemeték. Családjuk kertjében ültetik el a kis Balázs fáját. Fotó: Majzik Attila
Legutóbb hatvannégy gyerek kapott fácskát, a szülők négyféle fa, a szomorúeper, a vérszilva, az ezüsthárs és a szomorúbarka közül választhattak. Grániczék a szomorúeper mellett döntöttek. – Balázs az első gyermekünk, most nyolc és fél hónapos. Egy szomorúeperfát választottunk, otthon, a kertünkben fogjuk elültetni – mondták el a szülők, Farkas Ágnes és Gránicz Balázs.


 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

21. századi technológiával fűtenek és öntöznek - új palántanevelő üvegházat avattak Szegváron

21. századi technológiával fűtenek és öntöznek - új palántanevelő üvegházat avattak Szegváron
A XXI. század elvárásainak is megfelelő palántanevelő üvegházat avatott fel Szegváron Nagy István… Tovább olvasom