Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Előkerült a hős szentesiek emléktáblája

Szentes - Fél évszázada eltűnt az a szentesi emléktábla, amelyet épen találtak meg nemrég. Az ipartestület székházában helyezik majd el.
– Nagyon megörültem, amikor azt hallottam: megtalálták a hős iparosok emlékére állított márványtáblát – mondta lelkesen a Szentes és Vidéke Ipartestület elnöke, Kádasi Zoltán. A becses tárgyat a testület 1939-ben készíttette, azoknak a nevét vésették rá, akik az I. világháborúban a tagjaik közé tartoztak, de elestek a harcok során.

Még ugyanabban az évben, a Hősök napján avatták fel, emlékezést tartottak az Erzsébet téren, majd a testület székházában Kanász Nagy Sándor polgármester leplezte le. Arról a helyről valamikor a 60-as években tűnt el, sokáig azt hitték, megsemmisült. A művelődési központban azonban volt, aki emlékezett egy, a leírásnak megfelelő tárgyra, keresni kezdték, és az egyik intézményükben, a Móricz művelődési ház egy eldugott zugában rá is bukkantak.

Csoda, hogy a tábla átvészelte az elmúlt évtizedeket – hallottuk Kádasi Zoltántól. Fotó: Králik Emese
Csoda, hogy a tábla átvészelte az elmúlt évtizedeket – hallottuk Kádasi Zoltántól. Fotó: Králik Emese

– Olyan vastag por volt rajta, hogy nem is látszott ki alóla. Csoda, hogy átvészelte az elmúlt évtizedeket, nem érte komolyabb sérülés, vagy nem használták fel alapanyagnak – hallottuk Kádasi Zoltántól. A fellellésben komoly szerepe volt Mód László néprajzkutatónak, a restaurálásban Györgypál Attilának. A tervek szerint május utolsó vasárnapján, ugyancsak a Hősök napján szeretnék ismét felavatni az Arany János utcai székházukban. Kádasi Zoltán azt kéri: a leszármazottak, családtagok vegyék fel velük a kapcsolatot, örömmel várják őket az ünnepi eseményre. 

A szentesi hős iparosok

Ácsi Kovács Sándor (fazekas), Ácsi Kovács Imre (fazekas), Bori Mihály(kőműves), Baron Márton (bádogos), Berkovics József (szabó), Cibola Sándor (szabó), Dékány János (cipész), Dancsi József (kőműves),
Dezső Bálint (mészáros),Dobossy Dávid (kelmefestő), Doszlop Nagy Imre (ács), Gilicze János (cipész), Győri János (kovács), Gyuricska Lajos (szíjgyártó), Horváth Sándor (szabó), ifjabb Kiss István (késes), Kulcsár József (csizmadia), Kürti Sz. Imre (férfiszabó), Lőwi Gyula (cipész), Mátyás József (mázoló), Miskolci Ferenc (kőműves), Molnár Antal (szobafestő), Molnár Farkas János (szabó), Molnár Sándor (szabó), Papp Imre (szabó), Pászti János (borbély), Péli István (csizmadia), ifjabb Sárándi János (mészáros), Szőke József (szűcs), Vígh Mihály (szabó), Vrana Lajos(műszövő).  

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őzet mentettek a szentesi tűzoltók

Egy fóliázott öntözőcsatornába esett egy őz a fábiánsebestyéni út mellett. Tovább olvasom