Délmagyar logó

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Farkas Sándor lett Csongrád megye idei díszpolgára - Két kitüntetést is kapott a közelmúltban a miniszterhelyettes

Farkas Sándor lett Csongrád megye idei díszpolgára - Két kitüntetést is kapott a közelmúltban a miniszterhelyettes
Szentes - Két rangos kitüntetéssel ismerték el a közelmúltban a szentesi, csongrádi térség országgyűlési képviselőjét, agrárminiszter-helyettest. Farkas Sándor a Csongrád Megyei Önkormányzattól díszpolgári címet, a Magyar Állattenyésztők Szövetségétől pedig Magyar Állattenyésztésért emlékérmet kapott.
– 1975-ben diplomáztam, öntözési és meliorációs üzemmérnök lettem. Gyakornokként a fábiánsebestyéni Kinizsi Szövetkezetben kezdtem. Végigjártam a ranglétrát. Dolgoztam például a répaátadón, voltam a kendermunkások felügyelője is. 1977-ben ágazatvezetővé neveztek ki, 1986-tól pedig a növénytermesztés főágazat-vezetője lettem. 1992-ben engem választottak meg a szövetkezet elnökének. Irányításom alatt, 1999-ben alakultunk át részvénytársasággá. A zrt.-nek 2013 végéig voltam a vezérigazgatója – említette mezőgazdasági pályája főbb állomásait lapunknak Farkas Sándor. Azóta főállásban politikus.

– Érdekes időszakra esett a politikai érdeklődésem kezdete. Mint említettem, 1992-ben szövetkezeti elnökké választottak. Akkoriban volt egy olyan terv, hogy szétszedik a céget. Ez nagyon sok embert tett volna földönfutóvá. Többen úgy gondoltunk, hogy ezt nem lenne szabad megengedni. 1992 februárjában volt egy igen viharos közgyűlésünk, ahol leváltották az addigi vezetést, és engem választottak elnökké, mert én másképp gondolkodtam a jövőről. Elnökké választásom után azonban több újságcikkben, tévéműsorban azt állították, hogy „lefejeztem" a régi vezetést, ami nem volt igaz. Erre az időszakra esett, hogy egy ismerősöm felhívott, a barátai szeretnének velem találkozni Algyőn, a halászcsárdában. Odamentem. Orbán Viktor és Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági felelőse várt. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Így kezdődött a politikai érdeklődésem – mesélte Farkas Sándor, aki 1994-ben bekerült a megyei közgyűlésbe, ahol két cikluson át dolgozott. 1998-tól országgyűlési képviselőként segíti a térséget.
Farkas Sándor március 15-e alkalmából kapta meg a megye díszpolgára címet -  Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke adta át a megtisztelő elismerést. Fotó: Török János
Farkas Sándor március 15-e alkalmából kapta meg a megye díszpolgára címet - Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke adta át a megtisztelő elismerést. Fotó: Török János
Farkas Sándort idén Csongrád megye díszpolgárává választották. – Nagyon meglepett a hír. Soha nem az elismerésekért dolgoztam. Igyekszem mindenben segíteni a településeket. Szinte már baráti körként működik a polgármesteri klubunk, amelyben majdnem minden térségi településvezető részt vesz. A találkozókon a településfejlesztés, közösségfejlesztés a legfőbb téma. Legközelebb jövő pénteken, a Magyar Falu program kapcsán ülünk össze. Fábiánsbestyénben rendszeresen szervezünk szakmai rendezvényeket – ezeket már a feleségem koordinálja. Azt szeretnénk, hogy a térségben élő gazdálkodókhoz minél több szakmai információ juthasson el. Idén hatodik alkalommal rendezzük majd meg Fábiánsebestyénben a juniálist, amelynek célja, hogy a térség települései minél jobban megismerjék egymást. Nagyon sok falu, város lakói vesznek részt a programon, a járás határain kívülről is. Úgy érzem, megkedvelték az emberek. Már hónapokkal ezelőtt is érdeklődtek, mikor lesz az idei juniális. Talán ezeket a törekvéseket is elismerte a megyei közgyűlés a díszpolgári címmel. Arra ösztönöz, hogy még nagyobb figyelmet fordítsak a választókerületre, a megyére. Úgy érzem, ez a magas rangú kitüntetés nemcsak az enyém, hanem az egész családomé, hiszen a munkához biztonságos családi háttér szükséges, amit köszönök a szeretteimnek.

Farkas Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségétől Magyar Állattenyésztésért emlékérmet vehetett át nemrég. A díjat évente egy szakember kaphatja meg, aki a tenyésztés és tenyésztés-szervezés területén kimagasló tevékenységet fejt ki.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A család kutyái támadtak a nénire Szegváron - a staffordshire terrierek korábban soha nem bántottak senkit

A család kutyái támadtak a nénire Szegváron - a staffordshire terrierek korábban soha nem bántottak senkit
Megírtuk: súlyosan megharapott egy idős asszonyt Szegváron a család három kutyája. A néni… Tovább olvasom