Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Új patikát épített a gyógyszerész Fábiánsebestyénen, mert a régit nem újították fel

Új helyre költözött a patika Fábiánsebestyénben. Eddig az önkormányzattól bérelt épületben működött, de annak elavult a villamos hálózata. A gyógyszerésznek lépnie kellett, mivel az önkormányzat elhalasztotta a felújítást.
– A régi patika épületében legalább 60 éves az elektromos vezeték. A villamosmérnök, aki a biztonságtechnikai vizsgálatot végzi, azt mondta, életveszélyes. A felújításra november 30-ig szabott határidőt a hatóság. A levelemre, amelyet tavaly a probléma kapcsán írtam az önkormányzatnak, két hónap után kaptam egy egymondatos választ, hogy a felújítás elhalasztva – mondta a patika tulajdonosa, Varga-Dudás Margit.

– 1996-tól béreltem a patikát. Körülbelül 12 éve minden évben elhangzott, hogy a felújítás fontos feladat, de soha nem történt semmi. A gyógyszerészeknek ellátási kötelezettségük van, tehát nekem el kell látnom a falut gyógyszerrel. Mivel az önkormányzat nem újította fel és nem is adta el a patika épületét, más megoldást kellett keresnem. Végül augusztus végén úgy döntöttünk a családdal, hogy a település központjában másfél éve üresen álló régi takarékszövetkezeti épületet megvesszük. Rossz állapotban volt, hitelt is kellett felvennem. A tervek elkészítése után az építkezés december elején kezdődött. A régi részt felújítottuk és kibővítettük. Közben a patika az önkormányzati épületben november 30-a után is működött.
Május 20-án nyitott az új patika Fábiánsebestyénben. Fotó: Kovács Erika
Május 20-án nyitott az új patika Fábiánsebestyénben. Fotó: Kovács Erika
A patika a múlt héten három napig zárva volt. Ez idő alatt költöztek át az új épületbe. A takarításban két helyi civil szervezet tagjai is segítettek a gyógyszerésznek. Az új patika május 20-án nyitott.

Kós Györgytől, Fábiánsebestyén polgármesterétől megtudtuk, a képviselő-testület dönt majd arról, hogy mi lesz a régi patika sorsa, de még nem tárgyaltak a kérdésről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jön a hatodik juniális

Jön a hatodik juniális
Június első szombatján ismét Fábiánsebestyénben gyűlnek össze Csongrád megye északi régiójának települései. Tovább olvasom