Délmagyar logó

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 1°C | 12°C Még több cikk.

Nézőcsúcs és zajbalhé a SZIN-en

Szeged - Sok volt a zajpanasz a SZIN ellen, ezért a város kérte a szervezőket: szombat éjfélre legyen csend. Több koncertet előrébb hoztak, néhány elmaradt. A takarodóra az eső is rásegített. A Szegedi Ifjúsági Napokon ennek ellenére 4 ezerrel többen voltak, mint tavaly.
Néhány koncert elmaradt, a színpadok programját pedig át kellett szervezni a SZIN utolsó napján, szombaton, hogy éjfélre elcsendesedjen a fesztivál. Sok szegedi panaszkodott ugyanis a zaj miatt. A nagyszínpadon például két koncertet töröltek, a zárónapi sztárfellépő, a Guano Apes másfél órával előbb kezdett. A fesztiválozókat papíron, szóban értesítették a szervezők. A fellépők közül mindenki megkapta a gázsiját, így például az olasz DJ Spiller is, akinek produkcióját törölték, így a Novotelben töltötte az estét (a DJ-t értesítették a változásról, de már nem tudta megváltoztatni a programját). Voltak olyan zenekarok, akik közösen léptek fel, néhány frontember pedig a színpadról üzent a városvezetésnek.

A többek által megjósolt hőbörgés azonban elmaradt – vagy csak elmosta az eső, ami éjfél körül megeredt. Éppen akkor, amikor az engedély szerint el kellett halkulni a rendezvénynek. A fesztiválozók fedett helyre, sátrakba menekültek, ahol az egyik szervező szerint „lájtos" zene szólt. Ez már nem zavarta a szegedieket – legalábbis összesen 2 bejelentés érkezett a zárónapon a rendőrségre. Pénteken 38.

– A hangos zenét kifogásoló bejelentések után tájékoztatást, jelentést kértem a szervezőktől és a főjegyzőtől a zajszintre vonatkozó szabályok betartásáról, amelyből kiderült, hogy a hangterhelés két este – szerdán és pénteken – néhány órában haladta meg az előírt értéket. A vizsgálatból kiderült, hogy néhány koncert és néhány produkció saját hangtechnikusa időnként nem tartotta be a szabályokat, ezért nyomatékosan kértem, hogy a jövőben a produkciókkal kötött szerződésekben az előírt zajszint túllépése szigorú büntetést és kártérítést vonjon maga után – fogalmazott Botka László polgármester. A város hangtechnikai szakembereket bíz meg további zajszintcsökkentő berendezések és zajvédő falak telepítésével.

A programváltozás ellenére igazi fesztiválhangulat volt a zárónapon is. Fotó: Karnok Csaba
A programváltozás ellenére igazi fesztiválhangulat volt a zárónapon is. Fotó: Karnok Csaba

– A ma már komoly turisztikai vonzerőnek számító fesztivál szervezői mindig is törekedtek arra, hogy a környék lakóit a lehető legkisebb mértékben zavarják, ezért folyamatosan mérték a fesztivál környékén a zajszintet, s amennyiben túllépést észleltek, korrigálták a hangerőt – jelentette ki Dömény Ágnes, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. pr- és marketingmunkatársa. Hozzátette: a zajszakértő jelentésében egyértelműen az áll, hogy a korábbi években is tapasztalt zajterhelés volt az idei SZIN-en is, amely a törvényi kereteket nem lépte át.

A fesztivál egyébként idén is nézőcsúcsot állított fel, a tavalyihoz képest 4 ezerrel többen, az 5 nap alatt összesen 62 ezren voltak a Partfürdőn. A SZIN-en végzett kutatás gyorsjelentése szerint jól érezték magukat: a fesztiválozók 82 százaléka meg, illetve teljesen meg volt elégedve a rendezvénnyel. A fesztivál vasárnap ért véget, tegnap délelőtt hazamentek a kempingezők.

SZIN lesz jövőre is – és nem Sziksósfürdőn

 A polgármester közölte: Sziksósfürdő nem alkalmas SZIN-helyszínnek. Rendezvényszervező szakemberek szerint a látogatottság felére–harmadára csökkenne, így fenntarthatatlanná válna, másrészt a jelenleginél is nagyobb zajterhelést kapna Kiskundorozsma és a déli városrészek. Botka László a Fidesz és a Jobbik közös sajtótájékoztatóját elhangzottakat – a SZIN-t a jelenlegi formájában ne rendezzék meg többször – politikai műbalhénak nevezte, amellyel próbálják egymásnak ugrasztani az embereket és fokozni a feszültséget. „Szeged sokszínű kulturális központ, s lakói eddig is nagy toleranciával viselték a legkülönbözőbb stílusú, értékrendű, a legkülönbözőbb rétegek érdeklődésére számot tartó rendezvényeket. Köszönöm a szegedieknek, s kérem, ez legyen ránk a jellemző a jövőben is."

Mózes Ervin: Nem zárattam be

Mózes Ervin főjegyző tegnap felhívta szerkesztőségünket, a Vasárnapi Délmagyarországban megjelent jegyzetre reagálva, a félreértések eloszlatása végett közölte, hogy ő nem záratta be a SZIN-t. A fesztivál ideje alatt többször mértek a szakemberek zajszintet, amely nem egyszer meghaladta a megengedett értéket. Arra kérte kollégáit, hogy tartassák be a szabályokat, amelyekben előre lekötötték, hogy hány óráig, mekkora hangerővel szólhat a zene. A szabályok többszöri felrúgásának lett az eredménye, hogy szombaton át kellett szervezni a programokat, a „zárórát" előrébb hozták.

Napi 180 biztonsági őr

A SZIN biztonságáról a rendőrség mellett az Insure '98 Kft. gondoskodott. Nagy Tibor ügyvezetőtől megtudtuk, hogy naponta 180-an láttak el szolgálatot. A kapuknál a beléptetésnél segítkeztek, a színpadok környékét  biztosították, és a belső ellenőrzésben is részt vállaltak. Arra is figyeltek, hogy éjszaka ne menjen a Tiszának senki. A kerítésen napi átlagban 30–40 fiatal próbált bejutni: kitessékelték őket a Partfürdőről. Hála Istennek, rendkívüli esemény nem történt – mondta Nagy Tibor.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. tazsla 2009. szeptember 03. 13:32
    „Teljesen természetes, hogy a füldugó a megoldás! Ha valami szennyezi a levegőt, akkor meg nem azt kell megszüntetni, hanem mindenki vegyen oxigén palackot és abból lélegezzen!!!
    Talán ne annak írjanak elő dolgokat, aki senkit nem zavar azzal, hogy csendben van!
    Nem lehetne egyszerűen a hangerőt csökkenteni, ha már ennyire Zöldek, és toleránsak az ilyen nagy balhékon összejövők. Vagy talán, mégsem olyan jó arcok ezek a srácok? Vagy lehet, hogy inkább a szarrágók vannak ott többségben? Mindig is sejtettem, de ez régen is így volt!
    Nem lehetne, hogy kisebb hangerővel szóljon a zene, akinek meg kevés, az tegyen fel hallókészüléket. Jobb ha már most szokja, mert gyorsan eljön az az idő, amikor tényleg szüksége lesz rá!”
  • 45. egal 2009. szeptember 01. 20:41
    „timeja
    Ha zavarnak a városi zajok,költözz tanyára! Azt a pár hónap uszodai zajt ki lehet bírni.Az uszodai bevételek sok pénzt hoznak a városnak. Ha meg zavar az uszoda zaja,vegyél füldugót. Állítólag pár száz forint,vagy húzd a fejedre a párnát,ahogy a többi pártoló tagtársad teszi.
    A sátorozók biztos nagyon elfáradtak a napi munkájukban,azért bírtak aludni.Vagy vmi más oka lehetett. megcsípte őket a cefrelégy,akarom mondani a cecelégy.
    Ne csak a saját magad igazát szajkózd !
    Hajrá SZIN,csak csendesebben !”
  • 44. timeja 2009. szeptember 01. 15:54
    „Miért nem lehet picit toleránsabbnak lenni a másikkal!
    Leírták már mások is,h minden embert van olyan zaj ami zavarja,kit ez kit az!!!!!
    Engem is zavart a ligetben lévő dolgok,az uszodai zajok melyeket minden nap reggel 6tól estig hallom nem pár napig hanem hónapokig és mégse emelgetem a telefont nagy ráérésemben!!!!!
    Én elhiszem,hogy dolgozni ment de úgy néz ki nem nagyon fáradhatott el a munkájában ha hajnalban nem tud aludni,hol ott az emberek akik a közelben laknak ill. a sátorozók is bírtak aludni!????!!!
    Hiába írnám le azt,h gondolkozzanak el.........,mert nem tudnak mást mint a saját maguk igazát szajkózni!!!!
    Mi meg csak bízzunk benne,h jövőre is itt marad ahol ennyi éve megrendezték!!!!!
    HAJRÁ SZIN!!!!!!!! ÉS ÖRÜLÖK MINDEN OLYAN HOZZÁSZÓLÁSNAK AMI EZ AZ ÜGY MELLETT ÁLL KI!!!! :)”
  • 43. MP 2009. szeptember 01. 12:16
    „Ja, és a biztonsági őrökről meg annyit, hogy egyik este kb. másfél órát ültem a parton, és ennyi idő alatt négyen mentek le fürdeni a folyóban, egyik sem volt józan, és a biztonsági őrök ebből egyet vettek észre. Nem rossz arány tulajdonképpen. A beszökőkről meg ne is beszéljünk, őket vicces volt nézni. És őket sem kapták el.
    A Belga koncerten meg egyszer csak felment valaki a színpadra fényképezni. A két biztonsági őr meg csak állt, és nézte, aztán pár perc után leesett nekik, hogy a pasi nem a műsor része.
    Mondjuk idén kifejezetten jó fejek voltak, tudnak teljes egész mondatokban beszélni, sőt még viccelkedni is. Ez meglepő volt.”
  • 42. MP 2009. szeptember 01. 12:06
    „Aki azt hiszi, hogy a fesztiválozók egy-egy buli után délig nyomják a sátorban a szunyát, az baromi nagy tévedésben él!
    Csak a magam és a barátaim nevében beszélhetek, de nem volt olyan nap, hogy 8-kor ne lettünk volna ébren. A sátorban dög meleg van, abban a pillanatban, hogy odasüt a nap, olyan lesz, mint egy katlan, és lehetetlen benne aludni.
    És ha én tudtam éjszaka az aligha hangszigetelt sátramban aludni a zenétől, akkor a kedves panaszkodók elmehetnek a zajmérőjükkel a ....ba!”
  • 41. petite_etoile 2009. szeptember 01. 07:59
    „16. : Remelem egyszer majd te is utazol oda-vissza 2600 km-t valamiert, ami majd jol elmarad.”
  • 40. nellyke1 2009. augusztus 31. 20:20
    „HALLATLAN ! Tisztelt önkormányzat mindent elkövet, hogy jövőre mások irányítsák várost ! Mindent meg kell szüntetni, de tuti akadályozni ami sikeres ! 18 előadás 3 hónap alatt ! Na ez siker, erre volt képes a szakértői önkormányzatunk által támogatott fesztiváliroda ! No meg a szánalmas sör meg grill meg a jó ég tudja milyen fesztiválok, a HIHETELLEN izléses sramli zenével. A tele okádott, vizelt belvárossal.
    Ezen túlmenően megszívattak vagy 30.000 potenciális szavazót, no ezek valószínüleg tudni fogják a dolgukat
    jövő ősszel !”
  • 39. egal 2009. augusztus 31. 17:56
    „Szegediek ! Az elkövetkező egy évben , a következő SZIN-ig tessenek már ismételgetni : füldugó,ki lehet bírni, tanyára költözni. Ők tartják el Szegedet! I love SZIN!”
  • 38. kittykutty 2009. augusztus 31. 14:44
    „Szerintem nem kellene ennyit szapulni a programot, mert a magyar könnyűzenei élvonal jórésze látható volt a SZIN-en, emellett itt volt a Guano Apes, ami Európa szerte elismert, neves, nagy tömegeket mozgató, zenekar, nagyon jó zenével és jó zenészekkel, akik a fesztiválon rendkívülien jó koncertet adtak (ahogy olvastam a fórumokat, nem csak számomra volt hatalmas élmény). Itt volt Macy Gray is, akit személy szerint nem kedvelek, de ő is elég neves előadó.
    A belépő áráért valóban sokat kell dolgozni, de az európai és a magyarországi fesztiválárakhoz viszonyítva nem drága a SZIN.
    A szervezőket pedig szintén nem kellene osztani, mert könnyű azt mondani, hogy szar a szervezés, amíg nem próbál meg valaki megszervezni egy 60 ezer fős rendezvényt. Iszonyat sok munka van benne, és mivel sok a közreműködő, a dolgok sokszor nem úgy alakulnak, mint ahogyan az ember eltervezte. Nem a szervezők tekergették a hangerő gombot, hanem a lebonyolítással megbízott "alkalmazottak".
    Azokat nagyon sajnálom, akik több száz, vagy ezer kilométert utaztak és lekésték azt, amiért jöttek :(
    Az utolsó napi balhé nagyon nem hiányzott. Ezt leszámítva a SZIN igenis jó volt, köszönet a szervezőknek, és a fellépőknek. Csak így tovább!”
  • 37. banderas 2009. augusztus 31. 14:09
    „39-es
    Legyen. A te ablakod alatt. Nem tudom, te merre laksz, de nem kell <moderálva>”
  • 36. Logaritmus 2009. augusztus 31. 13:53
    „Szerintem 2008-ban azért is lehetett jobban aludni, mert akkor elég hidegek voltak éjszaka és nem nyitott ablak mellett aludtak az emberek. Idén kánikula volt végig.”
  • 35. szakálasakál 2009. augusztus 31. 13:53
    „38. hozzászólás banderas 2009.08.31. 13:31

    Már volt róla szó...! Egy egyszerű szerkezet megoldja a gondodat: füldugó!
    Fel kell fogni, hogy ha kiköltöztetik a Szint a városon kívülre meghal, és megszűnik. Én például rendszeresen hallom a Szabadtéri játékokat éjszaka egész nyáron(pedig elég messze lakom tőle), volt, hogy zavart mikor aludni akartam, mégis egyszer sem jutott eszembe, hogy betelefonálgassak, és megpróbáljam elrontani mások szórakozását.
    Tudom. Na nehogy már te vegyél magadnak füldugót 60.000 ember miatt, akik szórakozni akarnak... Én meg magasról küldöm rá a folyékony kakit, hogy valaki nem tud aludni a Szintől.... Sőt legyen még nagyobb, még hosszabb, és még hangosabb!!!!”
  • 34. banderas 2009. augusztus 31. 13:31
    „31-es, még 5-ször küldd el a hsz-t...
    a fesztiválozók is kiköltözhetnek nyugodtan, ott majd senkit nem zavarnak. vagy csak szimplán halkítsonak rajta egy kicsit. 2008-ban lehetett tőlük pihenni.
    nem az zavarja az embereket, ha más jól érzi magát, hanem az, amikor nem tud 3-kor még elaludni a zajtól, a város másik végén sem, és 5-kor kelni kell, munkába menni, nem aludni meg piálni a sátorban délig...”
  • 33. Krampampuli 2009. augusztus 31. 13:31
    „jó de 55dB az kb. egy mobil klíma zajszintje attól még tudnának aludni tarjánban. :-) Nem csak a közelben kellene mérni hanem mondjuk tarjánban is. Mindemellett van benne ráció is ha ott mérnek mert ha a közelben nem haladja meg akkor attól távolabb már csak kevesebb lehet. Elvileg. Csak hát még ott a sugárzási irány, a szél, a frekvenciafüggés vagyis tudjuk egy ideje, hogy a "dob, meg basszus zakatol a füleiben..." ;-)”
  • 32. Logaritmus 2009. augusztus 31. 13:13
    „Most meselte egy hangmeressel foglalkozo ismerosom, hogy a jegyzo utasitasa szerint pl az uj hid labanal kellett merniuk zajt ahol eleve 55 dB a hangero, a forgalom miatt. Ott a SZIN szervezoi mit csinaljanak? Lasssitsak a forgalmat, hogy a zajhatarba beferjenek?? Annyi az egesz, hogy a jegyzo eltajolta magat, aminek a levet nem o issza meg.”
  • 31. szakálasakál 2009. augusztus 31. 12:54
    „Igen!
    Viseljék el! Az a fesztivál szeged része, akinek nem tetszik nem is igazán szegedi. Lehet elköltözni falura az erdőszélre, ott nem fog zavarni semmi...
    Komolyan ez olyan mintha a rio-i fesztivált is letiltanák, mert nem tetszik a nyugdíjasoknak és az életunt embereknek, akik csak azzal tudnak foglalkozni, hogy őket mennyire zavarja, ha mások jól érzik magukat.
    Ez is tipikus magyar hozzáállás, van valami jó ami sok embernek élmény, és egy elenyésző létszámú embercsoport nyávogását kell hallgatni.
    Kedves Szeged. Fel kell fogni, hogy ez a város a fiatalokból él (egyetemisták) semmi más nincs itt, nem vagyunk iparváros, nincs nagy turisztikai vonzásunk (ami van az átlagos a többi nagyvároshoz viszonyítva).”
  • 30. hb 2009. augusztus 31. 12:30
    „"a jelenleginél is nagyobb zajterhelést kapna Kiskundorozsma és a déli városrészek"
    ez felháborító! a szegediek meg ugyanazt viseljék el???”
  • 29. _palla_ 2009. augusztus 31. 12:13
    „Mittudomka: érdekes, akárhányszor felvetem a füldugót, úgy néznek rám, mint borjú az új kapura. HOgy ŐK alkalamazkodjanak, még ha egy 100 forintos, ártalmatlan tárgyról is van szó, ami bármelyik patikában beszerezhető (de akár a szervezők is osztogathatnák - viccen kívül javaslom!!!!!!) ? Na ne... Inkább némuljon el egy kulturális rendezvény, kussoljon be a több tízezer fiatal, szívják meg azok, akik az alapból magas összeget kiadták napijegyre, mint hogy ők bedugják a fülület, "mer nehogymá´". Az meg, hogy egy utsó hétvégi napot nem lehetett volna még kibírni, a sz.rrágás netovábbja!!!! Mondom ezt úgy, hogy idén ki se mentem, mert kevésnek találtam a zenei ízlésemnek megfelelő programot. De itt most az elvről van szó. Érdekes, Anyukám is hallotta Rókuson a SZIN-t, de nem jutott eszébe másoknak keresztbe tenni, hiszen ez nem állandó dolog.”
  • 28. unus 2009. augusztus 31. 12:06
    „Tisztelt sheriffkoma és kommentelők!

    "Ha nem hozták volna előbbre a programokat, akkor az eső tett volna be nekik. A szervezők a lehető legjobb megoldást választották. A sátras programok viszont megmaradtak az eredeti időpontban."

    Mi speciel fel voltunk készülve az esőre. De a sátorban amúgy is mindegy, hogy esik-e odakint, vagy sem. Állításod nem helytálló, ugyanis igenis a sátras programok közül DJ Spiller fellépése elmaradt! És közülünk egy páran épp azért vették meg a szombati napijegyet nem kis pénzért, hogy meghallgatthassák őt élőben is.

    A SZIN hivatalos honlapján is az a felvilágosítás volt/van, hogy minden koncertet előrehoznak két órával, és nem az, hogy elmarad bármi is!”
  • 27. IVY 2009. augusztus 31. 11:31
    „Emlékeztetőül: 7végén (ismét!!) sárkányhajós fesztivál, -immáron 3. alkalommal, a szokásos támaszponttól kiindulva.:) :) (Szabadság Úszóház)”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévedő és kihaló állatok

Szeged - Kihalt állatokat mutatott be a Szegedi Ifjúsági Napokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt… Tovább olvasom