Színes hírek

2008.02.24. 20:40

80. Oscar-díj: meglepetések nélkül

A Coen-testvérek thrillerje, a "Nem vénnek való vidék" zsebelte be a legtöbb, szám szerint négy Oscar-díjat hétfő hajnalban a hollywoodi Kodak Színházban rendezett 80. Oscar-gálán.

A legjobb színész Daniel Day-Lewis lett, a legjobb színésznő Oscarját a francia Marion Cotillard vihette haza. Különösebb meglepetés nélkül telt a jubileumi, 80. Oscar-gála Hollywoodban.

Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta. A díjakat ismét látványos gála keretében adták át Hollywoodban. Az eredményeket mint minden évben rendkívüli titoktartás mellett összesítették és őrízték a díjátadás pillanatáig.

Az idei díj érdekessége az volt, hogy nem igazán a nagy produkciók, mint inkább a művészfilmek kapták a jelöléseket. Hét nominációt kapott holtversenyben a Vágy és vezeklés, illetve a Michael Clayton is. Az eddigi díjazásokhoz hasonlóan 2008-ban is voltak meglepetések, nem került be ugyanis a mezőnybe Ridley Scott, az Amerikai gengszterrel, és nem jelölték díjra a Vágy és vezeklés rendezőjét Joe Wright-ot, illetve színésznőjét Keira Knighey-t sem. Felkerült a nomináltak listájára viszont a második filmjét készítő Jason Reitman, a Juno című alkotásával, és a jelöltek között szerepelt a L'ecsó is. A Filmakadémia idén nem jelölt magyar alkotást, tehát hazánk alkotóiért ebben az évben nem izgulhattunk.

A nyertesek és jelöltek teljes listája
Vastaggal jelöltük a nyerteseket:

Legjobb film

Vágy és vezeklés
Juno
Michael Clayton
Nem vénnek való vidék
Vérző olaj

A "Nem vénnek való vidék" kapta a legjobb film Oscar-díját hétfő hajnalban a hollywoodi Kodak színházban. Joel és Ethan Coen filmje az este megkapta a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő díját is. A legjobb filmnek járó aranyszobrot Denzel Washington adta át a "Nem vénnek való vidék" producereinek.

Nézze meg a a legjobb film jelöltjeit. Kattintson a képre >>

Nézze meg a a legjobb film jelöltjeit.
Kattintson a képre >>



Legjobb férfi főszereplő

Daniel Day-Lewis George Clooney (Michael Clayton)
Daniel Day-Lewis (Vérző olaj)
Johnny Depp (Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya)
Tommy Lee Jones (In The Valley of Elah)
Viggo Mortensen (Keleti ígéretek)

A papírforma szerint Daniel Day-Lewis kapta a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját magyar idő szerint hétfő hajnalban a hollywoodi Kodak Színházban, a "Vérző Olaj"-ban nyújtott alakításáért.Az aranyszobrot Helen Mirren adta át nak: ő tavaly II. Erzsébetet alakította a "Királynő"-ben és ezért kapta meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-t tavaly. A mostani a második alkalom, hogy Daniel Day-Lewis Oscar-díjat kapott: 1990-ben ugyanebben a kategóriában nyert "A bal lábam"-ért.

Nézze

Nézze meg a legjobb színész jelöltjeit.
Kattintson a képre >>




Legjobb női főszereplő

Cate Blanchett (Elizabeth: Az aranykor)
Julie Christie (Egyre távolabb)
Marion Cotillard (Piaf)
Laura Linney (The Savages)
Ellen Page (Juno)

Marion Cotillard kapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Piaf című filmben nyújtott alakításáért. A tavaly üstökösként feltűnt francia színésznőnek ez az első Oscar-ja.A díjat a legjobb férfi főszereplő kategóriájának tavalyi nyertese, Forest Whitaker adta át Cotillard-nak: ő tavaly "Az utolsó skót király"-ban nyújtott alakításáért nyert Oscar-díjat. A 32 éves Marion Cotillard egyébként Edith Piaf megformálásáért már kapott idén egy Arany Glóbusz-t és egy brit filmdíjat (BAFTA) is.


Nézze meg a legjobb színésznő jelöltjeit. Kattintson a képre >>

Nézze meg a legjobb színésznő jelöltjeit.
Kattintson a képre >>


Legjobb rendező

Julian Schnabel (Szkafander és pillangó)
Jason Reitman (Juno)
Tony Gilroy (Michael Clayton)
Joel és Ethan Coen (Nem vénnek való vidék)
Paul Thomas Anderson (Vérző olaj)

Joel és Ethan Coen vehették át a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat hétfő hajnalban Hollywoodban: a testvérek a Nem Vénnek Való Vidék című film rendezéséért kapták meg az aranyszobrot, amelyet a tavalyi nyertes, Martin Scorsese adott át nekik.

Legjobb férfi mellékszereplő

Javier BardemCasey Affleck (Jesse James meggyilkolása a tettes a gyáva Robert Ford)
Javier Bardem (Nem vénnek való vidék)
Philip Seymour Hoffman (Charlie Wilson háborúja)
Hal Holbrook (Út a vadonba)
Tom Wilkinson (Michael Clayton)

A papírforma szerint a spanyol származású Javier Bardem kapta a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját magyar idő szerint hétfő hajnalban a hollywoodi Kodak Színházban a Nem Vénnek Való Vidék című filmben nyújtott alakításáért.A díjat Jennifer Hudson adta át: tavaly ő kapta az aranyszobrot a Dreamgirls című zenés filmben nyújtott, legjobb női mellékszereplői alakításáért. Bardem köszönőbeszédében először angolul beszélt, majd anyanyelvére, spanyolra váltott és az Oscar-díjat édesanyjának ajánlotta.


Legjobb női mellékszereplő

Cate Blanchett (I'm Not There)
Ruby Dee (Amerikai gengszter)
Saoirse Ronan (Vágy és vezeklés)
Amy Ryan (Hideg nyomon)
Tilda Swindon (Michael Clayton)

Tilda Swinton vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat hétfő hajnalban a "Michael Clayton"-ban nyújtott alakításáért. Az aranyszobrot a legjobb férfi mellékszereplő Oscarjának tavalyi nyertese, Alan Arkin adta át: ő a "Család Kicsi Kincsé"-ért nyert aranyszobrot 2007-ben.A 47 éves, brit származású Swinton-nak ez az első Oscar-díja filmes karrierjében: a színésznő először az idén 80 éves Oscar-díjat köszöntötte beszédében és megemlítette, hogy ügynöke pontosan hasonlít az aranyszoborra.

Legjobb adaptált forgatókönyv

Vágy és vezeklés
Egyre távolabb
Szkafander és pillangó
Nem vénnek való vidék
Vérző olaj

Legjobb animációs film: L`ecsóLegjobb animációs film

Persepolis
L'ecsó
Vigyázz, kész szörf!

Legjobb művészeti rendezés (látványtervező)

Amerikai gengszter
Vágy és vezeklés
Az arany iránytű
Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
Vérző olaj

Legjobb operatőri munka

Jesse James meggyilkolása a tettes a gyáva Robert Ford
Vágy és vezeklés
Szkafander és pillangó
Nem vénnek való vidék
Vérző olaj

Legjobb jelmeztervezés

Across the Universe
Vágy és vezeklés
Elizabeth: Az aranykor
Piaf
Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Legjobb dokumentumfilm

No End in Sight
Operation Homecoming: Writing the Wartime Experience
Sicko
Taxi to the Dark Side
War/Dance

Legjobb rövid dokumentumfilm

Freeheld
La Corona (The Crown)
Salim Baba
Sari's Mother

Legjobb vágás

A Bourne ultimátum
Szkafander és pillangó
Út a vadonba
Nem vénnek való vidék
Vérző olaj

Legjobb idegennyelvű film

Beaufort - Izrael
The Counterfeiters - Ausztria (Pénzhamisítók)
Katyn - Lengyelország
Mongol - Kazahsztán
12 - Oroszország

Legjobb smink

Piaf
Norbit
A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén

Legjobb eredeti filmzene

Vágy és vezeklés
Papírsárkányok
Michael Clayton
L'ecsó
3:10 to Yuma

Legjobb filmbetétdal

"Falling Slowly" a Once c. filmből

"Happy Working Song" a Bűbáj c. filmből
"Raise It Up" az August Rush c. filmből
"So Close" a Bűbáj c. filmből
"That's How You Know" a Bűbáj c. filmből

Legjobb animációs rövidfilm

I Met the Walrus
Madame Tutli-Putli
Męme Les Pigeons Vont au Paradis (Even Pigeons Go to Heaven)
My Love (Moya Lyubov)
Peter & the Wolf (Péter és a farkas)

Legjobb rövidfilm

At Night
Il Supplente (The Substitute)
Le Mozart des Pickpockets (The Mozart of Pickpockets)
Tanghi Argentini" (Premium Films)
The Tonto Woman

Legjobb hangvágás

A Bourne ultimátum
Nem vénnek való vidék
L'ecsó
Vérző olaj
Transformers

Legjobb hangmérnöki munka

A Bourne ultimátum

Nem vénnek való vidék
L'ecsó
3:10 to Yuma
Transformers

Legjobb vizuális effektek: Az arany iránytű

Legjobb vizuális effektek

Az arany iránytű
A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén Transformers

Legjobb eredeti forgatókönyv

Juno
Plasztik szerelem
Michael Clayton
L'ecsó
The Savages


 

Arany Málna- díj: Lindsay Lohan idén a legrosszabb

Lindsay Lohan és Eddie Murphy vitte el szinte az összes Arany Málna-díjat szombat este. Az "elismerést" egy nappal az Oscar-gála előtt osztották ki, és az év legrosszabb filmjei és filmes alakításait díjazták. Az inkább botrány, mint filmjeiről híres Lohan és filmje, a Magyarországon be sem mutatott "I Know Who Killed Me" (Tudom, hogy ki ölt meg) nyolc díjat zsebelt be, ezzel új rekordot állított fel az Arany Málna történetében. Elvitte a legrosszabb film, a legrosszabb rendező és a legrosszabb forgatókönyv díját is. Lindsay Lohan pedig saját magával megosztva kapta a legrosszabb színésznőnek járó szobrot, a filmben két szereplőt is megformál ugyanis. Így lehetett Lohan egy személyben a legrosszabb páros is a vásznon.
A másik nagy "nyertes" Eddie Murphy, akit a legrosszabb színész mellett a legrosszabb férfi és női mellékszereplőnek is megválasztottak, a Norbit című vígjátékban nyújtott alakításaiért. A "Beverly Hills-i Zsaru" tavaly még az Oscar-díjért izgulhatott, idén azonban csak az Arany Málnáért szállt ringbe. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!