Szocsi 2014

2014.02.18. 12:03

Fehérorosz állami kitűntetés Domracsevának

A biatlonos 3 számban nyert, ezzel kiérdemelte a Fehéroroszország Hőse címet.

MTI

A legmagasabb állami kitüntetéssel jutalmazva a Fehéroroszország Hőse címet adományozta Alekszandr Lukasenko elnök Darja Domracsevának kevéssel azután, hogy a sílövő hétfőn már harmadik aranyérmét harcolta ki a szocsi téli olimpián.

A 27 esztendős biatlonista, aki a női sílövészet históriájának első háromszoros ötkarikás győztese, a 10 kilométeres üldözéses, majd a 15 kilométeres szám megnyerése után a 12,5 kilométeres tömegrajtos versenyben is diadalmaskodott.


A minszki elnöki sajtószolgálat által kibocsátott közvetlen hangvételű közleményében Lukasenko ezt írta: "Természetesen nagyon büszke vagyok rád. Ez grandiózus siker, derék gyerek vagy, egész Fehéroroszország el van ragadtatva a győzelmedtől".

Az elnök szavai szerint azzal, hogy Darja Domracseva három olimpiai aranyat is szerzett, hőstettet hajtott végre.

"Jelenkori történelmünk nem ismer hasonló esetet" - méltatta a sílövőt Lukasenko.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!