Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Kemény véleménye van saját magáról a Hooligans frontemberének

Sem a korán kelés, sem a rádió- és televízió interjúk nem tartoznak a Hooligans frontembere, Ördög Tibor 'Csipa' kedvenc elfoglaltságai közé. Erről, és közeledő nagykoncertjükről is beszélt Csipa.
Nagyszabású koncertre készül a Hooligans idén tavasszal, amelyre a zenekar már gőzerővel próbál. Bár a banda eddig nem sokat árult el a buli részleteiről, néhány információt most megosztottak a közelgő koncertről. „A  koncerten felcsendülnek olyan dalok is, amelyek az első, 1997-es lemezünkön szerepeltek. Összegyúrtunk belőlük párat. Felcsendül majd a kedvenc 12-13 dal is és ehhez hozzácsaptunk még vagy húszat a Hooligans több, mint tíz albumáról. Egy egészséges vita mindig van ilyenkor, hogy mit játsszunk és mit ne" – mondta a Zenepostában Csipa, aki sokkal jobban érzi magát a színpadon, mint a kérdések kereszttüzében.
„Mostanában már én is járok interjúkra, korábban nem nagyon mentem. Részben azért, mert egy lusta disznó vagyok, főleg, ha korán kell kelni, én nem vagyok az a korán kelő pék-típus. Endi jobb ebben, én az egészben azt szeretem, ha már ott vagyok a színpadon és átszellemülhetek, énekelhetek. A színpadon se beszélek túl
sokat, inkább legyen zene, az megy nekünk" – mondta a Sláger TV-n Csipa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemet mondott a húsfogyasztásra Hajdú Steve

Nemet mondott a húsfogyasztásra Hajdú Steve
Az RTL Klubon látható Drága örökösök főszereplője úgy döntött, lemond a húsfogyasztásról. Pedig… Tovább olvasom