Délmagyar logó

2019. 04. 25. csütörtök - Márk Még több cikk.

Súlyos baleset érte az utcán Marsi Anikót

Kórházban ápolják a Tények híradósát.
Súlyos baleset érte az utcán Marsi Anikót. Úgy tudni, a Tények híradósának eltörött a combcsontja, azonnal műteni kellett, jelenleg a siófoki kórházban ápolják – írja a Blikk cikkére hivatkozva a Bors.

A helyzet az erős fájdalmakon túl azért is kellemetlen, mert férje, Palik László a Dominikai Köztársaságban forgatja az Exatlon Hungaryt a TV2-nek, így fiaikra, Vilmosra és Vincére a nagyszülők vigyáznak.

– Az iskolába menet – ahogy úton voltam összeszedni a fiaimat és egy másik anyukával beszélgettem éppen –, elmerülve egy beszélgetésben elbotlottam egy járdaelemben, amit nem vettem észre, így elestem. Az esés következtében, közvetlenül a térdem felett kettétört a combcsontom – árulta el a Blikknek a kórházi ágyáról a híradós, akinek nem volt kérdés, hogy a siófoki kórházban orvos barátnője vegye a szárnyai alá.

– A jelenlegi prognózis szerint körülbelül egy hét a varratszedés, a gipsz, ami a bokámtól a combom tetejéig ér, hat hétig lesz rajtam, és addig csak mankóval közlekedhetek, majd azután még hat hét a rehabilitáció – közölte a lappal Marsi Anikó.

 
Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színes festékkel köszöntik a tavaszt Indiában - Képriport

Színes festékkel köszöntik a tavaszt Indiában - Képriport
Színes porfesttékkel kenik be magukat és egymást a hinduk tavaszköszöntő ünnepén, a Holi… Tovább olvasom