Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella -1°C | 5°C Még több cikk.

Szent-Györgyi Albert relikviák után kutatnak

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat létrehozó alapítvány célja, hogy hogy megnyílhasson Budapesten a Szent-Györgyi életével foglalkozó tárlat.
A Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány úgy tiszteleg a professzor önzetlen humanitása és példás szorgalma előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A díjra a jelölési lehetőség szeptember 16-án, a neves tudós születésnapján újraindult, így ismét bárki jelölheti kedvenc orvosát.

Ahogyan tavaly, idén is kilenc orvost tüntetnek majd ki munkájuk elismeréseként, hetet a közönség, kettőt pedig a szakmai zsűri választhat meg.

A kezdeményezés tavaly nem várt sikerrel ért véget: több mint ezer orvost jelölt páciense, a közönségszavazás pedig közel 52 ezer kelet-magyarországi, 75 ezer nyugat-magyarországi és mintegy 45 ezer budapesti szavazattal zárult.

A Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében tartott ünnepélyes eredményhirdetésre Szent-Györgyi Albert özvegye is ellátogatott és üdvözölte a kezdeményezést. Marcia Szent-Györgyi nem érkezett üres kézzel Magyarországra: magával hozta férje szmokingját, amelyet a tudós a Nobel-díj átvételekor is viselt, ami ráadásul éppen Szegeden készült.
 
Szent-Györgyi Albert átveszi Gusztav Adolf svéd királytól a Nobel-díjat 1937. decemberében.
Kép forrása: huszadikszazad.hu
Szent-Györgyi Albert átveszi Gusztav Adolf svéd királytól a Nobel-díjat 1937. decemberében.
Kép forrása: huszadikszazad.hu

A szmokingot Marcia a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítványnak adományozta, megalapozva ezzel egy jövőbeli kiállítás lehetőségét. Ennek az egyedülálló tárlatnak a megvalósításához kér most segítséget az alapítvány: akinek birtokában van valamilyen Szent-Györgyi Albert-ereklye, küldje el, hogy a későbbiekben kiállítással tiszteleghessünk kiváló Nobel-díjasunk emléke előtt!

Mivel a jeles tudós igazán termékeny író volt, valószínűleg több kézirata is kering szerte a világon. De személyes tárgyak, könyvek, ruhadarabok felkutatása is nagy segítség lenne a kiállítás megvalósításában.

A relikviákat az alapítvány címére várják: Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány,
6724 Szeged, Cserzy Mihály u. 32.
Bővebben: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fődíjat nyert az X című thriller Németországban

Fődíjat nyert az X című thriller Németországban
A kirobbanó sikerű Liza, a rókatündér alkotócsapatának új filmje a szakmai zsűri döntése alapján… Tovább olvasom