Délmagyar logó

2019. 01. 16. szerda - Gusztáv -1°C | 8°C Még több cikk.

Tunyogi Henriett félúton a tánc és a film között

28 évnyi tánc után váltott a mozgóképre a nemzetközi hírű balerina. Tunyogi Henriettet két rövidfilmjével hívták meg az idei Cannes-i Filmfesztiválra, ahol nem a vörös szőnyeg, hanem a partik vonzották, ugyanis ott találkoztak a filmipar nagyjai, és ott köttettek az üzletek. Henriett az egyik legnagyobb forgalmazóval tárgyalt, és több szerepre is felkérték.
– Nemzetközi hírű balerinaként ismertük eddig, most pedig nagyot váltott, és mint meghívott filmes vett részt az idei Cannes-i Filmfesztiválon. Kirándulásról vagy komolyabb fordulatról beszélhetünk?

– Az utóbbiról, már korábban is próbálkoztam filmkészítéssel. Most pedig két rövidfilmemet válogatták be a Short Film Corner kategóriába, óriási megtiszteltetésnek érzem. A The Liver, magyarul A máj, és az a személy, aki él, egy 21 perces szürrealista, a 20-as, 30-as évek hangulatát idéző alkotás, nyolc milliméteres kamerával készült színesben. Nincsenek benne dialógusok, ebben az értelemben némafilmnek tekinthető. Néhány évvel ezelőtt megismertem Paul Cox ausztrál filmest és fotóst, aki fotóanyagot készített rólam egy kiállításhoz. Cox három évvel ezelőtt májátültetésen esett át, részben ez a történet inspirálta a filmet, ami az élet és halál kérdéséről, az újjászületésről is szól a szimbólumok, a képek nyelvén. Együtt szerepelünk a másik meghívott alkotásban, a To Music című filmben, amelyik egyébként megnyerte áprilisban az amerikai Roger Ebert filmfesztivált. A The Livernek egy személyben rendezője, társ-forgatókönyvírója, producere és főszereplője vagyok, a To Musicban pedig színésznőként játszom.

Tunyogi Henriett félúton a tánc és a film között: a balerina filmjei Cannes-ban (galéria)

– Hogyan érezte magát a filmes seregszemlén?

– Otthon éreztem magam Cannes-ban, már korábban is voltam itt. Bár láttam több filmet, köztük a Magyarországon már vetített The Great Gatsbyt is, de többnyire a rövidfilmekre koncentráltam. Bár nagyon nagy dolognak tartom a vörös szőnyegen való felvonulást is, de én inkább partikon vettem részt, ahol filmes kollégákkal lehetett találkozni, beszélgetni. Az egyik vacsorán például három francia filmre kaptam ajánlatot, egy szerepre úgy kértek fel, hogy egy producer rám nézett, és azt mondta, neki pont egy ilyen misztikus és megfoghatatlan nő kell, mint én. Először nem vettem komolyan, biztosan udvarolni akar, gondoltam, aztán kiderült, hogy az én típusomat, karakteremet keresi. A fesztivál egyébként jól volt megszervezve, figyeltek ránk, hogy megtaláljuk a módját a filmünk népszerűsítésére, a forgalmazók figyelmének felkeltésére.

Névjegy

Tunyogi Henriett 1974-ben született Tatán. 1994-ben szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán, ahol Kékesi Mária és Dózsa Imre tanítványa volt. Ugyanebben az évben Keresztes Mária-díjjal tüntették ki mint a legtehetségesebb balerinát. 1994-ben lett a Magyar Nemzeti Balett tagja. 1996-ban elnyerte a Fülöp Viktor-ösztöndíjat. Különböző ösztöndíjakkal eljutott Észak-Karolinába, Szentpétervárra és Ausztriába. 2000-ben a Magyar Nemzeti Kulturális Alap Támogatásával Washingtonban, a Kirov Akadémián folytatta tanulmányait. 2003-ban a neves Lipcsei Operaházhoz szerződött, ahol Uwe Scholz darabjaiban táncolt. Az elmúlt évek során szerepelt Rómában, Jeruzsálemben, Mexikóban, Bécsben, Spanyolországban, és a Kanári-szigeteken. Tunyogi Henriett tizenkét éve az év nagyobbik részében Londonban él és dolgozik mint balett-táncos, de az utóbbi években három filmet is forgatott a neves filmessel, Paul Coxszal.

– És sikerült?

– Igen, az ilyen rövid alkotások gyakran kerülnek televíziókhoz. Magyarországon ennek kisebb a hagyománya, külföldön viszont jóval nagyobb a piaca. Örömmel mondhatom egyébként, hogy a To Musicot már vetítik Amerikában, Hollandiában, Luxemburgban és Törökországban, és úgy tűnik, hogy a The Livernek is van esélye, ugyanis az egyik legnagyobb forgalmazóval tárgyalunk.

– Mi kelthette fel a figyelmüket?

– A vetítés után nagyon pozitív volt a film visszhangja, és talán az sem lehet mellékes, hogy az alkotást három nő készítette.

– Miért fontos ez?

– Bár nem feminista filmet készítettünk, a női érzékenység a férfiak racionalitásához képest sokkal intiutívabbá tette az alkotást. Finomabb, lágyabb lett a film.

– A tánc most már a múlté?

– Átmeneti korszakban vagyok, fél lábbal még a színpadon állok, és fél lábbal a kamerák előtt és mögött. Magyarországon augusztusban lépek fel egy fesztiválon, saját koreográfiámat fogom táncolni, miközben több filmes ajánlatot kaptam itthon is. Lehet, hogy nyáron Magyarországon fogok forgatni. Ez a váltás nálam szerencsére egy természetes folyamat, és örülök, hogy jókor jöttek az újabb kihívások és filmes felkérések.

– Miért a film?

– Imádom a filmeket, nagy moziba járós vagyok, nagy a filmgyűjteményem. Jean Cocteau filmjei, valamint Luis Bunuel és Salvador Dalí közös filmje, az Andalúziai kutya jelentős hatással volt rám. De szeretem a magyar rendezőket is, a fiatal és idősebb generációnak nagy a tekintélye külföldön. Magasra tették a lécet, ehhez felérni igazi kihívás, megtiszteltetés.

– Önről közismert, hogy szereti feszegetni a határait, például pár éve negyvennapos csendfogadalmat tartott Indiában. Miért volt ez fontos?

– Nem én keresem a kihívásokat, hanem engem találnak meg a feladatok. Indiába sem úgy mentem, hogy negyven napig nem szólalok meg, hanem először csak tíz napra gondoltam, majd ott döntöttem. A csend számomra azért fontos, mert jógázom, és próbálom kontrollálni az érzelmeimet, a gondolataimat, magamat egyensúlyban tartani. A csendesség a jóga része, és a meditációval töltekezem.

Tunyogi Henriett félúton a tánc és a film között: a balerina filmjei Cannes-ban (galéria)

– Sokak döbbenetére tizenhárom évvel ezelőtt feleségül ment a 41 évvel idősebb Vásáry Tamás zongoraművész-karmesterhez. Azóta is együtt vannak, az önök közötti harmónia közös fellépéseiken is látható, médiaszerepléseik alkalmával is egyértelmű. Ez így van otthon is?

– Igen, de egyébként a mindennapi életben nagyon különbözünk, végletei vagyunk egymásnak. Tamás például nagyon szeret beszélgetni, én viszont hallgatni, a férjem éjjel megy a Gellért-hegyre, míg én inkább nappal, és én szeretem a privát szférámat megtartani magamnak, addig Tamás szívesen beszél róla. Ami azonban ennél jóval fontosabb, hogy kreativitásban, szellemiségben és életfilozófiában teljesen egyezünk, tökéletes harmóniában vagyunk.

– Mi a titkuk?

– Az, hogy szabadságot adunk egymásnak, lélekben nem kötünk, hanem oldunk, engedünk, barátok vagyunk. Támogatjuk egymást, fontos számunkra, hogy a másik min dolgozik, mi a fontos neki. A férjemet tudom idézni, aki szerint a kor csak a fejünkben létezik.

– A férje mit szól a filmjeihez?

– Tamás könnyes szemmel nézte végig a The Livert, úgy alkottam meg, hogy ebben nem vett részt, ő már csak a végeredményt látta. Nagyon tetszett neki.

Tunyogi Henriett félúton a tánc és a film között: a balerina filmjei Cannes-ban (galéria)

– Rendszeresen ír az egyik női magazinba, legutóbb Jeremy Ironsról szóló írását olvastam. Az írói stílusát elemezve megállapítottam, hogy nagyon alázatosan, háttérbe maradva közelített a világhírű színészhez, finoman ábrázolva őt. Vagyis minden személyes exhibicionizmusát alárendelte a feladatnak. Picit meglepődtem.

– Ez a mód számomra természetes, az írás többszöri találkozásunk összegzése lett. Olyan oldaláról próbáltam megmutatni, amellyel a magyar közönség valószínűleg még nem találkozott, ugyanis egy rendkívül összetett és izgalmas egyéniségről van szó.

– Ezek az ábrázolásmódok szerepek vagy újabb útkeresési lehetőségek?

– Mindkettő. Soha nem akartam, hogy egyszerűen egy táncos skatulyába lehessen engem rakni. Addig vagyok táncos, amíg a balett-teremben vagyok, utána már barát, feleség, kereső ember vagyok, akit leginkább maga a kreativitás érdekel. Legyen az tánc, mozi vagy írás.

– Figyel a marketingre is?

– Tanulom. Cannes-ban például egyetlen fotó sem készült rólam, egyszerűen elfelejtettem, hogy gépet vigyek, vagy megkérjek valakit. Engem sohasem önmagam érdekel, hanem mindig a másik. Nagyon élvezem a másságot, azt, hogy annyira különbözők az emberek, a nyelvek és a vallások, imádom azt figyelni, hogy mitől és hogyan működik a világ. Annyira gazdag az élet, hogy ha önmagammal lennék elfoglalva, akkor mindebből semmit sem látnék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyerte a Britains Got Talent döntőjét az Attraction

Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti… Tovább olvasom