Délmagyar logó

2018. 12. 14. péntek - Szilárda -3°C | 3°C Még több cikk.

Ufódömping Írország légterében: amikor a pilóták látnak repülő azonosítatlan tárgyakat, azt már komolyan veszik - Videó

Ufódömping Írország légterében: amikor a pilóták látnak repülő azonosítatlan tárgyakat, azt már komolyan veszik - VideóFotó: BBC
Írország észak-nyugati része elég izgalmas hely mostanában.
November 9-én a British Airways egyik pilótája furcsa fényeket és egy azonosítatlan repülő tárgyat látott, amit jelentett az ír shannoni repülőtér légiforgalmi irányítójának. Azzal a kérdéssel kereste meg őket, hogy van-e katonai gyakorlat az adott légtérben, mert nagyon gyorsan mozgó repülő tárgyat látott. A légi irányító szerint semmi ilyesmi nem zajlott a környéken. - írja a BBC.

A pilóta a kanadai Montrealban szállt fel, és az ír partokig nyugalmas volt az útja. Elmondása szerint volt egy nagyon erős fényjelenség a repülőtől balra, majd megjelent egy tárgy, ami hihetetlen sebességgel mozgott, gyakorlatilag felzárkózott az utasszállítóhoz, majd észak felé fordult. Úgy tűnt, tudatosan kerülte el az ütközést a tárgy, és le is hagyta a gépet a hangsebesség kétszeresével.

Egy másik pilóta szerint valamilyen, a légkörbe belépő meteorról lehetett szó, de feltették a kérdést, vajon milyen intelligens meteor kerül el egy ütközést direkt?

Egy csillagászt is megkérdeztek, aki szerint dió vagy mogyoró nagyságú "hullócsillag" lehetett, valamilyen űrből beérkező kőzet, mely a légkörbe érve elkezdett égni, ez megmagyarázná a nagy fényjelenséget.

Az ügyben vizsgálatot rendelt el a helyi légitársaság.

Mindeközben Írország déli részén egy olyan repülő tárgyat videóztak le november végén, mely nyomot hagyhatott abban, aki a felvételt készítette:

 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palik Lászlóval és olimpiai bajnokokkal jön az Exatlon Hungary - videók

Palik Lászlóval és olimpiai bajnokokkal jön az Exatlon Hungary - videók
Január 2-án indul a TV2 új extrém sport-realytije. Tovább olvasom