Charlie - Oroszlán a családban - Filmkritika a Mia és a fehér oroszlánról

Igazad volt, Mia: a világ megváltható – jut a felismerésre az az édesapa, aki néhány évvel korábban épp azt tanította kislányának, hogy a világ nem megváltható. Persze egy realista drámában sajnos nem az apa jönne rá, hogy igaza volt a lányának, hanem pont fordítva. Egy családi filmben azonban bármi megtörténhet, akár az is, hogy egy tizenéves kamaszlány egymaga megszöktet egy felnőtt oroszlánt, napokon keresztül menekülnek a hatóságok elől, és nemcsak a lány bírja ki étlen-szomjan, hanem maga az oroszlán is, aki hiába csúcsragadozó, egy ujjal sem érne a szeretett lányhoz. A Mia és a fehér oroszlán természetesen nem igaz történet alapján készült, hanem épp ellenkezőleg: mese habbal – ahogy azt egy cinikus felnőtt mondaná. Ám tegyük félre egy időre cinikus szemüvegünket, és ismerkedjünk meg Miával, az ő családjával és nem utolsósorban Charlie-val, a fehér oroszlánnal!

A Londonból Dél-Afrikába költöző család tagjai közül egyedül a kislány, Mia nem érzi úgy, hogy otthonra lelt volna a természet közeli környezetben. Hogy nagyváros iránti honvágyát csökkentsék, a szülők egy bébi oroszlánnal lepik meg Miát. Kezdetben a kislányt ilyesmivel nem lehet lekenyerezni, ám egy idő után megtörik a jég, vagyis inkább megolvad, és Mia igazi társra talál a kis oroszlánban, Charlie-ban. Innentől kezdve Mia és Charlie elválaszthatatlanok, amit a lány szülei persze egyre kevésbé néznek jó szemmel. A bébi oroszlánból hipp-hopp felnőtt oroszlán lesz, a szülők pedig képtelenek megértetni az időközben kamasszá cseperedő Miával, hogy az oroszlán nem játék, hanem veszélyes vadállat. A két barátot eltiltják egymástól, ám a szülők tudtán kívül Mia továbbra is bemerészkedik Charlie elzárt területére. Az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor a családfő úgy dönt, eladja Charlie-t, és ettől a döntéstől nemcsak Mia és Charlie barátsága, hanem e csodálatos fehér oroszlán élete is veszélybe kerül. Ha a film értékeiről beszélünk, aligha lehet szó nélkül elmenni néhány forgatási kulisszatitok mellett. Úgy hírlik, a Mia és a fehér oroszlánt három éven keresztül forgatták, ember és állat együtt nőttek fel, a stáb mindig élő állatot szerepeltetett, sohasem alkalmaztak számítógépes trükköket, mint ahogy a helyszínek is mind valódiak. A forgatások idején az oroszlánokkal a híres-neves Oroszlánsuttogó, azaz Kevin Richardson foglalkozott, a filmet is – többek között – az ő nevével fémjelzett alapítvány támogatta. Az alkotók tehát a minél tökéletesebb hitelességre törekedtek – legalábbis ami a külsőségeket illeti.

Arról már szóltunk, hogy a Mia és a fehér oroszlán korántsem igaz történet, hiszen a valóságban aligha történhetnek meg olyan csodák, mint ebben a filmben. Ezzel egészen odáig nincs baj, amíg meg tudjuk értetni saját gyermekeinkkel, hogy mit jelent hamis képet festeni a valóságról. Tragikus következményekkel járhat, ha bárki is elhiszi, hogy ha gyengéden, szelíden közelít egy vadállathoz, sőt vele együtt nő fel, akkor a vadállatból igazi kezes bárányt csinál, aki a világért sem bántaná a hozzá kedves embert. Mia és Charlie barátsága tündérmese csupán, ezt egy pillanatra se felejtsük! A rendező, Gilles de Maistre filmje az állatvédelem ódáját zengi, végig családi csomagolásban. Ami a történetvezetést illeti, a film második fele egyértelműen erősebb. A mű élvezetét jó darabig csorbítja a darabos rendezés, mintha egy hosszúra nyúlt videóklipet néznénk egy kislány és egy oroszlán barátságáról. Aztán valahogy összeáll a kép, és kiderül, a kezdetben egymásra hányt jelenetek mind a nagy szöktetés érzelmi csúcspontját alapozták meg. A tündérmese egyszeriben izgalmassá válik, Mia és Charlie közös sorsa pedig a szívünkhöz ér. Daniah De Villiers végig nagyszerű Mia szerepében, a többiek – akár az apát alakító Langley Kirkwood vagy az anyát játszó Mélanie Laurent – pusztán statiszták hozzá és Charlie-hoz képest. A Mia és a fehér oroszlán erősen ajánlott mozi a gyerekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt.

10/7