Bulvár, celeb

2009.05.13. 22:02

Csak 10-15 néző ül be a vidéki mozikba

Évek óta folyamatosan csökken a mozilátogatók száma vidéken – a kis filmszínházak sorra húzzák le a rolót. Makón két éve nem működik mozi, Szentesen, Csongrádon és Vásárhelyen sokszor csak 10-15 néző ül be egy-egy vetítésre. A multiplex és a 3D viszont népszerű.

Szűcs Csaba

A nézőszám drasztikus csökkenése miatt a legtöbb vidéki mozi évek óta a túlélésért küzd. A nagyobb városok ugyanis – így például Szeged is –, ahol multiplex és 3D-s filmek lejátszására alkalmas mozi is működik, egyszerűen elszippantják a közeli településekről a filmek szerelmeseit. A problémát tovább súlyosbítják az internetről illegálisan letölthető kalózfilmek, amelyek legtöbbször már a premierek előtt felkerülnek a világhálóra – ez természetesen minden moziüzemeltetőt érzékenyen érint.

– A legtöbb vásárhelyi nem azért jár át mozizni Szegedre, mert ott valami pluszt kap. Egyszerűen csak arról van szó, hogy rengetegen ingáznak naponta a két város között (tanulás, munka vagy vásárlás miatt), és ilyenkor beülnek egy filmre – véli Pacskó Noémi, a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője.

Hódmezővásárhelyen korábban három mozi is üzemelt, ma már azonban csak a 174 férőhelyes, Lánc utcai Mozaikban tartanak előadásokat. Felnőtteknek 600, diákoknak és a nyugdíjasoknak 400 forintba kerül a jegy. A viszonylag olcsó belépők ellenére általában 10-15-en ülnek be a vetítésekre, de ha csak egy ember vált jegyet, akkor is elindítják a filmet. Pacskó Noémi elmondta: időnként közönségtalálkozókat is szerveznek, ahová a magyar alkotások készítőit hívják meg, így próbálják becsábítani az embereket a moziba. Ilyenkor többnyire telt házasan futnak a filmek.

A csongrádi moziban hetente csak egyszer vetítenek filmet. Fotó: Tésik Attila

A csongrádi moziban hetente csak egyszer vetítenek filmet.
Fotó: Tésik Attila

Huszonöt kilométerrel arrébb, Szentesen sem jobb a helyzet. – Kedd és szerda kivételével mindennap tartunk két előadást – tudtuk meg a 300 néző befogadására alkalmas Őze Lajos Filmszínház pénztárosától. – Filmfüggő, de hét közben egy-egy vetítésre átlagosan 5-10-en váltanak jegyet (550 forint). A hétvégéken viszont jobb a mutató, ha akkor nem jönnének többen, nagy bajban lennénk. – A pénztáros hozzátette: nem csupán Szeged miatt kevés a mozilátogató a Kurca partján, a gazdasági válság miatt sokan ezen is spórolnak.

Vonzó a 3D

Szegednek két, 3D-s filmek lejátszására alkalmas mozija is van, az új technológiára pedig sokan kíváncsiak. Nem csoda hát, hogy az utóbbi időben megugrott a mozilátogatók száma. A Volt című animációs mesére a Belvárosi moziban például 5500-an váltottak jegyet. A megyeszékhelyen egyébként a bemutató utáni néhány napban telt házasan futnak a közönségfilmek, majd a nézőszám folyamatos csökkenésnek indul.
A szomszédos Csongrádon azonban egy héten csak egyszer, szombaton tartanak vetítést a több mint 300 férőhelyes moziban, ahol a felnőttjegyért 500, míg a diákért 300 forintot kell fizetni. Igaz, a Tisza-parti városban a magyarországi bemutató után 2 hónappal kerülnek a vetítőgépbe a kópiák.

– Általában 10-15-en ülnek a nézőtéren, pedig egy átlagos család szegedi mozizása minden költséggel együtt körülbelül 10 ezer forintba kerül – számolta ki gyorsan Berényi Edit, aki 2007 óta vezeti a csongrádi filmszínházat.

– A mozi termelte veszteséget úgy próbáljuk kompenzálni, hogy internetkávézót és büfét is üzemeltetünk az épületben, illetve rendszeresen szervezünk koncerteket – tette hozzá a vezető.

A Páger Antal nevét viselő makói filmszínház 2007 elején zárta be kapuit, a mozi az utolsó időkben ugyanis évi kétmilliós veszteséget termelt. A térségben jelenleg csak Pitvaroson tartanak vetítéseket: havi egy-két előadás van alkalomszerűen, attól függően, hogy mikor sikerül filmet szerezni Vásárhelyről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!