Bulvár, celeb

2013.12.27. 11:23

Csak nézünk és... Filmszemle a ˝szuperhosszú˝ hétvégére, 4. rész

Letudhatunk hat napot úgy, hogy ki sem mozdulunk otthonról, s mást sem csinálunk, csak tévézünk. Dobja el a műsorújságot nyugodtan! Két menüvel is készültem! Válogasson ezekből, nem jár rosszul! Nézze ezt december 27-én!

Garai Szakács László

A hat nap ugyan nem elég egy Szomszédok-maratonhoz, de a Csengetett mylord?-ot és Waczak szállót is kényelmesen meg lehet nézni, és akkor olyan „klasszikus karácsonyi mozisorozatok", mint a Keresztapa, A gyűrűk ura, az Alien, a Csillagok háborúja, a Halálos fegyver vagy a Vissza a jövőbe és a Monty Python csoport mozifilmjeinek kötelező elővétele is belefér.

De ha távirányítópárti, akkor lássuk, miből válogathat! Azt feltételezem, hogy kábeltévé előfizetése van, a legnagyobb csomag, de ebben a csomagban nincsenek benne a plusz pénzért nézhető elsősorban felnőttfilmeket sugárzó csatornák. S azt is vélelmezem még, hogy érdemben két-három óra körül tud leülni tévézni, s általában 12 órát tudja bámulni a dobozt. Hiszen megettünk mindent karácsonykor, most újra be kell vásárolni. Meg igazából ez az első nap, amikor tényleg sokáig lehet elvileg aludni, hiszen semmilyen kötelező karácsonyi program nincs már. Összeállítottam egy „ultizóknak" és egy „betlizőknek" csomagot, ha kiheverészte, kilustálkodta magát, és elmosogatta a tegnapi romokat, akkor szerintem ezeket nézze! Íme december 27., péntek, ami szombat kínálata.


December 27., az ultizóknak

Többek közt azért is príma dolog Magyarországon élni, mert a filmforgalmazók még az olyan borzalmasan hétköznapi filmcímet, mint a „That old feeling" is le tudják úgy fordíttatni, hogy Öri-hari. A tv2-n 14.20-kor kezdődik. [namelink name="Dennis Farina"] is játszik benne, aki tudott jó is lenni. A film szerint 14 évi boldog válás után Lillyben ([namelink name="Bette Midler"]) és Danben (Dennis Farina) még mindig van valami közös: elemi erővel utálják egymást. De miután a lányuk esküvőjén ölre menve hajba kapnak, felgyülemlett ellenségeskedésük hirtelen zabolátlan szenvedélybe csap át! És a szerelmes gerlepár máris menekülni kényszerül nyomukban őrjöngő lányukkal, annak vadiúj, betűrt ingű férjével és egy szimpatikus paparazzival.

Öri-hari; én kérek elnézést...
Ezután viszont kő-papír-ollózás, vagy érmefeldobás jön: ugyanis vagy maradunk itt és nézzük a Madagaszkárt 16.20-tól, vagy átkapcsolunk az RTL Klubra, ahol 16.40-kor kezdődik a Dr. Doolittle 3. Ugye, mekkora dilemma?

Abból indulok ki, hogy a Madagaszkárra voksoltak, a pigvineket igazából nem lehet überelni. Meg így 18 órától simán meg lehet nézni a Filmmánián a Szerelem száll a szélben című francia vígjátékot, ami egyébként teljes képtelenség, hiszen Yann Kerbec, egy légitársaság oktatója repülésszimulátoron teszteli, mire képesek a pilóták szélsőséges körülmények között. A probléma csak az, hogy Yann pánikszerűen retteg a repülőgéptől. Korábban ezért nem tudta követni élete szerelmét a világ végére.

Szerelem száll a szélben, eredeti francia nyelvű előzetes

Maradjunk is itt, hiszen következik a Blöff! Csakhogy nem a [namelink name="Brad Pitt"] féle műsor, hanem az 1975-ös olasz vígjáték. Ebben a nagymenő szélhámos Bang helyett tévedésből a kezdő börtöntöltelék Felixet szöktetik meg a börtönből, aki azonban nagyon is ügyesen profitál látszólagos ütődöttségéből, s Bang partnere lesz a bűnügyi bonyodalmak komikus sorában. Mindez Franciaországban, a harmincas években.

A betűket már nem kell megnézni a végén, rohanjunk át az AXN-re, ahol 21.55-kor kezdődik Az egyetlen című akciófilm. Ebben a 2001-es moziban a párhuzamos univerzumokban hasonmásaink élnek. Tudja és elfogadja ezt az intergalaktikus rendőrség minden alkalmazottja, kivéve az egykori ügynököt, Gabriel Yulaw-t ([namelink name="Jet Li"]). Yulaw 123 univerzumot járt be, hogy utolérje és elpusztítsa alteregóit, s hogy ő lehessen az egyetlen, aki szupererős, szupergyors, szuperravasz. Egy-egy hasonmás likvidálásával ugyanis összegyűjti azok energiáit, megsokszorozza erejét és emberfeletti képességekre tesz szert. Már csak egy hasonmása él - Los Angelesben. Ha sikerül őt is megsemmisítenie, az összes univerzum urává válhat. Ám ezúttal Gabe, a városi rendőr személyében méltó ellenfelére talált.

Az egyetlen - Jet Livel
Ha idáig eljutott egy klasszikus késő esti zabálás bőven belefér. Ilyenkor úgyis mindenki dagadt lesz, ne fogja vissza magát, semmi szükség lelkiismeret-furdalásra. Oké, ha van ott brie, meg camembert, az is – kezdésnek – de nyugodtan előveheti a száradó bejglit, sőt mikrózhat is bármit, lesz rá ideje. 0.10-kor kezdődik csak az m1-en, azaz egy erős félórás vacsorapauza van, a Che Guevara: A motoros naplója című életrajzi dráma. Ernesto Guevara 23 éves orvostanhallgató, a 29 éves Alberto Granado biokémikus. A romantikus kalandokat kedvelő barátok egy rozoga Norton 500-assal hagyják el Buenos Airest. Bár nyolc hónapos utazásuk során a motor cserbenhagyja őket, nem adják fel – stoppolnak, és folytatják az útjukat.

Che Guevara: A motoros naplója

Az emberekkel, akikkel útközben találkoznak, más szemmel kezdik látni Latin-Amerikát, a változatos tájak is átformálják véleményüket a kontinensről. Eljutnak Machu Picchuba, ahol a hatalmas romok és az inka örökség rendkívüli jelentősége mély benyomást gyakorol rájuk. Amikor Peruba érkeznek, egy Amazonas-menti lepratelepre, mindketten megkérdőjelezik annak a fejlődő gazdasági rendszernek az értékét, amely olyan sokak számára sem jelent semmi haladást. A telepen szerzett tapasztalataik következtében etikai és politikai nézeteik is gyökerestől megváltoznak, ami erőteljesen meghatározza majd további életútjukat. A motoros naplója Alberto Granado és a később „El Che" néven ismertté vált férfi útinaplóján alapul.

December 27., a betlizőknek

Aki betlizik ma, az egy kalandfilmmel kezd: 14.30, RTL Klub, Trisztán és Izolda. Tudják, erről szól: a rómaiak által magára hagyott Britanniában zavaros, kegyetlen időszak köszöntött be. A hatalmi űrt kihasználva az erőszakos és kegyetlen ír király kerekedett a megosztott brit törzsek fölé. Az idegen iga ellen szövetkező törzsek élére a fiatal és nagyszerű harcos, Trisztán áll, akit az első ütközetben mérgezett fegyver vesz le a lábáról. A halottnak hitt harcos testét Írországba sodorja a sors és a tenger, ahol az ellenséges király lánya Izolda ápolja és veszi védőszárnyai alá. A két fiatal között mély kötődés alakul ki, de az elkeseredett hatalmi harcok nem hagyják, hogy szerelmük beteljesedjék.

Trisztán és Izolda

Majd jön a nap fénypontja! 17.00-kor a film+-on az És megint dühbe jövünk! Firpóék úgy rendet raknak, hogy még! Ugye, Zsugabubus?!

És megint dühbe jövünk - itt is megnézheti bármikor, akárhányszor
Gyorsan kapjanak be valamit eztán, csak öt percük van rá: 19.20-tól a Story4-en Hölgyválasz. Persze, persze, [namelink name="Jennifer Lopez"], de ott van [namelink name="Susan Sarandon"] is! A hölgyeknek meg Ricsárdgír (sic), meg [namelink name="Stanley Tucci"] – kinek mi/ki jut...

Szabad?

Ezután jön tíz perc szünet, ami arra elég, hogy gyorsan megmelegítsenek valamit. Kicsit megtekerik a volumét, és máris nem zavaró (hallható annyira) a tévé előtt nyamnyogás: 21.30, Cool, Az utolsó gyémántrablás. Ennek az eredeti cím egyébként After the sunset. [namelink name="Salma Hayek"] őrjítően szexi és hihetetlenül nagyok a... [namelink name="Pierce Brosnan"] meg [namelink name="Woody Harrelson"] is csak kiegészítő elemek, viszont előbbi szép példája annak, hogy még 2004-ben is vászonra engedtek olyan filmszínészt, aki akkor is pulóvert hordott, amikor valójában nem volt semmi rajta (gy. k.: hihetetlenül szőrös, és ez látszik is a filmben; hátat nem fordított, de el tudjuk képzelni). A lényeg, uraim, nem minden a gyanta!

Az utolsó gyémántrablás
Tegyük keretbe a napot, s ha már az RTL-en kezdtük, fejezzük be ott! 23.20-kor kezdődik az Ellenséges terület, [namelink name="Owen Wilson"], [namelink name="Gene Hackman"], [namelink name="David Keith"]. Ezt csinálják: amerikai pilóták várakoznak az Adrián egy anyahajón. A közelben háború dúl, ők mégsem mozdulhatnak. Amikor azonban egy rutin felderítő repülés során egyikük, az akcióra legéhesebb pilóta, az elfoglalt bosnyák terület fölött lefényképez valamit, elszabadul a pokol. A gépet lelövik, a katapultáló pilóták egyikét a szerbek elfogják és kivégzik. A másik elrejtőzik, és igyekszik kiképzésének megfelelően átvészelni az ellenséges területen azt az időszakot, amíg érte nem jön a mentőalakulat. De a mentőalakulat nem jön. Ám a túlélő pilóta közvetlen felettese életében először elhatározza, hogy nem engedelmeskedik a parancsnak. Magánháborúba kezd, hogy megmentse életveszélyben lévő katonatársát.

Ellenséges terület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!