Bulvár, celeb

2019.02.18. 19:28

Életműdíjat kapott Dés László az Artisjustól - Fotók

Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.

Az év produkciójának a Modern Art Orchestra egyik lemezbemutató koncertjét választották.

Junior Artisjus-díjjal ismerték el a Mörk és a Blahalouisiana szerzői közösségét, valamint a rock és metál dalokat jegyző Áron András „Apey"-t.

Az év komolyzenei műve Kurtág György Milánóban is bemutatott operája lett, a Junior Artisjus-díjat ebben a kategóriában Dobos Dániel kapta.

Az év nótaszerzőjének Varjasi Ildikót választották.


Február 18-án minden a dalszerzésről és a szerzők ünnepléséről szólt: napközben a Dalszerző Expón, este az Artisjus Díjátadón.


A szerzői egyesület 19. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat ötödik éve ismerte el Junior Artisjus-díjjal. Célja, hogy a zeneszerzőket, szövegírókat állítsa reflektorfénybe, és ezáltal felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az Artisjus-díjat ezúttal is a szakma ítélte oda: a szélesebb körtől beérkező javaslatok alapján az Artisjus zenei és irodalmi szerzőkből, valamint zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei szerzők díjazását egy külön erre dedikált szakmai bizottság készítette elő.


Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. A díj történetében először idén két csapat is szerepel a díjazottak között. Ők az alkotói közösségként folytatott kiválószerzői munkájukért kapják az elismerést.

 

Átadták az Artisjus-díjakat


Díjazottak:

Könnyűzenei alkotói életműdíj: Dés László

Az Év Könnyűzeneszerzője: Szabó Tibor (Magna Cum Laude)

Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Bérczesi Róbert (Hiperkarma)

Az Év Produkciója: Modern Art Orchestra: Bartók: Tizenöt magyar parasztdal

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói: Mörk

Az Év szerzői közössége: Áron András „Apey", Blahalouisiana alkotói csapata

Az Év Komolyzenei Műve: Kurtág György: Samuel Beckett: Fin de Partie (opera)

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Dobos Dániel

Az Év Magyarnótaszerzője: Varjasi Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!