Koncertek, táncházak és év végi mulatság a Fonóban

Népzene, világzene és dzsessz is szerepel a Fonó év végi minifesztiváljának programválogatásában december 27. és 31. között.

A helyszín hagyományos év végi sorozatában tematikusan egy-egy zenei műfaj köré szerveződnek a koncertek, így lesz idén is dzsessz előszilveszter és folkszilveszter, valamint számos világzenei koncert is – közölte a Fonó az MTI-vel.

December 27-én Kollár-Klemencz László a Rengeteg című, kamarazenéből és népzenei hagyományokból is táplálkozó új lemezének anyagából ad ízelítőt, az amerikai blues és a szabadzene határain mozgó szerzeményeit mutatja be a Terra Profonda, a Muzsik és Volkova magyar-orosz dalszerző testvérpár pedig indiefolkos és akusztikus hangzásvilágú szerzeményeiből ad koncertet. Másnap a Góbé zenekar táncházzal egybekötött karácsonyi koncertjére várják a közönséget, december 29-én pedig a Kerekes Band, a Zuboly és Szeder zenél majd.

December 30-án Jazz Előszilveszter címmel a Barabás Lőrinc Quartet lép színpadra, akiket a swing, a tango, a bossa nova és a dzsessz dallamait ötvöző Canarro követ, majd készülő új lemezének dalaiból szemezget a Jü nevű formáció. Évek óta a népzenei és táncházas közeg egyik legnagyobb eseménye a Fonó Folk Szilveszter, ahol reggelig szól a muzsika. Igazi falusi mulatságba csöppenhetnek a résztvevők, akik házias ízekkel és táncházi zenekarokkal búcsúzhatnak az évtől. Idén az Erdőfű zenekar és a Kalotaszegi zenekar zenél. Tánctanárok is segítik a bekapcsolódást, akár már kezdő szinttől is. 

Európán átívelő innovációs együttműködés indul
Nagyszabású, kétéves programot indítanak januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására.
Bőrt igényeltek a vulkánkitörés égési sérültjeinek
Összesen 1,2 millió négyzetcentiméter bőrre lehet még szükség.
Ma is kelendő Erdélyben a könyv
A képernyők uralta világban azért mégiscsak közkedvelt maradt a nyomtatott írásmű.
Az év párosjátékosa lett Babos Tímea
A WTA öt kategóriában díjazta 2019 legjobbjait.
A legmodernebb ultrahangot adományozták a Gyerekklinikának
7 millió forintos ultrahangot kapott a SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ, a modern eszköz szerdán szolgálatba is állt.
Roham indult a 2020-as éves e-matricákért
A megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly.