Bulvár, celeb

2019.06.09. 10:40

Lara Fabian-koncert lesz novemberben a Sportarénában

Lara Fabian visszatér Magyarországra. Tavaly áprilisi sikeres koncertje után idén november 5-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

MTI

A belga-kanadai énekesnő 50 World Tour című koncertsorozata keretében lép fel Magyarországon. A turnéval 50. születésnapját, valamint 30 éves karrierjét egyaránt ünnepli - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel. Mostani koncertkörútján valamennyi, tehát mind a tizennégy albumáról elhangzanak dalok. Lara Fabian legutóbbi, Papillon című francia nyelvű albuma idén februárban került a boltokba. Az énekes, dalszerző, zenész, színész és producer lemezei eddig 20 millió példányban fogytak világszerte.


Lara Fabian kilenc nyelven énekel: franciául, angolul, spanyolul, portugálul, olaszul, héberül, flamandul, németül és oroszul. Még csak 18 éves volt, amikor Croire című kislemeze félmillió példányban kelt el Európában. Első, cím nélküli albuma 1991-ben jelent meg, a második albuma, a Carpe Diem (1995) tucatnyi díjat hozott neki több országból is, többek között az év énekesnője elismerést. 1999-es, Lara Fabian című lemezén Patrick Leonard is szerzőtársa volt, aki akkor már például Madonnával, később pedig Leonard Cohennel is együtt dolgozott. Az albumról az I Will Love Again hetekig vezette a slágerlistákat, de az Adagio, a Love By Grace és a Broken Vow is népszerű lett. A Wonderful Life című, 2004-es lemezére Desmond Child két dalt írt: az I Am című számot és a Review My Kisses-t, amely Hex Hector remixével lett klubsláger.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!