Bulvár, celeb

2019.05.17. 19:25

Vadonatúj videóklippel ünnepli augusztusban érkező albumát a Slipknot!

A rajongók közel öt éve várnak az amerikai metal együttes hatodik stúdióalbumára. A korong megjelenéséig a júniusi VOLT Fesztivál koncerttel és ezzel az új klippel lehet hangolódni a várva-várt albumra.

Mi sem mutatja jobban a rajongók kiéhezettségét, mint hogy az albumról elsőként bemutatott „Unsainted" című videó kevesebb mint egy nap alatt már elérte a négymilliós megtekintést is. A klip a banda saját munkája, a rendezésért Shawn Crahan alapítótag felelt. 


Az album megszületéséről a gitáros, Jim Root így nyilatkozot:

Erre a munkára szántuk eddig a legtöbb időt. A felvételek készítése során azok az előadók inspiráltak a leginkább, akik nem csak egy-egy dalt készítettek, hanem teljes albumokat. Míg a zeneipar egyre inkább a single irányába fordul, mi szeretnénk továbbra is teljes lemezekkel dolgozni, olyan élményt adni, ami az elejétől a végéig kitart."


A korong előrendelése már elindult, addig pedig az „Unsainted" videóklipjével, valamint a júniusi, parádésnak ígérkező VOLT Fesztivál koncerttel lehet hangolódni a megjelenésre. Augusztus 9-én pedig teljes hangerőn szólhat a „We Are Not Your Kind’, amire öt éve várunk.

Címkék#VOLT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!