Történetek

2007.01.10. 15:19

Bakos András: Amerikai takarítónő

"Találkozásod az analfabéta magyar nénivel New Jerseyben, egy magyar társaságban, elementáris hatással volt rád; írod, nem hitted volna, hogy ilyen messzire el lehet jutni így. Vagyis írástudatlanul. Végül megállapítottad, mégiscsak nagyszerű az az ország, ahol az ilyen ember is szerencsét próbálhat, és lehet is szerencséje."

Találkozásod az analfabéta magyar nénivel New Jerseyben, egy magyar társaságban, elementáris hatással volt rád; írod, nem hitted volna, hogy ilyen messzire el lehet jutni így. Vagyis írástudatlanul. Végül megállapítottad, mégiscsak nagyszerű az az ország, ahol az ilyen ember is szerencsét próbálhat, és lehet is szerencséje.

Először a barátnőd mesélt erről a néniről, aki különben Erdélyből jött Amerikába dolgozni, hatvan évig jórészt a falu határát se lépte át, aztán meg nyakába vette a világot. Természetesen takarít, de így is viszonylag jól él, mert szépen és lelkiismeretesen dolgozik, és közben takarékoskodik, szinte a végletekig, mintha még mindig az otthoni pénzből kellene megélnie. És nagyon jó szíve van; csak ismerd meg, te is így fogod látni, mondta a barátnőd. Mindez nagyon szép, gondoltad, de valami mégis visszatartott attól, hogy találkozz vele. Fönntartásaid voltak.
Szóval, írod, kerülted a találkozást, és ez nem volt feltűnő. A magyarok idegenben akkor találkoznak, ha akarnak. Akinek elege van az övéiből – és ilyesmire is van példa – annak a kisujját sem kell mozdítania ahhoz, hogy egyedül maradjon. De aztán nyilván úgy volt, hogy átgondoltad ezt az érzést: miért idegenkedsz attól az asszonytól? Csak azért, mert nem ismered? Elmentél hát a barátnődhöz, amikorra a nénit is meghívta, és nem egy idős hölgyet, hanem egy igazi öregasszonyt láttál, megnyugtató volt – és aztán mégis elfogódott lettél, amikor megtudtad, hogy ez a néni valójában azért jár a te barátnődhöz, hogy leveleket írasson vele haza, illetve, hogy fölolvastassa a barátnőddel az otthonról érkezett leveleket.
Írod, olyan szép volt, ahogy lassan megvilágosodott előtted a története.

A nénihez írott levélben, amit a barátnőd olvasott, mosolyogva, fennhangon, valaki hálás köszönetet mondott a pénzért, amit a néni küldött neki. A pénzből valaki, a néni otthoni, utcabeli ismerőse tüzelőt tudott venni magának. Megtudtad, a néni a keresményének egy részét mindig hazaküldi valakinek. Eleinte csak a rokonok kaptak, de aztán mások is, ismerősök, utcabeliek, olyanok is, akikkel, míg otthon volt, szót sem váltott. Most már a fél falu áldja az Amerikában dolgozó öregasszony nevét, és amikor pénzt kapnak tőle, nem mulasztják el megköszönni neki, úgyhogy a néni egy-egy alkalommal több levelet is hoz, és elnézést kér, hogy ezzel a barátnőd terhére van. Ültél ott, mellette, és szép lassan olyan elfogódott lettél, írod, mint régen, kislánykorodban, amikor először voltál templomban, de még nem tudtad, hogy ez templom, a leleplezhetetlen titok illata elszorította a torkod.

Most pedig, írod, azt szeretnéd tudni, hogyan ajánlhatnád fel neki te a segítségedet. Egyáltalán, hogyan lehet előadni egy felnőtt embernek, hogy szívesen megtanítanád olvasni, írni, anélkül, hogy megsértenéd?
Szerintem ettől ne félj!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!