2007.01.25. 15:19
Bátyi Zoltán: Belami szemétimportja
"– Mindössze annyit kértem Tecától, ne a járdára, hanem a szemetes kukába dobja agyonhasznált papír zsebkendőjét – hüppögött Belami –, mire ő, bizonyos tonna számra importált szemétbálákat emlegetve, lendítette ütésre a kezét – magyarázkodott a lassan, de biztosan vénülő széplegény."
Hatalmas pofont kapott Belami. Ezúttal nem az élettől, sokkal inkább Morc Tecától, akiről a Panel Pál-lakótelepen sokan tudták, hogy a szeszipari termékekkel szorosabb kapcsolatot alakított ki, mint a Magyar Tudományos Akadémiával, meg annak is híre járt, hogy többet nézte a Könnycsorgató brazil szerelem című, 687 részes, szappanozott operát, mint a Mindentudás egyetemét. De azt azért nem gondolta senki – különösen Belami nem –, hogy hébe-hóba elmerészkedik akár a pofozkodásig is.
– Mindössze annyit kértem Tecától, ne a járdára, hanem a szemetes kukába dobja agyonhasznált papír zsebkendőjét – hüppögött Belami –, mire ő, bizonyos tonna számra importált szemétbálákat emlegetve, lendítette ütésre a kezét – magyarázkodott a lassan, de biztosan vénülő széplegény. Nem kellett sokat várni a másik fél meghallgatására sem, ugyanis Teca berúgta az ajtót, hogy aztán saját maga is berúghasson, s emígyen mentegetőzött:
– Ugye maguk se gondolják, hogy az én szemetemtől ugrik bukfencet a globális felmelegedés, miközben ezt az országot ellepi a német bálás szemét, és mi nem teszünk semmit ellene.
Több se kellett a Zsibiben ülőknek, s már meg is lódították a panaszáradatot, amelyben felvázolták a magyar hon nagyon sanyarú helyzetét. Bika Jenő olyannyira felkészült volt, hogy szinte napra pontosan felidézte, mikor jutott a köznép tudomására, hány raktárt töltöttek meg eddig nyugatról importált, lejárt szavatosságú, átcímkézett élelmiszerekkel. Jenő arra is jól emlékezett, hogy már akkor felsejlett előtte a nemzethalál gondolata, csak éppen Minek Dönci egy négyszólamú káromkodással elhessegette a pesszimizmusát.
– És most mégis milyen javaslata van, kedves Dönci? – érdeklődött Jenci. – Mert hogy lassan kiderül: a Lajtán túlról érkezett kamionok más se szállítottak, mint bálázott szemetet, s köszönhetjük mindezt…
– Na, mielőtt befejezné a mondatot, s ezzel szítaná itt a külföldiekkel szembeni gyűlöletet, elárulom: efféle mocsokságra nem kerülhetett volna sor, ha nem lenne olyan megvásárolható magyar derék legény, aki ne adta volna lovát, kocsiját, minden szekerét ahhoz, hogy szeméttel vessék be a magyar ugart – lépett közbe és Bika Jenő lábára Snájdig Pepi. – Meg aztán azt se akarja nekem bemesélni senki, hogy ekkora fuvardömping nem szúrt szemet senkinek.
–
Ugyan miért szúrt volna? – érdeklődött Cink Enikő. – Ha mifelénk minden jogsértés szemet szurkálna, már vakon botorkálhatna a fél ország – rángatta a vállát, mintegy közönyösséget színlelve Encike.
– Azt mondják, milliónál is többet kapott az, aki idefuvarozott egy autónyi szemetet? Most, amikor két darab, csörgős százasért is képen törlik az embert alig sötét mellékutcákban, mit gondolnak, hányan adnák el az anyaföldet, csak egyszer belecsöppenjenek a szemétbizniszbe? – zárta mondandóját Enikő, sokak nagy felháborodására.
Kijelentése ugyanis úgy felkavarta az öntudatot, mint tó vizét a belé dobott kavics. Belami egyenesen azt állította, Cink Enikő nagyon is komorra mázolja a honi erkölcsi viszonyok romlásáról festhető képet, ezzel a magyar hétköznapokat hamis színben tünteti fel, vagyis javasolja, hogy tiltsák ki Encikét a Zsibbadt brigádvezetőből, mint nem oda illő személyt. Ló Elek viszont azt ordítozta: az elmúlt évek során már annyi milliárdos bűnre derült fényt, hogy az emberek szinte visszasírják azokat az időket, amikor 800 millió forintos sikerdíj miatt hurcoltak meg egy szerencsétlen jogászasszonyt.
– Ja, kérem, a fejlődés nem kerülheti el ezt az országot sem – mutatott rá nagyon üresnek tűnő poharára, meg a vélt igazságra Smúz apu, aki már éppen azon volt, hogy részletesebben is kifejti az álláspontját, ám csendben elaludt. Így aztán nélküle folytatódott a vita arról, vajon a XXI. század Magyarországán rosszabbak-e a közerkölcsök, mint akkoriban voltak, amikor még őseink kacagánnyal és buzogánnyal üzleteltek a Kárpát-medencében felejtett avarokkal, netán egy csirke ellopásáért kézfejnek levágásával büntették a tolvajt.
– Mielőtt még nagyon elméleti síkra terelődne a vita, kérem az urakat, méltóztassanak kifizetni a számlájukat, mert azt mégsem szeretném, ha éppen az én kasszám sínylené meg a közerkölcsök torzulását – kiabált bele a cigifüstbe Józsi csapos, aki a pulton, s azon törte a fejét, vajon a magasröptű vitában az importált szeméthegyektől hogyan lehetett eljutni áfa-mentesen a levágott kezű tolvajig.