Történetek

2007.04.25. 16:19

Bakos András: Elemes robotsólyom

"Liverpoolban robotsólymok röpködnek a házak fölött. <br>Az angol város lesz jövőre Európa kulturális fővárosa, és erre az időre – vagy ha lehet, örökre – el akarják ijeszteni a galambokat."

Liverpoolban robotsólymok röpködnek a házak fölött.
Az angol város lesz jövőre Európa kulturális fővárosa, és erre az időre – vagy ha lehet, örökre – el akarják ijeszteni a galambokat. A város tíz robotvándorsólymot vett, hatvan indítóállvánnyal, ez átszámítva összesen nyolcvanmillió forintba kerül, de azt mondják, ez így még mindig olcsóbb, mint a trutyi folyamatos eltakarítása, amire ott évente hatvanmillió forintot költenek.

A robotsólymok állítólag teljesen élethű madarak, úgy mozognak, mint az igazi vándorsólymok, a hangjuk is olyan. Egy árnyalatnyi különbség mégis van: a vijjogó hang nem a csőrükből, hanem a faroktollak alól röppen elő, mert állítólag csak oda lehetett rakni a hangszórót. Az angol cégnél azt mondják, azért esett a választásuk a vándorsólyomra, „mert ez a ragadozó a madarak természetes ellensége". A madarat laptoppal vagy mobiltelefonnal lehet irányítani, sikerrel használták már gazdaságokban, golfpályákon. Természetesen van benne egy miniatűr számítógép, „ami ellenáll az időjárás viszontagságainak és tárolja a hangokat, rikoltozásokat", a madár ráadásul a szárnyaival is verdes, ez nyilván nem hátrány repülés közben.

A kezelő bármikor meg tudja állapítani, mennyire merült le az akkumulátor, ezt azért fontos tudni, mert mégis kínos lenne, ha a sólyom egyszer csak abbahagyná a repülést meg a vijjogást, és rázuhanna egy autóra, vagy valakinek a fejére, esetleg berepülne a csukott ablakon. Menet közben is újra lehet programozni a robotot, a hangerőn is tudnak állítani, ha az addigi vijjogás már nem hat elég ijesztően a galambokra. Nyilván túl nagyra sem szabad állítani a hangerőt, nehogy attól csinálják össze magukat a galambok – vagy a járókelők –, hiszen épp ezt akarják elkerülni.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez a jövő, és ettől mi még nagyon messze vagyunk. A mi szakemberünk, akinek a munkatársai a Dóm téren légfegyverrel lőtték a galambokat, azt mondja, a puska a végső megoldás. Először inkább galambtüskéket kell szerelni az épületeken azokra a helyekre, ahová a galambok le szoktak szállni. Ha ez nem segít, meg kell próbálni csapdával, hálóval befogni a madarakat. Az a baj, hogy a galamb egy idő után fölismeri a csapdát és a hálót is, nem megy bele.
Vajon a robotsólymot, amelyik nem gyilkol, csak ijesztget, nem fogják kiismerni a galambok? Dehogynem – mondja az élő ragadozókkal foglalkozó solymász, hozzátéve, hogy alapvetően hibás minden olyan elmélet, amely azon alapszik, hogy a madarak hülyék.

Robinson Jeffers írja a Kardszárnyak című versben az ember dolgairól, „olyan az egész, mint egy kontár kísérlet, mely félresikerült, s talán be kéne fejezni". Befejezésről persze szó sem lehet, a kísérlet folytatódik, egy idő után vissza lehet térni a hálóhoz, a csapdához, a tüskékhez, hátha közben elfelejtették a galambok, hogy kell ezeket elkerülni, aztán ott a puska. És közben lehet vizsgálni, miért akarhatnak mindenáron városban élni az elvadult házi galambok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!