Történetek

2007.04.27. 16:19

Darvasi László: Van ez így

"Nem is tudom, hogyan is lenne, ha nem lenne ilyen átkozottul nehéz. Kezdődik mindjárt a napfelkelte tortúráival."

Nem is tudom, hogyan is lenne, ha nem lenne ilyen átkozottul nehéz. Kezdődik mindjárt a napfelkelte tortúráival. Látható, szép is, mit szép?!, az ember szíve megszakad a lassú változásnak e tékozló gyönyörén, de közben csikorog, recseg az egész feslő, felszakadó égbolt, a rőt fényű, hasas felhők odafent, a rosszul összekockázott, hajnali utca odalent, és a fény is úgy csorog alá, mintha száműzetésbe küldték volna. A villamos fáradtan csattog a gyári komondorok felé, a mentőautó is eltévedve szirénázik, most visszük, vagy hozzuk, vagy mi?!, illetve mézes vérrel hajtott tank döcög végig a körúton, bukósisakos angyal hajtja máskülönben, lábpedállal, ő lesz az, aki megment majd téged, vagy kibummozza belőled a lelket ezen a szép, langyos és nehéz tavaszi napon. De hogy igen, már a napfelkelte is átkozottul nehéz volt. Aztán az első reggeli pillanatok, a morcos kávé lefőzése, a tétova öltözködés, pillangózni kicsit a függőleges zuhanyvízben, de aztán a napi teendők megtervezése, máris gyapotföldön találod magad, Amerikában.

Rabszolgaság. Csattog hátadon az ostor. Mondjuk a páfrányszedés se semmi. Aki szedett már páfrányt, és a szegediek között aztán híresen sok a sáfrányszedő honpolgár, tudja, hogy ez legalább olyan nehéz, mint bányásznak, cirkuszi törpének vagy forradalomban miniszterelnöknek lenni. És aztán, szépen behajtva magunk után a lakásbunker ajtaját, beleballagunk egy bonyolult, átláthatatlan, megoldhatatlan szerkezetbe, ami az élet, s amit megoldani, mint tapasztalhatjuk, soha nem lehet. Nem is arra találták ki. Ne oldd meg, de zakatold, szöszöld végig. És persze egy idő után nem is akarod már megoldani, csak szinten tartani. Nem, már szinten tartani sem akarod, hanem csak megúszni, túlélni, letudni valamiképpen, letudni úgy ezt a napot, a holnapit, és a következőt még, hogy túl sok kóc, gyűrődés, rontás, mocsok ne maradjon utánad, ha jön az esti krampuszkalauz, és a könnyű vashuzalra kötött napkorongot visszahúzza a Pokolba, honnan, az egyezség szerint, mindig elengedik egy napforduló felére.

És még csak az sem igazán üdítő, hogy a másiknak is ugyanolyan nehéz és bonyolult, mert ha te, mondjuk, a mondatok szikkadó palántasorából húzogatod a gazt, akkor a másik ugyanilyen, egész életet, egész lelket kiszolgáló kisszobában horgolja a csipkét, üti a szenet, vagy próbál a friss mézből játékszobrot tapasztani. Szóval ha nem lenne bonyolult, mi lenne?! Az nem is a miénk lenne?! Kinek kellenek az egyszerű, semmitmondó történetek?! Az ember végül rájön arra, hogy ahhoz ragaszkodott hosszan, vagy tán csak röviden, amit egyáltalán nem értett. Őrültség volt. Eszement baromság. De olyan logikus volt mégis, hogy abba nyugodtan bele lehet halni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!