Történetek

2008.01.25. 19:03

Darvasi László: Mi a furcsa Amerikában?

"Amerikainak lenni elsősorban a szabadság gyakorlata. Magyarnak lenni kötelesség és kényelmetlenség. Kényelmesen nem lehet magyarnak lenni, nem is tudom, talán Mikszáthnak sikerült utoljára, de ő is nagy hendikeppel indult."

Amikor az Államok hétköznapi működésében furcsaságokat vélünk megtapasztalni, pontosan akkor vagyunk európaiak, illetve magyarok. A más elviselésének mértéke a mi önismertünk mértéke is, s bizonyára jó néhányszor leírták már, hogy magyarnak lenni egyszerre szép és szégyenteljes, kalandos és szorongató, naiv és körmönfont alkalma a létezésnek.

Amerikainak lenni elsősorban a szabadság gyakorlata. Magyarnak lenni kötelesség és kényelmetlenség. Kényelmesen nem lehet magyarnak lenni, nem is tudom, talán Mikszáthnak sikerült utoljára, de ő is nagy hendikeppel indult.

Amerikában egy hetvenöt éves ember is úgy használja a számítógépet, mint az unokája: szörföl, csetel, youtube-ozik, mindenféle virtuális közösségi oldalak önfeledt tagja, s ha kérdése akad, nem a könyves polchoz lép, tegyük fel, a Révai lexikon valamely aranyozott gerincű kötetéhez, hanem kattint. Amerika az idegeneket kellemetlen pillantással fürkészi. Legyen elég annyi, a statisztikák szerint Mexikó felől tíz másodpercenként érkezik egy illegális bevándorló, akiknek a számát mára tízmillióra, tehát nagyjából Magyarország lakosságával megegyező számra becsülik, s ezekre az emberekre feketeipar, fekete szociális hálózat épül. A statisztikák szerint csaknem egy Hódmezővásárhely nagyságú városnyi magyar él illegálisan az Államokban, többnyire feketemunkából tartva fent magát, illetve az irigy és keszeg itthoniakat.

Jegyezzük meg, egy kezdő egyetemi tanár fizetése valamely no name amerikai egyetemen akár évi százezer dollár is lehet, a csúcsprofesszorok viszont megkeresik a négyszázezret is. A thai étteremben hét dollárba kerül a menü, kiskonténeres, meleg svédasztal, és annyiszor szedsz, ahányszor akarsz.

Az amerikai ember többnyire tudja, mit akar. Általában nem hisz az összeesküvés elméletekben, melyek népekre, szomszédokra, kollégák ármánykodására vonatkoznak, s úgy vélekedik, ha sikeres az élete, azt magának köszönheti, s ha valami nem balul sül el, hát ő rontotta el a dolgot. A lobbizást egyáltalán nem tekinti pejoratív eljárásnak. Ami egy európai számára ellenszenves vagy visszatetsző emberi megnyilvánulás, az amerikai számára egészen természetes, sőt szinte kötelező. Jelesül az, hogy minden szituációban képes legyél megfogalmazni magad, mindezt tedd röviden és határozottan, tudd közelebbi és távolabbi céljaidat, és igyekezz. Tessék, tessék előrefelé menni! Mindig igyekezz megmutatni magad, a gondolataidat, az érzéseidet. Menj oda főnökhöz, feletteshez, és mondd meg neki. Nálunk ezt savanyú szájízzel „nyomulásnak" is mondják, ott ez természetes lelki és társadalmi viselet. Nincs azzal semmi gond, ha egy első éves egyetemi hallgató belevág a világhírű professzor előadásába, és nyilvánosan cáfolja tanárának egy adott állítását. A professzor eltűnődik, majd ott, helyben igyekszik megvédeni a koncepcióját. Képzeljünk el hasonló szituációt egy magyar jogi karon vagy orvostudományi egyetemen, a pofátlan diákot ott helyben döfnék szíven egy rozsdás kelet-európai szikével, és a hullafoltos tetemét a toalett papírt nélkülöző egyetemi vécén húznák bele az örökfelejtés mélán fel-felböffenő poroszos mocsarába.

Az amerikai ember többnyire úgy véli, hogy amit mond, az fontos, érdekes, hovatovább fölöttébb szükséges is. Nincsen kicsi ember. A hierarchia bármikor megkérdőjelezhető és kikezdhető, de azért minden utcasarkon templom gubbaszt, áll, emelkedik, illetve még mindig akadnak bőven gettószerű városrészek is. Az önkifejezés, a személyiség erős jelenléte és tisztelete az élet mozgatórugója. Egyáltalán, az élet tisztelve van. Nálunk még mindig inkább csak elfogadva. Az amerikai ember úgy tartja, az életnek ára van, tehát értékes. Vagyis tiszteletre méltó.

Amerika rafináltan strukturált ország, először is van egy minimál, afféle retro Amerika, amely a legegyszerűbb gondolkodású és képzettségű polgárainak is élhetőséget, önkifejezési lehetőséget, valamint különféle választási módozatokat ad, majd pedig ez a minimalizált struktúra kezd el épülni, szépülni és bonyolódni, és lesz belőle egy chicagói művészeti múzeum, egy Harvard, egy John Cassavetes, egy Nixon vagy John Lennon.

Magyarországnak nincs minimális társadalmi tartománya. Az ország már alapszinten is rémületesen bonyolult, illetve alapszinten is vért, életet, lelket kíván.

Amikor az amerikai köszön, azt mondja: hogy vagy. De nem vár választ. Már megy is előre, tovább: Irán, Irak, Afganisztán, Európa felé.
Természetesen magyarnak lenni a legjobb dolog a világon. De amikor két hónap után először hallasz magyar szót és mondatokat a Kennedy repülőtér termináljában, miért érzed azt, hogy valaki ki akarja tépni, és be akarja zabálni, mint egy Hajnóczy-fasírtot, a szíved?!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!