Bátyi Zoltán: Belami könyvhétre vett fel hitelt

– Végül is megkaptam, különösebben senki nem akadékoskodott. Csupán egy hölgy kérdezte meg: mondja, uram, maga valóban azért vesz fel hitelt, mert ki akar látogatni a 2008. évi könyvhétre? – mesélgette a bankvilágban tett látogatását Belami, miközben kezében olyan címletű bankjegyek jelentek meg, amilyeneket legutóbb karácsony tájékán láttak fényképről a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt kocsma baráti körében.

– Persze magyarázkodtam, hogy jut ebből egy kis lakásfelújításra is, de nem tagadtam: átnézve a könyvárakat, én már csak akkor érzem magam biztonságban, ha tízesével viszem az ezreseket a könyvhétre és egyéb kapcsolódó rendezvényre – szórta a szót Belami. Majd elővett egy könyvhöz hasonlatos, díszes kiadású nyomdaipari terméket, aminek a hátuljára azt nyomtatták egykoron, hogy ára 280 forint. Útikönyv besorolással került ez Belami polcára, hogy most megszűnjék magánya, ugyanis felfrissített kiadása is mellette landolhat.

– Csupán ötezer-négyszáz forintot fizettem érte – csapott át halk nyüszítésbe Belami eltorzult vigyora.

– De ezt már csak nem fogja a könyvhétre? Hiszen ez a könyv akkor is ötezer-négyszáz forint, ha egy percnyi könyvhetet se tartanak – vonta meg a vállát Snájdig Pepi, akit a könyv mint problémakör különösebben már csak azért sem érintett, mert az utolsó, amit kezébe vett (és azt sem kis undorral), az a munkakönyve volt.

– Ez tény, alighanem Belami úr sem vitatja. Csupán a könyvhét ürügyén arra kívánt rávilágítani: a könyv immáron olyan iszonyatos drágulási folyamaton ment át, amit semmi nem indokol – szólt közbe Plüss Eta, aki viszont már látott könyvet, nem is egyet, amikor még mozihíradót vetítettek, és abban közkönyvtárak is szóba kerültek.

– Én csak azt tudom mondani, amit tavaly meg tavalyelőtt is elmondtam: nálunk, kérem, piacgazdaság van, ha valami drága, majd szépen nem fogy el, oszt jól van. Ha egy könyvkiadó hatalmas profitra törekszik, majd szépen megbukik, mint ama moszkvai úr, aki viszont a kapcabizniszben volt érdekelt, s helyreáll a világ rendje – magyarázta Minek Dönci. Márpedig ő csak tudja, vélekedtek sokan, hiszen kényszervállalkozóként éppen elég fiktív számlát kiállított már.

– És addig? Már meg ne haragudjanak, de én szeretek olvasni. Sőt mi több, a könyvet nem azért veszem, mert jól mutat a polcon. De azt már mégiscsak felháborítónak tartom, hogy egy tenyérnyi, épphogy százhúsz oldalas kis kötetre ráüssék a pecsétet, 2800 forint, a díszesebb albumok esetében meg lassan azt is megérjük, hogy bevezetik a részletfizetési kedvezményt – verte ekkor egy kicsit az asztalt, persze a könyvhéthez illő kulturáltsággal a külváros nyugalmazott szépfiúja.

– Tudja, mi a baj, kedves Belami? Nem a drága könyv, dehogy! Sokkal inkább az, hogy az elmúlt években szinte mindennek egekig szökött az ára. Öt év alatt megduplázódott a gáz, a villanyszámla, és egy panelban már annyit fizetünk a fűtésért, mintha gyémántok elégetéséből nyert hővel melengetnénk a betonkuckónkat. De árrobbanás van az élelmiszerpiacon, a kőolajfronton, lassan a tej drágább, mint a bor, és ki emlékszik már azokra az időkre, amikor attól rettegtünk, hogy száz forint fölé megy a kenyér ára! – szakadt ki a panasz Cink Enikőből.

– Miket beszél maga itt össze meg vissza? Hogy jön ez a könyv árához? – ébredt fel kissé kábultan a korántsem könyvre, sokkal inkább vegyes pálinkára költött forintok eredményeként Ló Elek, és első révületében két cigicsikket dörzsölt ki a szeméből.

– Hát csak úgy, maga túlművelt betonkocka, hogy ha nem kéne minden fillért félretenni arra, hogy egyáltalán meg tudjunk élni, akkor sokkal többet költhetnénk kultúrára. Így például a könyv ára sem fájna annyira – magyarázta Encike.

– Dehát a világpiac meg a külső körülmények. Ezt is vegye figyelembe – motyogta Snájdig Pepi, aki úgy érezte, valami fontossal csak gazdagítania kéne ezt a fennkölt, könyvheti beszélgetést.

És ezzel a vita le is zárult. A zsibilakók sorba álltak, hogy megtekintsék a Belami által vett könyveket, hümmögtek egy keveset, majd megcélozták a pultot, ahol Józsi csapos is egy könyvvel várta őket. Nem a remekírók-sorozatból való példány volt az, maga Józsi írta, a címe: Hitelek és adósságok.

– Ezt nem kell elolvasni, bőven elég, ha kifizetik a könyv által regisztrált tartozásokat – mondta Józsi, majd nagyon drága, de annál is izgalmasabb, krimibe illő jelenetekkel befejezték a napot.