Bátyi Zoltán: Belami is szavazott

– Na, uraim, aztán elmondanák, jártak-e szavazóurna környékén vasárnap, és mit szólnak az uniós választás eredményeihez? – nyomta hátát az italos polcnak Józsi csapos, ki úgy érezte, egyszer az életben ő is kezdeményezhet beszélgetést a saját kocsmájában.

– Milyen urna? – kapta fel a fejét is, sörét is rémülten Minek Dönci, és előcibálta határidőnaplóját, amiből kiolvashatta: az Urna és Tsa Kft.-nek még nem tartozik.

– Tudják, mostanában kicsit szörnyűek a napjaim, mert engem is elért az adósságspirál, fojtogat a körbetartozás – pityergett Minek úr, a Panel Pál-lakótelep kényszervállalkozója.

– Csak nem maga is leépítésekre készül? – mordult rá Firnájsz Egon, akit éppen egy hete rúgtak ki az állásából, mondván, nagyon lecsökkent az igény a szoprán hangon éneklő, luxusautókba beépíthető műlegyekre, ami a vállalkozás fő profiljaként biztosított a tengődéshez sok, a megélhetéshez kevés lehetőséget.

– Mit tehetnék? Miközben a megrendelések a felére estek, az adók és a közterhek továbbra is elviselhetetlenül magasak, nemhogy a munkásaimat nem tudom fizetni, de éppen most jelentettem fel saját magamat a ki nem fizetett bérek miatt.

– Ennyire ramaty a helyzet? – törölte le a sörhabot a szájáról Bika Jenő úgy, hogy minden cseppjét bepréselje a száján, mert világgazdasági válság idején nehogy már egy molekula szesz is kárba vesszék.

– Ramaty? Hát ez meg milyen szó arra, hogy az országunk államadóssága meghaladja a 21 ezer milliárd forintot, ami a GDP 82,7 százalékának felel meg – fitogtatta sokszor elirigyelt tudását Belami.

– És az ofsór cégekbe kimentett vagyonok értéke mégis hány milliárdot ér el, ha már egyszer úgy dobálózunk itten a számokkal, mint tüntető a záptojással? – hördült fel Plüss Eta, aki több mint egy hete azon agyalt, vajon a múlt hónapról megmaradt 785 forintjával melyik szigeten tudna bejegyeztetni egy kisebb ofsórt, csak hogy bekerüljön az irigyeltek táborába.

– De hát az ofsór törvényes, nekem legalábbis azt mondták a tévében – reszelte a körmét Cink Enikő, aki soha nem hitte volna, hogy egyszer a szocialista brigádversenytől eljut az ofsórig, nem is beszélve a GDP-ről, meg a külföldre kivándorló szakképzett munkaerőről.

– Ejnye, akadjanak már le erről az ofsórról, amikor a legnagyobb gondunk az, hogyan fizessük ki a duplájára nőtt törlesztőrészleteket, a panelrezsit, ha éppen nem attól rettegünk, mikor kopogtat be a végrehajtó, ki tudja, mikor és miért ki nem fizetett számlák miatt – vörösödött Bika Jenő feje.

– De hát azt mondják, hogy a reformok majd segíteni fognak – reszelt tovább Cink Enikő, körömig érő optimizmussal.

– A reformok? Ugyan, mondjon már egyet, ami az elmúlt tíz évben megvalósult, amitől korszerűbb, olcsóbb lett az állam, és boldogabbak az emberek – vágott vissza Bika Jenő. Józsi csapos meg mélységes csalódottságának adott hangot, mondván: ő azt hitte, hogy az uniós választás kapcsán arról fognak beszélgetni, miért szavaztak olyan kevesen, melyik párt miért bukott, netán győzött ezen a voksoláson.

– Szerintem mintha szóba került volna, még ha a korrupciós ügyekről nem is beszéltünk. Csak nem kéne a fülén ülnie – húzta el gúnyosan azt a száját Belami, amin egy szemvillanás múlva már hideg sör nyomult a gyomra felé.