Darvasi László: Árva napok

Ismeritek az árva napokat, gyerekek?

Dehogy is ismeritek, hiszen azért vesztek el ők, azért hulltak ki a szívetek botanikájából és a lelketek akváriumából, mert az emlékezet temetőjében nyugszanak, és aligha lesz már emberi lény, egy olyan szomorú és kegyetlen időfelügyelő, egy hózentrógeres pillanatforradalmár, egy nő vagy egy férfi, aki gyöngéden felrázná, s visszavezetné őket az idő színpadára, hogy tessék, tessék, mutassátok be a produkciót, a bűvészséget, a csodát! Ezek voltatok ti kedves, szép, ilyen-olyan napok, így használtátok a húst, a lelket, a mellkas kosarában percegő iszonyat-homokórát! Tudunk rólatok. Emlékszünk rátok. Számon tartunk benneteket.

Hát nem, nem.

Amikor eszembe jutottak az árva napok, egy kicsit rossz lett. Mint amikor jön a rosszfogú, kacskakezű, enyhén ellenszenves angyal, és sárral kezdi kenegeti a lelkemet. Vigyorog, rám ken, vigyorog, ken újra. De különben nem is baj, hogy rossz lett. Ha nem lett volna rossz, talán el se mondanám az árva napokat.

Ezek az árva napok úgy mosódtak bele a többi kitüntetett, fontoskodó, törleszkedő, jelentőségét folyvást hangsúlyozó délelőttbe és délutánba, hajnalba és éjszakába, mintha bizony nem is lettek, mintha bizony nem is múltak volna. Az árva napokon nem vakított el benneteket a napfény óriási aranyrúdja, hogy mintha az Úr könyökölt volna könnyedén és felejthetetlenül a homlokotokra, árva napokon nem láttatok eget összevérző naplementét, sem olyan hajnalt, hogy arra ébredtek...
Árva napokon nem hullt konok, szomorú eső a sírkertben és a bankautomatánál, és nem pelyhezte össze a rendőrök bajuszát a hó.

Az árva napok nem tudnak nagy és jelentőségteljes döntésekről beszámolni. Nem mondtátok azt, hogy mától fogva jó vagyok, mától fogva gyalázatos vagyok, vagy egyáltalán csak vagyok, ezután irgalmatlan erővel örvénylik majd a világban a létezésem, és amit csak érintek, amihez szólok, amire gondolok, az is lesz, lesz, nagyon lesz.

Árva napokon nem alapítottak államot, és nem is döntöttek azt. Árva napoknak árvák a hírei. Árva napokon nem vezettek be reformot, nem házasodtatok, és nem is fogantatok meg. Árva napokon nem esett pálfordulás, árulás, einstand, letartóztatás, vagonírozás, kitelepítés, deportálás, megadó sóhajjal kísért visszavonulás.

Az árva napok némák, az emlékezet mit sem tud a kis Schubertről, a szomorú Schumannról, és nem tud füstös kis dalokról, nőköpenyeket megnyitó, rekedt dúdolásokról, nyerítő gitárszólókról, egy szájharmonika fájdalmas sóhajtozásairól.

Árva napok nem tudnak mondatokról és festők ecseteiről. Az árva napoknak nincsenek kertjei, hol a nyugágyban mérges kígyóra leltek, és nincsenek tavai sem, hol a mólón minden reggel ott ül egy iskolás kislány, aki a házifeladat-füzet véres galacsinjaival eteti a vizet kavaró harcsákat, vízi rémpofákat.

Árva napokat nem ismer könyv, könyvtár, talán csak egy vidéki könyvtáros, egy olyan nő, egy olyan férfi, aki maga is árva, aki még mindig barna egyenköpenyben téblábol a könyvespolcok között, és akit el sem bocsátottak, mert elfelejtették még azt is, holott ő még emlékszik az első olvasóra, az első kölcsönzőre és az első könnyfoltokkal, ceruzafirkákkal visszaszolgáltatott, árva regényre. (Még arra is emlékszik, hogy második fölszólítás után hozta vissza a patikus lánya!)
Árva napokon nem szerettetek bele férfiba, nőbe. Árva napokról nem készültek fotográfiák, filmek, színdarabok, végzések, kórházi zárójelentések.

Árva napokon… ah, jól van, most, hogy ezt elmondtam, nem mondhatom-e azt is, hogy az ő bajuk. Hogy az árva napok ezt se tudták, azt se tudták, ezért árvák, ezért semmik, hát magukra vessenek?! Ők a hibásak! Ők a nyomorultak, ők a tehetségtelenek!

Nem tudom. Illetve dehogyisnem tudom!

Árva napok nélkül nem is menne, nem forogna, nem nyikorogna, nem csikorogna, nem fátyolozna, nem dobogna a világ. Úgy bizony! Hiszen az árva napok nevelnek benneteket, bennünket, az ő drága hiányuk munkál minden jelentősnek hitt köhintésünk mögött. Az ünnep elhagy, mindig elhagy, de az árvaság marad, mindig megmarad. Akarjuk, nem akarjuk, éppolyan szülőink ők, mint az ünnepek, karneválok, életfesztiválok kavalkádjai. Éppen csak őket nem lehet, és talán nem is szabad ünnepelni. Az igazi árvákhoz más, meghittebb és észrevétlenebb gondozás szükségeltetik. Nagyon nehéz dolog ez, de velük együtt kell árvának, egészen árvának lenni!

Szív Ernő