Délmagyar logó

2019. 03. 26. kedd - Emánuel 6°C | 14°C Még több cikk.

Bakos András: Svejk az olvadásban

„Svejk azonban takaró nélkül kénytelen áttelelni, és a mosolya gunyorosabbnak tűnik, mint máskor, mintha nem is azon derülne, hogy lám, mennyire nem törődünk vele, inkább valamiféle békebeli vidámságot kér számon a mostani világon.”
A szegedi Svejk-szobor ölében és mezítelen lábaszára körül is olvad már a hó. Ha ilyen enyhék lesznek az éjszakák is, gondolom, hamarosan hólé áll majd abban a zománcos lavórban, amiben a lábát szokta áztatni. Bár nem tudom, van-e még lavór a lába alatt. Azt sose figyeltem, csak az arcát nézem majdnem minden reggel és este a buszból. Most, hogy az ölében megvékonyodott a hó, és az esti fényben csillog az egész szobor a víztől, a rendületlenül mosolygó arc is, kényelmetlen ülni a viszonylag meleg és száraz buszban. A szobrokat is be szokták takarni ilyenkor, hogy ne szivárogjon be a pórusokba a víz, ne kezdje ki anyagát a fagy. Svejk azonban takaró nélkül kénytelen áttelelni, és a mosolya gunyorosabbnak tűnik, mint máskor, mintha nem is azon derülne, hogy lám, mennyire nem törődünk vele, inkább valamiféle békebeli vidámságot kér számon a mostani világon. Azt a fajta érzéket a hétköznapi öniróniára, ami éppúgy apad most körülöttünk, mint a hó, csak éppen lassabban, évről évre.

Azok közül, akik a buszban ülnek, már kevesen tudják, hogy Svejk nem mindig ezen a városszéli telken áztatgatta a lábát. Ücsörgött ő a Szegedi Nemzeti Színházzal szemben is, az eltávolított, és libataposónak csúfolt egykori szobor helyén, a színház egyik előadásának reklámjaként. Az ökölbe szorított kezű, görcsös alak helyén a hétköznapi kelet-európai józanság, az egészséges humor és az életkedv. A művészettörténész az egyik országos lapban azt írta, sokkal több ilyen köztéri szoborra lenne szükségünk, és hogy egy éjjel hajléktalan nőt látott, aki a szobor lábaihoz húzódva aludt el.

Ott, a város széli telken, a ladikok, motoros csónaktestek és kajakok között azért is szívszorító látni, mert ez a sors kicsit a libataposó és a társainak a sorsára emlékeztet. Ráadásul egy ideje mintha megint több lenne a görcsös, ideges, anyagias, komolykodó, cinikus ember, akikkel néha nem tudunk mit kezdeni, mert bennünk is több a görcs és az ideg.

De hát ez nem csak nálunk van így.

Amikor nemrég Prágában voltam a kollégáimmal, megkerestük a Svejkről elnevezett kocsmát is, ami nem túl nagy, de szép és hangulatos hely. Nagyon elérzékenyült a társaság, amikor a pincér szélesen mosolyogva magyar nyelvű ismertetőt tett elénk, aztán egy fatányér sós mandulát is, az asztal közepére. Azt hittük, ezt azért kapjuk, mert szeret bennünket. Aztán csodálkoztunk, amikor a fizetésnél kiderült, hogy a mandula majdnem többe került, mint a sör.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darvasi László: A rántotta

„A rántotta már vállalkozás, nagyobb és bátrabb befektetés. A rántotta sárga hullámaiban a… Tovább olvasom