2010.11.01. 10:42
Évfolyam találkozó
Nemrég volt a 30 éve végzett programtervező matematikus évfolyamunk találkozója.
Az évfolyamunk 70 alatti létszámmal indult (én 90 közelire emlékeztem), és kb. a fele végzett a tervek szerint. Sokan át kellett hogy menjenek a 3 éves programozó matematikus képzésbe, és ott sem mindenki érte el a diplomát. Most 30-nál többen voltunk, ami szerintem szép aktivitást mutat. OK, az évforduló is meglehetősen kerek volt. Amúgy az egyik csoportunk (akkor még fix tanulócsoportokra volt osztva az évfolyam) évente találkozik az ország különböző pontjain egymást körbelátogatva - sajnos nem a mi csoportunk.
Ez a kép egy Ady téri sportnapon készült, és több (mai, főleg) informatikai felsővezetőt rejtettünk el rajta.
Az évfolyamtársaim többsége a szakmában maradt, vagy azon belül főnökféle lett. Csak a kisebbség ír még rendszeresen programot. Érdekes módon viszonylag kevés unokáról számoltak be (a gimnáziumi találkozónkon több volt), de a legtöbb helyen "kiürült a ház felső szintje". Sokan említették, hogy a gyerekek is informatika felé érdeklődnek, vagy ilyen végzettséget szereztek. Többen külföldön élnek (de arányukban csak pár százalékot tesznek ki). Az egyetemi oktatói fizetésekre persze visszakérdeztek, hogy nettó-e (nem).
Csend, esti bor...