Vajdaság, Erdély hírek

2008.11.08. 18:13

Magyart gyilkoltak Szabadkán

Szabadka - A hivatalosan is megerősített információk szerint a tragikus leszámolás szombatra virradó éjszaka történt a szabadkai dzsámi közelében. Az áldozat K. Zsolt, támadója pedig Marko V., akit a rendőrség hajnali négy óra tájban el is fogott.

Ügyvéd jelenlétében kihallgatták majd a kerületi börtönbe kísérték a férfit.Mint azt a Független Hírügynökség megtudta, a 22 éves Marko V.-t a rendőrség vizsgálati fogságba helyezte azzal az alapos gyanúval, hogy késsel hátba szúrta a 25 éves K. Zsoltot - akivel rendezetlen anyagi ügyei voltak - majd elmenekült a tett színhelyéről. A magyar fiatalember nem sokkal a támadás után belehalt sérülésébe.

A gyilkost hajnali négykor fogták el a Galeria szállodánál. A rendőrség megtalálta a gyilkost fegyvert is, egy hosszabb pengéjű kést, amelyet a gyilkos menekülés közben eldobott. Eddigi információnk szerint semmi sem utal arra, hogy a gyilkosság mögött etnikai indíttatás húzódna meg. Szabadkán ugyanakkor az utóbbi hetekben több magyarellenes támadás is volt. A helyi szóbeszéd szerint egyébként K. Zsolt kábítószer-élvező volt, Marko V. pedig drogdíler, így többen azt gondolják, hogy elszámolási vita lehet a gyilkosság hátterében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!