A bencéseknek a középkorban ugyanitt álló hasonló kertjét telepítették újra Ópusztaszeren

2019.10.18. 20:20

140 gyógy- és fűszernövényfajt gondoznak az emlékparkban – Fotók

Az egykor ugyanitt lévő bencés gyógynövénykertet élesztették újra a Szeri gyógynövényház és kertben. Az emlékparkban kialakított 2 ezer négyzetméteres területen fűszernövények és konyhakerti növények is helyet kaptak.

Timár Kriszta

Az emlékpark gyógynövényháza és növényei, miket termesztenek a kertészek. Képen: Csatlós Rita részlegvezető Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

A középkorban egy mezőváros volt azon a helyen, ahol most az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark áll, az 1596-os török támadáskor pusztult el. Az ásatások során kiderült, hogy a monostort bencések lakták, akik hittek abban, hogy a növények a testet és a lelket egyaránt gyógyítani tudják, így többféle gyógynövényt is termesztettek. Ezt a középkori kertet élesztették úja két évvel ezelőtt.

Megduplázták a fajok számát

– A régészek több növényi maradványt is feltártak, így tudható, mit termesztettek annak idején a bencések – mondta Csatlós Rita részlegvezető. – A kertbe mi is ugyanazt a 65 fajt ültettük be, ugyanakkor ki is bővítettük az itt fellelhető fajok körét. Jelenleg közel 140 gyógy- fűszer- és dísznövényről gondoskodnak a kertészek – tette hozzá.

 

– Életelixírt sajnos még nem sikerült növesztenünk, de van itt nyugtató és gyulladáscsökkentő hatású, ízületi vagy éppen férfi-női bajokra kiválóan alkalmazható növény is – mutatott körbe a területen Tóth Antal kertész. Egy részük csak bemutatásra van: a ricinusból például nem préselnek olajat, mivel minden része mérgező, csak a kert fajgazdagságát növeli. Sok növényből azonban itt szárítmány is készül.

Teákat kóstoltatnak az itt termő növényekből

– Most éppen lándzsás útifű és petrezselyem szárad a csokorba kötött és felakasztgatott levendulákon kívül – mutatta a hatalmas szekrényekben sorakozó növényi részeket Csatlós Rita. Ezeket jó időben a levegőn vagy az ablakokban szikkasztják, de vannak szárítószekrények is, amelyekbe meleg levegőt lehet fújni. A megszárított növényi részek aztán üvegekbe és zsákokba kerülnek. –Ezeket mi nem értékesíthetjük, de rendezvényeken be tudjuk mutatni, hogyan készülnek és mire alkalmazhatók, illetve teákat tudunk kóstoltatni belőlük – mondta.

Van, akinek a borsót is be kell mutatni

– Ezt valószínűleg nagyon kevesen ismerik, de vannak nálunk hagyományos konyhakerti növények is, mert az a tapasztalat, hogy ezeket is be kell mutatni a mai fiataloknak. Előfordult például, hogy nem ismerték fel a zöldborsót, amelyet korábban csak kifejtve láttak, sőt a dinnyét sem – mesélte Tóth Antal. A biogazdálkodásban vegyszerezés híján ugyanis akkor is folyamatosan dolgozni kell, ha éppen nem vetnek, aratnak vagy magot gyűjtenek. A kert egyébként az év minden szakaszában látogatható, a hidegérzékeny növényeket azonban télen üvegházba viszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!