23 gyerek nőtt fel nála

2020.09.20. 10:17

20 éve nevelőszülő Marcsi

Tíz éve neveli az ásotthalmi Sánta Lászlóné Marcsi, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülője Nagy Ilonát, aki a középiskola után érettségizni szeretne, majd további szakmát tanulni. Marcsi mindenben támogatja.

Arany T. János

Ásotthalom 2020.09.16. örökbefogadott lány Nagy Ilona cukrásznak tanul, de a szépségiparban szeretne dolgozni Képen: Fotó: Török János - Délmagyarország - DM

Fotó: Török János

– A lényeg az Icu – mondta Sánta Lászlóné Marcsi, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülője, aki azt kérte, őt ne fotózzuk, nem szeretne szerepelni. Pedig volna rá oka, mert tavaly először adták át a Szent Anna-díjat, amellyel a hivatásukat példamutatóan, kiemelkedő szakmai színvonalon végző nevelőszülők munkáját ismerik el, és az elismerést akkor Marcsi vehette át.

De mint mondta, nem ez a lényeg, hanem nevelt lánya, Nagy Ilona, aki most végzős cukrásztanuló a mórahalmi Tóth János szakképző iskolában. Ilona, aki nem a szavak embere, vagy csak megilletődött a nagy érdeklődéstől, már elmúlt 18 éves. Tíz éve él az ásotthalmi házban, amely jelenleg hat nevelt és egy örökbefogadott, 13 és 19 év közötti fiatalnak, öt lánynak és két fiúnak ad otthont. Marcsi fiával együtt kilencen élnek egy fedél alatt.

Hamarosan cukrászként végez Nagy Ilona, de szíve szerint fodrász lenne.
Fotó: Török János

Icu azt mondta, igazából még maga sem tudja, mi szeretne lenni. Érdekli a fodrászat és a kozmetika is. A szakma megszerzése után érettségizni szeretne. Azt már Marcsi árulta el, hogy Icu specialitása a Rigó Jancsi, amit cukrászdai színvonalon állít elő. Arról, hogy milyen együtt élni a többiekkel, azt mondta, soha nem unatkoznak, mindig van valami, amibe bele kell szólni.

Azt már Marcsi tette hozzá nevetve, hogy a kamaszlányok sokkal rosszabbak tudnak lenni, mint a fiúk. Előfordul a cicaharc, de inkább szóban rendezik le egymást.

– Előfordul, de nem sűrűn – tette hozzá Ilona, aki szerint csak előnyei vannak annak, hogy ennyien élnek együtt.

– Mindenben támogatom, nagyon ügyesen csinálja a dolgait. Kisebb korában elég volt egy kicsit segítenem neki, tudta magától a választ. Soha nem kellett reggeltől estig kalapálni a fejébe a tudást. Szeretném, ha megállná a helyét és tudna boldogulni az életben. Számomra megtiszteltetés, hogy valami pluszt adhatok nekik azért, hogy megtalálják a boldogulásukat az életben – foglalta össze a lényeget Sánta Lászlóné, akinél 21 év alatt 23 gyerek nőtt fel a csecsemőtől a terhes kismamán át a problémás gyerekig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!