Megemlékezés az 1956-os forradalom leveréséről

2019.11.04. 19:25

Nemzeti gyásznap: máig ható üzenete van 1956-nak

2013 óta hivatalosan is nemzeti gyásznap november 4., amikor az 1956-os forradalom leveréséről emlékezünk meg. Szegeden a Magyar Piéta szobornál tartottak megemlékezést, ahol Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet. Ezt közös mécsesgyújtás követte, majd ünnepi szentmisét tartottak a dómban.

Kiss Anna

Bár a magyar szabadság és függetlenség álma 1956 napok alatt szertefoszlott, mégis máig ható üzenete van – hangsúlyozta Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a november 4-i nemzeti gyásznap alkalmából szervezett megemlékezésen a Dóm téren. A Magyar Piéta szobornál kiemelte, a forradalom évfordulója minden évben alkalmat ad arra, hogy átérezhessük a történteket.

 

– Megérint bennünket az a 63 évvel ezelőtt történt összefogás, ami cselekvésre késztette a magyarokat. De ez a nemzeti ünnepünk más, mint a március 15., vagy az augusztus 20., hiszen azokhoz hozzátartozik a büszkeség érzése, ilyenkor viszont mindannyiunkban ott van a fájdalom és a keserűség. Ha a mindössze 13 napot megélt szabadságunk tragédiájáért keressük a felelősöket, hajlamosak vagyunk a első helyeken említeni a nyugati demokráciákat, amelyek nem siettek a függetlenségünkért folytatott küzdelmünkben. Amilyen fényes időszak a magyar történelemben a kommunista diktatúra elleni egységes fellépés, olyan sötét az árulással, a megtorlással és a Kádár János által vezetett kormánnyal fémjelzett korszak – mutatott rá.

Gémes László elmondta, még 63 év után sem tudjuk fejből a számokat, hogy az 1956-os események miatt 26 ezer 621 ítélet született, és 229 kivégzés történt. Ebből 700 elítélt és két kivégzett Csongrád megyei volt. – Az áldozatok mellett meg kell nevezni a bűnösöket is, tisztában kell legyünk az árulók és kommunista elnyomók tevékenységével, és Kádár János kulcsfontosságú szerepével. Emellett jussanak eszünkben azok is, akik vért adtak, élelmiszert gyűjtöttek, röplapokat nyomtattak és menekülteket bújtattak, hiszen őket is meghurcolták. Mindenkit, aki áldozatot hozott a pártdiktatúra elleni fellépésben. minden településen voltak ilyen emberek, ők mind saját hőseink. Szükségünk van rájuk, akikre felnézhetünk, akik példát adnak nekünk a hazaszeretetből és a tenni akarásból. Soha el nem múló tisztelet illeti azokat, akik aktív résztvevői voltak a helytállásnak – tette hozzá.

Gémes László úgy véli, eljön majd az idő, amikor minden magyar ember belátja, hogy az összefogás és az áldozatvállalás képessége felemeli, míg az árulás meggyalázza a nemzetet.

Az 1956-os események áldozatairól való megemlékezés közös mécsesgyújtással, ünnepi szentmisével zárult, amit Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke celebrált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában