Megkezdődött az ellési időszak

2019.11.17. 12:20

Pirók színben jönnek világra a szürke marha kisbocik – 10 nap alatt közel félszázan születtek Montág-pusztán

Sorra születnek a szürke marha bocik a Körös–Maros Nemzeti Park Montág-pusztai telephelyén. Az első ellést november 4-én jegyezték fel. Azóta már 45 pirók színű kis jószág látta meg a napvilágot.

Kovács Erika

Meseszépek a kis pirók színű bocik. FOTÓK: KOVÁCS ERIKA

– Jelenleg 300 tehenünk van, ez két gulya. Az egyik a Ko­­páncsi pusztán és Montágon legel tavasztól őszik, a másik pedig Királyhegyesen és Montág-pusztán – tudtuk meg Papp János mezőgazdasági felügyelőtől.

A pusztán veszélyes

– Idén ősszel, mivel nagyon jó idő volt, a gulyák tovább ma­­radtak kint a pusztán. Nem hoztuk be őket Mihály-napra, csak október végére. Ugyan az időjárás még mindig remek, de addigra már eljött az ellések időszaka – emelte ki a szakember. A pusztán is ugyanígy megellenének a tehenek, mint bent a telepen, de a pusztán az anyaállatokkal nehéz dolgozni. Könnyen veszélyessé válhatnak, és ott nincs hová menekülni a gulyásnak előlük.

Meseszépek a kis pirók színű bocik. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

Egy hét alatt 45 borjú

Papp Jánostól megtudtuk, pár nappal a gulya beérkezése után, november 4-én hajnalban már két kisborjú is született a telepen. Azóta is folyamatos a „bociáldás”, már 44-nél tartanak. Mire befejeztük az in­­terjút, és kimentünk fotózni a karámokhoz, megvolt a 45. borjú is. Éves szinten egyébként átlagosan 240 szaporulattal számolnak. Az ellési időszak januárban ér véget.

Papp János elmondta, a szürke marhákra jellemző a könnyű ellés, minimális esetben fordul elő probléma.

Az ellési időszakban vannak csak a karámban a szürke marhák. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

– A bocik pirók színűek, az­­az vöröses árnyalatúak. A születésük után 1 órán belül már talpra is állnak. 180 na­­pos korukig szopnak, akkor választjuk el őket az anyjuktól. A pirók színük általában féléves korukig marad meg, a sötét pirokóknak pedig 8 hónapos korukig.

Papp Jánostól azt is megtudtuk, hogy a szürke marha tehenek megtermékenyíté­­se háremekben zajlik. A Montág-pusztai telepen négy háremet alakítottak ki, egy-egy bikával.

Időjósok is

– A gulya már délelőtt jelzi, hogy délután vihar lesz. Fel­emelik a fejüket, szaglásznak, és arra néznek, amelyik irányból várható a vihar – árult el egy eddig nem hallott érdekességet a szürke marhákról a mezőgazdasági felügyelő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!