Sokan nem ismerik ezt a szép madarat

2019.11.08. 20:07

Szalakóta Látogatóközpont nyílt Sándorfalván

Megnyílt Sándorfalván a Szalakóta Látogatóközpont, amely elsősorban oktatási és turisztikai célokat fog szolgálni, erről részletesen Tokody Béla projektvezető számolt be.

A Szalakóta Látogatóközpont átadása Sándorfalván. Fotó: Török János

Fotó: Torok Janos

Az épület főfunkciója a környezeti nevelés. A szalakóta madárfaj sajnos az 1980-as évek végére annyira eltűnt, hogy sokan nem is ismerik, megdöbbennek, hogy mi ez feltűnően szép kék madár.


Fotósok, diákok, családok számára is lehet úti cél a Szalakóta Látogatóközpont. Fotó: Török János

– Néhány száz párra zsugorodott össze az állomány, ezért az elmúlt húsz évben nagyon sok munkát fektettünk bele, hogy szaporodjon a számuk, és mára már több mint kétezer szalakóta költ Magyarországon, ami egy fontos és központi populációnak számít itt Kelet-Európában. A Szalakóta-központban persze nemcsak a szalakótával, hanem más honos madárfajokkal is megismerkedhetnek a természetes élőhelyükön. Három tanösvényt alakítottunk ki, ahová majd várjuk a látogatót. Tulajdonképpen ez a folyamat már a megnyitó előtt elindult és már érkeztek látogatók eddig is hozzánk – mondta Tokody Béla, a Magyar Madártani Egyesület projektkoordinátora, aki hozzátette, hogy a Szalakóta Látogatóközpont nemcsak turisztikai célpontként és kirándulóhelyként funkcionál, hanem szakmai munkát is végeznek itt.


A Szalakóta Látogatóközpont átadása Sándorfalván. Fotó: Török János

Itt fognak végezni tudományos célú madárgyűrűzést, befogják a madarakat, a jelölés után pedig ismét szabadon engedik. A tudományos cél mellett ezt is turisztikai látványosságnak szánják. A központ emeleti részén három vendégszobát is kialakítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!