Maróthi Róbert szerelemként tekint mindegyikre

2021.11.14. 18:00

Egy ember, három hivatás – az életmentésnek szenteli napjait

Főállásban a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelője, míg szabadnapokon koraszülötteket ment, vagy az Országos Mentőszolgálat mentőtechnikusa. Három egyenruhát tudhat magáénak Maróthi Róbert, aki szerelemként tekint mindegyik hivatására.

Kiss Anna

Fotó: Hangai József

28 évvel ezelőtt szólalt meg először a csengő Maróthi Róbert számára a szegedi mentőállomáson, ahol 1993 óta dolgozik, ma már mentőtechnikus, tehát mentőápoló és mentőgépkocsi-vezető is egyben. Emellett szintén 1993 óta a koraszülöttmentésben is dolgozik, itt szintén gépkocsivezető és szak­ápoló. De nem elégedett meg két egyenruhával, 2001 óta ugyanis nemcsak a mentőknél szól neki a riasztás, hanem a Napos út 4. szám alatt, vagyis a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is.

Itt különleges szerkezelőként dolgozik jelenleg, így előfordul, hogy 37 méter magasban dolgozik a létrás járművön. 2021 első napja is így telt számára, akkor a tizedik emeletről hozott le egy újraélesztett nőt.

A főtörzsőrmester különleges szerkezelőként dolgozik, így előfordul, hogy 37 méter magasban dolgozik a létrás járművön. Fotó: Kuklis István

Mindemellett pedig a tűzoltó főtörzsőrmester a szegedi laktanyából egyedüli tagja a HUNOR hivatásos mentőszervezetnek is.

– Gyermekkoromban a József Attila sugárút végén laktunk a szüleimmel egy tízemeletesben, és itt mindig figyeltem, ahogy a tűzoltók vonultak Algyő felé, érdekes volt a nagy autó és a sziréna is. Éppen ezért én mindig is tűzoltó szerettem volna lenni, így amikor 20 éve­­sen le­­szereltem a katonaságnál, akkor beadtam a je­­­­lentkezésem. Akkoriban nem volt egyszerű bekerülni, hiszen évente 2-3 ember elment nyugdíjba, a helyükre pedig legalább 100 jelentkező volt. Nem vettek fel a tűzoltósághoz, de egyik ismerősöm azt javasolta, hogy legyek mentő, viszont én irtóztam a vértől és a balesetek látványától, mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom – avatott be a kezdetekbe.

Minden nap új kihívást tartogat

Maróthi Róbert kiemelte, nem bán­­ta meg a 28 évvel ezelőtti dönté­sét, ez egy életre szóló szerelem számára, ahogyan 20 éve a tűzoltóság is, hiszen közben ott is adódott egy lehetőség számára.

– Engem mindig úgy tanítottak, hogy olyan hely­­re menjek dolgozni, ahol jól érzem ma­­­­gam. Az évek során lett emellett 4-5 szakmám, amikkel le­­het, több pénzt ke­reshetnék, de én sosem azt nézem, hogy mennyi fizetést kapok, mert nem azért csinálom, hanem az emberi életek megmentéséért. Többször elgondolkoztam már azon, hogy ha egyszer váltanék, akkor milyen munkát vállalnék, de egyikben sem tudom elképzelni magam. Szeretem, hogy minden nap újabb kihívásokat tartogat mentőként és tűzoltóként is, és szeretem azt, ahogy adrenalint ad 1-1 riasztás. A helyszínre menet már azon gondolkozom, hogy vajon mi vár majd ott, kivel találkozom, mekkora a baj, de amikor megérkezünk, akkor ez megszűnik, teszem a dolgom ösztönből – hangsúlyozta.

Katonából mentő és koraszülöttmenő lett 28 évvel ezelőtt Maróthi Róbert.
Fotó: Hangai József

Mentőállomás vagy tűzoltóság?

A szegedi hős szerint nem szabad munkahelyként tekinteni egy szakmára, hivatásra, mert akkor nem szívből teszi valaki a dolgát, hanem azért, mert muszáj.

– Mindig várom, hogy reggel legyen, és elinduljak dolgozni. Izgatottan várom, hogy hol és kinek segítünk majd. Ez az izgalom a kezdetek óta megvan, és nem is fog elmúlni soha – tette hozzá Róbert, aki kérdésünkre elmondta, néhányszor már előfordult vele, hogy reggel el kellett gondolkoznia azon, hogy aznap a mentőállomáson vagy a tűzoltóságon várják dolgozni.

Kiegészítik egymást a hivatások

Úgy véli, a hivatásai jól ötvözhetők. Volt már példa arra, hogy a tűzoltókkal hamarabb a baleset helyszínére értek, így megkezdte a járműbe szorult sérült ellátását, amíg a kollégái kiérkeztek, és amíg a másik kollégái kiszabadították a férfit az autóból.

– Arra is volt példa, amikor mentőként jött jól a katasztrófavédelemnél szerzett tapasztalatom. Az újszegedi temető irodájában találtak ugyanis egy elhunytat, akihez minket riasztottak, azonban a helyszínen hallottam, hogy a másik szobában szól a rádió, így benéztem oda is, ahol az asztalra bukva szintén egy elhunyt ember volt. Azonnal kiküldtem mindenkit az épületből, gyorsan ajtót és ablakot nyitottam, hiszen feltételeztem, hogy szén-monoxid-mérgezés történt, akár mi is megbetegedhettünk volna ott néhány perc alatt – részletezte a történteket.

Ennek ellenére persze úgy véli, hogy mindhárom hivatásban más tudásra, képességre van szükség.

Jó példa erre az, hogy míg a mentőgépkocsival rohanniuk kell, addig a koraszülöttmentés során lassan, nagyon átgondoltan kell közlekedni.

– Ezért van az, hogy lassú, szirénázó mentőt látnak az emberek az utcán. Nem szabad sietni, mert elég egy hirtelen fékezés, vagy egy gyorsabb kanyarodás ahhoz, hogy agyvérzést kapjon a csecsemő, és ennek akár végzetes kimenetele is lehet – magyarázta.

Feleség, motorozás és futás

Tragédiából pedig már nem keveset látott Maróthi Róbert, és ahogyan minden életmentő számára, úgy neki is a gyermekhalált a legnehezebb feldolgozni. Azt mondta, ugyanilyen nehéz volt túltennie magát azon, amikor a kollégája családtagjához, vagy épp a kollégájához riasztották, azonban hiába érkeztek meg gyorsan és kezdték meg az ellátást, már nem tudtak segíteni.

Maróthi Róbert szerint mind­ezek feldolgozásában nagy segítsége a felesége, aki mindenben tá­­mogatja már hosszú évek óta. A család mellett pedig a motorozás és a futás jelent kikapcsolódást a szegedi hős számára. Érdekesség azonban, hogy a család nemcsak otthon, hanem a mentőállomáson is jelen van Róbert életében, ugyanis a húga mentésvezetőként dolgozik Szegeden, így volt már példa arra is, hogy Róbert a „kis tesótól” kapta az utasításokat a munkavégzéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!