Ahol a gyerek gyerek maradhat

Idén is elindítjuk tavalyi nagy sikerű iskolabemutató sorozatunkat, hiszen a koronavírus-járvány miatt továbbra is nehézkes a leendő elsős szülők számára az intézmények megismerése. Elsőként a kiskundorozsmai Jerney János Általános Iskolában jártunk, ahol abban hisznek: jár a gondtalan gyermekkor.

Timár Kriszta

Forrás: Kuklis István

A Jerney János Általános Iskola az elmúlt években egyre népszerűbbé vált: már nem csak a dorozsmai gyerekeket viszik ide, hanem Szegedről és a környező kistelepülésekről is egyre több diák jár be. Lázár Zoltán igazgató hangsúlyozta: nem válogatják a kicsiket, mindenkit felvesznek. A tervek szerint jövőre két osztály indul Kovácsné Molnár Csilla és Takácsné Kiss Mariann vezetésével, ide várják a leendő elsősöket. 

– Nálunk a hangsúly a gyermekközpontú szemléleten, a motiváláson és az odafigyelésen van. Mindezek mellett igyekszünk olyan emberi légkört teremteni, ahol a gyerek gyerek maradhat – hangsúlyozta az intézményvezető, aki egyébként teljesen egyedi módon minden reggel 6 és 8 óra között személyesen köszönti az összes diákot a kapuban. Az iskolában az egyéni bánásmódra különösen odafigyelnek. Ahogy Lázár Zoltán fogalmazott, senkit nem hagynak az út szélén. 

– Ha egy gyereknek családi problémái vannak vagy hosszabb betegség után jön vissza, figyelembe vesszük és felzárkóztató foglalkozásokat tartunk neki. Ha gondunk van vele, nem üzengetünk a szülőknek, hanem leülünk és partnerként átbeszéljük a lehetőségeket. A mi mottónk, hogy lehet tévedni, hibázni, de csak akkor, ha aztán azt ki is javítjuk. Ez pedig igaz a tanulmányi eredményekre is. Ebben az iskolában mindenki tudja, hogy ha kap egy rossz jegyet, azt kijavíthatja. És ezért mindent meg is tesznek. Ennek köszönhetően tavaly például egyáltalán nem volt bukás nálunk – mesélte az intézményvezető. 

Hozzátette: a felzárkóztatás mellett a tehetséggondozást is fontosnak tartják. Tavaly ennek köszönhetően a Jerneyből 13 országos dobogós helyezést értek el a diákok különböző tanulmányi versenyeken. 

Az iskolában országos hírű színjátszó szakkör működik, az informatika szakkörön ECDL-vizsgára készítik fel a fiatalokat, de van újságíró, természet­- ismeret-, zongora- és képzőművészszakkör is. Első osztálytól lehet szakkörön angolt vagy németet is tanulni, harmadiktól pedig a választott nyelv az órarendbe is beépül. Az intézmény részt vesz a Bozsik-programban, de a foci mellett dzsúdó, karate, tollaslabda is választható délutáni mozgásformának. Az alsósok emellett testnevelésórán társastáncot is tanulnak. 

A gyermekközpontú szemléleten van a hangsúly a dorozsmai Jerneyben. Fotó: Kuklis István

– Mínusz 10 fokig pedig minden szünetben az udvaron vannak a gyerekek, az aktív kikapcsolódáshoz pedig akkor is kapnak foci- és kosárlabdákat – tette hozzá az intézményvezető. 

Az itt végzett diákok 95 százalékát az általuk első helyen megjelölt középiskolába veszik fel, 85 százalékuk érettségit adó intézményben tanul tovább. – Mindezt úgy érjük el, hogy partnerként kezeljük a gyerekeket. Együtt dolgozunk, mert csak együtt tudunk csodákat tenni – fogalmazott Lázár Zoltán. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!