Évek óta vártak erre a napra

2021.12.22. 18:59

Átadták a batátacsipszüzemet Ásotthalmon

Négy év várakozás és munka után szerdán átadták az ásotthalmi batátacsipszüzemet, ami jövő tavasztól tíz embernek ad munkát és havonta legalább két tonna nyersanyagot tud feldolgozni.

Arany T. János

Négy évet vártak erre a pillanatra. Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere és Tóth Ferenc, a kivitelező cég ügyvezetője vágták át a nemzeti színű szalagot az ásotthalmi batátacsipszüzem átadóján.  Fotó: Kuklis István

– Nagy nap ez a mai, amikor négy év küzdelem és várakozás után átadhatjuk ezt a manufaktúrát, amely a Pipás Chipset fogja csomagolt áruként eljuttatni a boltok polcaira, remélhetőleg még a nagy hipermarketekbe is – kezdte beszédét Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, aki a Mi Hazánk pártelnökeként is szólt a Béke utca végén megvalósult és tegnap átadott batátacsipszüzem ünnepélyes átadóján.

Hétszázból egy

– Az üzem azért is kuriózum, mert csatlakozik a Mi Hazánk által meghirdetett Virradat programhoz, amelynek az a lényege, hogy a mezőgazdaságban innovációval új munkahelyeket teremtünk Magyarországon. Mi 700 ilyen üzem létesítését hirdettük meg, és boldogan jelenthetem, hogy ezek közül már csak 699-re van az országnak szüksége – mondta.

Több forrásból

Az üzem megvalósítása több pályázati forrásnak köszönhető. Az első része, egy hűtő-tároló csarnok 50 milliós TOP-os pénzből készült el. Ehhez csatlakozva Ásotthalom nyert csaknem 200 millió forintot a gazdaságfejlesztési program részeként a Belügyminisztériumtól, amiből folytatták az üzem megépítését. Még ez sem volt elég, még 100 millióra volt szükség.

A gazdáknak is lehetőség

– Az üzemmel legalább tíz ásotthalminak adunk munkahelyet nem közmunkaprogramból, hanem tisztességes bérért, fizetésért. Ennél is fontosabb, hogy a batátacsipsz feldolgozásnak köszönhetően ez egy lehetőség a környékbeli gazdák számára, hogy folyamatosan, nem nyomott áron tudják eladni az édesburgonyát, vagy akár, kapacitástól függően más zöldséget-gyümölcsöt – tette hozzá Toroczkai.

Az üzem üzenete

A termékről szólva elhangzott, biztosan egyedi lesz, mert egy budapesti, Michelin-csillagos étterem séfje segített a termékfejlesztésben. – Az üzem üzenete, hogy szeretnénk bebizonyítani, hogy innovációval és központi segítséggel lehet olyan lehetőséget teremteni, ami helyben tudja tartani a vidéki embereket, vagy akár oda tud csábítani új lakókat. Igaz, hogy négy év kellett hozzá, de megérte. Ha az embernek van kitartása, van hozzá egy kiváló település és képviselő-testülete, akkor el tudjuk érni ezeket a célokat – fogalmazott Ásotthalom polgármestere.

Rögtönzött gyárlátogatás. A munka majd tavasszal kezdődik az ásotthalmi batátacsipszüzemben, amit Toroczkai László polgármester és Papp Renáta alpolgármester mutattak meg az érdeklődőknek. Fotó: Kuklis István

Üzemlátogatás: A hivatalos megnyitó után Toroczkai László polgármester és Papp Renáta alpolgármester tartottak rövid, rögtönzött üzemlátogatást. Az érdeklődők megtekintették a helyiséget, ahol a főzés-pürésítés, a szárítás, majd a csomagolás és árukiadás történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!