Szegedi hírek

2021.12.13. 14:48

Fidesz: Nem tudni Mihálik Edvin tisztán lát-e IKV ügyben

Semmit sem tesz az IKV gyanús, túlárazott nyílászáró cseréinek az ügyében a cég felügyelőbizottságának tagja – fogalmazott Chovanecz Kata, önkormányzati képviselő. A szegedi Fidesz arra kíváncsi, hogy Mihálik Edvin tisztán lája-e már egyáltalán a cég ügyeit.

Suki Zoltán

Chovanecz Katalin képviselõ sajtótájékoztatót tartott a Székely sor 21. számú IKV-s ház elõtt. Fotó: Frank Yvette

 

 

 

Többek között az IKV-nél készült belső jelentésről tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidesz képviselője tegnap a Székely sor 21 előtt. Chovanecz Kata elmondta, hogy azért éppen itt, mert ebben az épületben kizárólag rászorulók bérelnek lakást a szegedi ingatlanos cégtől.

Ráadásul az ilyen típusú lakásokba szereltek be több százezer forintért nyílászárókat. 

A képviselő emlékeztetett, hogy az IKV 28 lakásban cserélt nyílászárókat, de azokért – munkadíjjal együtt – a piaci ár többszörösét fizette. Van olyan bejárati ajtó, melynek cseréje összesen csaknem 630 ezer forintba került, miközben a teljesítés dokumentációi hiányosak voltak és az érintett ingatlanok egy részének címe hibásan szerepelt.

Chovanecz Kata úgy tudja, hogy még az IKV Zrt. belső ellenőre is felhívta a figyelmet a teljesítés során felmerült problémákra, de ennek semmilyen következménye nem lett.

Szerinte Mihálik Edvin, a város momentumos zöld tanácsnoka, egyben az IKV felügyelőbizottsági tagja megismerhette volna a belső jelentést, azonban arra a mai napig nem reagált, pedig korábban a közgyűlésen még arról beszélt, hogy nem lát tisztán IKV-ügyben. 

Chovanecz Kata most azt kérdezte Mihálik Edvintől, hogy tisztán lát-e már a cég ügyeiben, ha nem, miért nem, illetve, ha igen, miért nem tesz semmit a problémás beszerzések ellen. 

A képviselő arról is beszélt, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal megállapította, hogy jogtalanul szedtek óvadékot a szociális bérlakásokban élőktől az IKV-nél.

Ezzel kapcsolatban azt kérdezte Mihálik Edvintől, tett-e bármit azért, hogy a megkárosított bérlők visszakaphassák a pénzüket, és akinek részletfizetési megállapodása van erről, annak továbbra is fizetnie kell-e a részleteket.

Egyúttal felszólította a tanácsnokot, hogy ne bujkáljon, ne bliccelje el a munkát, álljon ki a megkárosított bérlők elé, és tegyen valamit a jogsértő gyakorlat ellen. 

KÉPALÁ: Az IKV belső ellenőre is felhívta a figyelmet a problémákra. Fotó: Frank Yvette

 

 

 

Az IKV belső ellenőre is felhívta a figyelmet a problémákra. Fotó: Frank Yvette

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!