Attila győzelmével zárt az évad

2021.12.24. 16:14

Génius - Az SZTE címzetes egyetemi tanára ősszel folytathatja a menetelést a főnyereményért

A SZTE címzetes egyetemi tanára lehet az ország Géniusza. A legsikeresebb kvízjátékosok vetélkedőjében Kovács Attila eddig öt párbajt nyert meg, ősszel az ő küzdelmével folytatódik tovább a műsor.

Timár Kriszta

Szegedi játékosért izgulhattak az ATV Géniusz című műsorának nézői az e heti adásokban. Kovács Attila 17 éven keresztül volt az SZTE belgyógyászati klinikájának, majd a reumatológiai tanszékének orvosa. Bár 2006 óta nem praktizál a városban, jelenleg Kiskunhalason dolgozik, címzetes egyetemi tanárként most is tanít egykori alma materében magyar és angol nyelven.

 

Kovács Attila évtizedek óta sikeres kvízjátékos is: 1996 óta összesen 43 adásban szerepelt és mindössze két alkalommal veszített. Nyert két autót, utazást és jelentős összegű pénzt is, most pedig lehetőséget ka­­pott arra, hogy az ország legjobbjaival mérhesse össze tudását. – Már évek óta beszéljük kvízjátékos barátaimmal, hogy nemcsak magunk között kellene játszanunk havonta egyszer a kvízklubban, hanem a nyilvánosság előtt is jó lenne összecsapnunk. Ezért nagyon örültünk ennek a lehetőségnek – mesélte Kovács Attila. Mivel ilyen jól ismerik egymást, a reumatológusprofesszor azt is tudta, hogy van nagy­­jából 7 olyan játékos, akiket szeretne elkerülni ebben a vetélkedőben. – Végül azonban hármukkal is összekerültem – mesélte nevetve. Mint az azonban tegnap kiderült, egyikük sem tudta kiejteni a játékból: a szezon utolsó adásában megnyerte az ötödik párbaját is. 

 

 

– Ilyen kemény műsorban még soha nem szerepeltem. Mindössze 5 másodperc alatt kell megválaszolni a kérdéseket, így előfordult, hogy a legegyszerűbb kérdésre sem jutott eszembe a válasz, máskor viszont a legelrejtettebb információ is beugrott. Nem titok, rengeteget készültem rá: csaknem 25 ezer kérdést vettem át különböző kvízkönyvekből, mielőtt elkezdtük a forgatást – mesélte. 

A Géniuszban összesen tíz párbajt kell megnyerni a tízmillió forintos fődíjhoz, a műsor első évada azonban a tegnapi adással véget ért. A csatorna vezetősége viszont már bejelentette, ősszel visszatér a képernyőre a kvízműsor, így Kovács Attila innen folytathatja majd a játékot. Rajta kívül eddig Hacsek Gá­­bornak és Tiba Imrének sikerült öt párbajt nyernie, így már csak egy játékos áll nála jobban a ranglistán: Boros Márton nyolc győzelem után esett ki. Remélhetőleg a szegedi reumatológusprofesszornak sikerül őt is túlszárnyalnia. Mint mondta, a hibái alapján tudja, hogyan készüljön majd fel a következő évadra, de eb­­ben nem a pénz motiválja. A kvízjátékosok nagyágyúi ugyanis, akik ebben a műsorban szerepelnek, akár egy tábla csokiért is vállalnák a sze­­replést, hiszen számukra az is dicsőség, hogy megmutathatják ország-világnak azt a több évtizedes tudást, ami felhalmozódott az agyukban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!