Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

2021.12.13. 17:30

Minden nap bemutatkozik egy kedvenc az állatvédőknél

A legtöbben aranyos kiscicákra és fiatal kutyusokra gondolunk akkor, amikor egy állat örökbefogadásáról beszélünk. Ez azonban nem minden esetben működik így. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete komolyan veszi az örökbefogadást, így nem is akármilyen feltételekkel adják oda védenceiket a leendő gazdiknak.

Balázs Andrea

Fotó: DM

A legfontosabb számukra a fölös szaporulat megakadályozása, hiszen ahogy állítják: az állatvédelem alapját jelenti ez.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, nem hisznek abban, hogy nagy létszámban egészséges lenne állatokat tartani egy menhelyen. Ezért nem is törekednek arra, hogy nagymértékben növeljék a kapacitást, de ehhez az anyagiak is jócskán gátat szabnak. 

Fotó: DM

Nagy kiadások

Az említett egyesület kevés önkéntessel és nagy erőbefektetéssel dolgozik nap mint nap. Jelenleg öt kutya és nagyjából egy tucatnyi macska él a menhelyükön, melyeknek az etetése és ellátása napi három órát vesz igénybe. Ez mellett az ivartalanításra, kezelésekre való szállítás jócskán időigényes. Jelenleg 3-4 önkéntessel dolgoznak, Vásárhelyen Kovács István Kovidoki Állatorvosi Rendelővel működnek együtt, az ivartalanításokat pedig egy svájci alapítvány, a Susy Utzinger biztosítja. A többi kiadást pedig önerőből, valamint kisebb civil adományokból fedezik.  

Valamennyivel több mint egymilliót kaptak az adó 1 százalékából, ami rögtön el is vitte az áram költségének felét. Hálásak a támogatásokért, de jelenleg ezek nem elegendőek ahhoz, hogy minden kiadást lefedjenek.

Fotó: DM

Örökbefogadás

- Nem úgy működik, hogy kijön valaki, kiválasztja és elviszi. Mi is megnézzük az állat leendő lakhelyét és örökbefogadási díjat is felszámolunk, ami többek között az oltások, chippelések miatt van, valamint ez egy jól bevállt kontroll - magyarázta Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők  Egyesületének elnöke. 

Azt is hozzátette, hogy sajnos a legtöbb állat (főleg kutya) már évek óta náluk van, a macskák esetében 5-6 örökbefogadás történik évente. Nem véletlen, hogy csak szigorú feltételek mellett vállnak meg védenceiktől, többet súlyos sérülésből vagy betegségből kezeltek ki, ivartalanították őket, chippeket helyeztek beléjük. 

Karácsonyi akció

Ernő azt is elmondta, hogy nagyon nehéz támogatókat találni, egyik kisebb kennelükre 2 hónapig kellett gyűjteni. Most - az ünnephez közeledve - karácsonyi akcióval szeretnék felhívni az állatbarátok és a potenciális örökbefogadók figyelmét. Közösségi oldalukon minden nap bemutatják a menhelyük egyik lakóját: leírják történetét és emellé egy kívánságlistát is csatolnak arról , hogy mit adományozhatnak az adott állatnak. 

 

Az egyesületről: A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 2012 októberében alakult. A Szegedi Törvényszék véletlenül éppen az állatok világnapján, azaz október 4-én jegyezte be a szervezetet. Menhelyük 2019 óta működik, ahol kis létszámban, családias környezetben gondozzák az állatokat. Két, nagyon fontos projektjük van, melyeknek fő célkitűzése az ivartalanítás és a fiatalok oktatása, szemléletformálása az állatok tiszteletére, szeretetére. Nagyon sok óvodában, általános iskolában, középiskolában és a felsőoktatásban szólítottak már meg a fiatalokat a felelős állattartás jegyében. Több, mint háromezer fiatalt értek el személyesen Hódmezővásárhelyen és környékén. Eddig több mint kétezer macskát ivartalanítottak, amire nagyon büszkék. Akik nyomon szeretnék követni az egyesület munkáját, esetleg támogatnák őket, honlapjukon és közösségi oldalukon egyaránt informálódhatnak. 

Fotó: DM
Fotó: DM
Fotó: DM

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!