Új életre kelti a levágott szilfaágakat

Nagy Andrást hosszú évekig úgy ismerték a megyében, mint a kutyás terelés legavatottabb ismerőjét. Kuvaszával rengeteg versenyen és hagyományőrző rendezvényen vett részt, szabadidejét arra áldozta, hogy népszerűsítse ezt a kutyafajtát. Vadászott, illetve marhát, rackát terelt a család kedvencével, mellette tenyésztőként is dolgozott. Néhány éve azonban abbahagyta a terelést, és ahogy fogalmazott, kicsit befelé fordult, a saját boldogságát kereste. A főállásban nyomdászként dolgozó dóci férfi így talált rá a barkácsolásra mint hobbira, melyet azonnal összekapcsolt az újrahasznosítással. 

– Nagyon szeretek fával dolgozni, imádom az illatát –

mutatta lakásában a saját kezűleg készített berendezési tárgyakat.

 Ezek között van állólámpa, farönkből készített kisasztal, tükör, de még a belső párkányok is az ő keze munkáját dicsérik. Tavasszal pedig egy teljesen új dologba vágott bele: többfunkciós botokat kezdett el faragni. 

– A ház körül összesen húsz szilfám van. Amikor ezeket alulról felgallyazom, sok ág jön le belőle. Régen ezeket egyszerűen eltüzeltem, de egyszer megtetszett az egyik göcsörtös formája, és úgy döntöttem, készítek belőle egy szép botot – mesélt a kezdetekről. 

Megrendelésre nem dol­gozik 

Az elmúlt hónapokban összesen 14 botot faragott meg, többségében a családnak, ismerősöknek. – Volt pár, amit kérésre készítettem, de hamar rájöttem, hogy az nem az én világom. Ezeket ugyanis nem lehet úgy elkészíteni, hogy ragaszkodom valamiféle elképzeléshez. Ha megmondják, milyen legyen, már vége is a művészet szabadságának. Pedig ebben pont ez a lényeg: egyszer csak meglátom benne, mi szeretne lenni. Így fordult elő, hogy sokszor teljesen mást terveztem, mint ami végül kialakult, de azt gondolom, ezt el kell fogadni – magyarázta. Persze volt olyan, amikor már az elején meglátta a bot göcsörtjeiben a mintát: így készült például a madárfejes darab. – A sajátomra viszont eredetileg vidrát szerettem volna mintázni, végül hód lett belőle – nevetett. 

Nem csak dísznek jók, használni is lehet mindegyiket 

Az egyik legkülönlegesebb alkotását édesanyjának készítette. A rézzel kirakott szőlőmintákkal díszített bot kígyófejben végződik, de van rajta aprólékos faragás és egy személyes, vésett üzenet is. A lakásdísznek is kiváló darab azonban segédeszköz is egyben, mert András édesanyjának már fáj a lába. Így a botot a mindennapokban is tudja használni, járását könnyebbé tenni. – Az első díszbotok után hamar rájöttem, hogy ezeket többfunkcióssá is lehet tenni. Az általam készített darabok többsége ezért szétszedhető, és ezzel megfelelő hosszra rövidítve akár egyszerű séta- vagy túrabotként is használható. Van, aminek terepre alkalmas, leszúrható véget alakítottam ki, édesanyámét viszont például gumivéggel láttam el, hogy a lakáson belül is biztonságosan tudjon közlekedni vele – mesélte. Horgászó barátjának pedig egy teljesen egyedi darabot alkotott: annak tetejét egy faragott hal díszíti, ha azonban azt leveszik, a sétabot szigonnyá alakítható. 

Újrahasznosít minden területen 

A dóci férfi alkotásai egytől egyig újrahasznosított anyagokból készülnek: csapágyat, kilincset, töltényhüvelyt is használt már fel a botokhoz. A felső részeket nyárfából, az alsókat szilfából készíti. Utóbbi rendkívül masszív fa: kivágva és megfelelően tárolva akár 1500 évet is kibír – nem véletlen, hogy régen a lovas kocsik tengelyét is ebből alakították ki. 

– Sarokcsiszolóval, vésővel, reszelővel és fűrésszel dolgozom, ezek is régi, autentikus darabok, melyeket direkt ehhez a munkához szereztem be – mutatta meg készletét, mely egyébként mindig nála van. Ahogy fogalmazott, így legalább bármikor tud dolgozni, amikor ihlete támad: csak kiveszi a kocsi csomagtartójából, és már készül is az alkotás. Mint mesélte, először mindig a háncsolással kezd, bár van olyan bot, amelyen meghagyta a fa eredetileg is gyönyörű mintázatát. De ha a natúr fára van szüksége, a kérget igyekszik még azelőtt lehántani a botról, hogy az teljesen kiszáradna, utána ugyanis már nagyon nehéz boldogulni vele. A természetközeliség jegyében egyébként a botokat nem festi, maximum vízbázisú készítménnyel keni át. A mintákat is gravírozza vagy a fába égeti, így megmarad annak természetes hatása. 

András eddig a szabadban faragott, most azonban kialakított egy műhelyt a háza sarkában, hogy a hideg időben is legyen hol bütykölni. Természetesen ez is újrahasznosított anyagokból áll, és mint elárulta, igazából nem is elsősorban a saját kedvére készítette. 

– A fiam is ráérzett a kézzel készített tárgyak varázsára, így elsősorban ő dolgozik majd itt. Nemrégiben felújítottam egy régi, rozsdás kerékpárt, és ez a munka annyira megtetszett neki, hogy most már ő is ezzel foglalkozik, már el is készített magának egy gyönyörű biciklit. Így immár nemcsak a fának, hanem a más számára értéktelen, régi kétkerekűeknek is tudunk új életet adni – mosolygott.