Nemzedékek a fábiáni Kinizsiben

2021.12.25. 12:00

Vannak családok, amelyek már 150, 160 évet dolgoztak a cégnél

A 63 éves fábiánsebestyéni Kinizsi Zrt. mintegy 100 dolgozót foglalkoztat. Nem ritka, hogy a fiatalabb munkavállalóknak a szüleik, nagyszüleik, sőt, vannak olyanok is, akiknek a szépapjuk is a cégnél dolgozott. A Kinizsi ettől az évtől kezdve minden ősszel ebéddel köszöni meg a hűséges családok munkáját.

Kovács Erika

Fotós: Frank Yvette

– Nagy erőssége részvénytársaságunknak a nemzedékeken áthúzódó hűség. Köszönjük a munkavállalók bizalmát. Cégünk olyan, mint egy régi óra, amiben rengeteg fogaskerék található. Ahhoz, hogy ez az óra működjön és mindig pontos időt mutasson, mindegyik fogaskeréknek működnie kell. Vannak a szerkezetben nagyobb fogaskerekek és számos kicsi is, de mindegyik egyformán fontos – említett meg beszélgetésünk elején egy hasonlatot Farkasné Márton Katalin, a Kinizsi Zrt. vezérigazgatója. 

 

Minden ember munkája fontos 

 

– Így van ez a mi cégünknél is. Mindenki fontos, a takarítónők, akiknek a rendet, tisztaságot kö­szönhetjük és azt, hogy ebben a ví­­rusos időszakban rendszeresen fertőtlenítenek, és ezzel is védik az egészségünket. Fontosak az állattenyésztők, hiszen ők azok, akik gondját viselik az állatállományunknak, a növénytermesztésben dolgozók, akik a takarmányt termelik meg, a kőművesek, akik elvégzik a karbantartásokat, vagy építenek, az adminisztratív te­­rület munkatársai és a vezetők is, és valamennyi más munkakör­ben foglalkoztatott kollégánk. Ha valaki munkája kiesne, azt megérezné a cég. Lehet akármilyen rátermett egy vezető, ha nem tudja a munkatársait kellőképpen motiválni, akkor megáll az a bizonyos óraszerkezet. Mi itt a Kinizsi Zrt.-nél szeretnénk elérni, hogy minél pontosabb legyen az „óraművünk”, vagyis úgy mozogjanak a fogaskerekek, ahogyan kell – mondta a vezérigazgató. Kiemelte, a Kinizsi, az elmúlt több mint 60 éves működése alatt mindig is stabil munkáltatónak számított Fábiánsebestyénben, a téeszidőkben és ma is. 

 

Közös programokat szerveznek 

 

– Folyamatosan fejlődünk, amivel előre „menekülünk” a jövő felé, így a dolgozóknak is van jövőképük. A kemény munka mellett kiemelt figyelmet fordítunk a közösségformálásra is. Amíg nem volt vírushelyzet, egy-egy nagyobb munka elvégeztével rendszeresen szerveztünk főzéseket, közös programokat. Igyekszünk a dolgozóinknak a bé­­ren kívül is különböző juttatásokat nyújtani, mint például húsvét előtt a locsolópénz, ilyenkor télen a mi­­kuláscsomag, vagy éppen a ka­rácsonyi kóstoló. Idén ősszel pedig azokat a családokat ünnepeltük meg és láttuk vendégül egy ebédre, amelyek nemzedékeken át hűségesek a céghez, vagyis a családjuk számos tagja dolgozta le élete nagy részét a Kinizsiben. A „lista”, erre nagyon büszke vagyok, igen hosszú, és már a rendezvény óta is tovább bővült. Sokan végeztek azóta kisebb családi kutatást, hogy a rokonságból kik és meddig dolgoztak itt. Vannak olyan családok, amelyeknek már a szépapjuk is kinizsis volt. A Laczkó családból például jelenleg az ötödik generáció dolgozik nálunk – említette meg Farkasné Márton Katalin. 

Juhos Sándor édesapja, nagyapja, sőt már a szépapja is a Kinizsinél dolgozott, de már a fia is a céget erősíti hét éve. Fotók: FrankYvette

Forrás: Frank Yvette

Várják a dolgozóik gyermekeit 

 

A vezérigazgató hangsúlyozta, napjainkban a mezőgazdaságban egyre kvalifikáltabb munkaerőkre van szükség, a mezőgazdaság so­­kat fejlődött. A mai traktorok, kombájnok komputervezérlésűek, de már a fejést is robotizálták. Így a fiatalok is sokkal inkább megtalálják a számításukat ezen a te­­rületen. A cég pedig örömmel veszi, ha a felnövekvő családtagok jelentkeznek dolgozni a céghez. 

– Mindig várom, hogy a dolgozóink gyermekei idejöjjenek dolgozni. Sokukat kicsi koruktól ismerem. Nemrég felvettük például Sallai Jenő unokáját, aki kisfiúként gyakran segített a nagyapjának etetni az állatokat. Már akkor mondogatta, hogy ha nagy lesz, ő is itt szeretne dolgozni. Tudjuk, hogy a fiúkat mennyire érdekli a traktorozás. Több gépkezelőnk is szeretett kiskorában az édesapja mellett üldögélni a traktoron. Ezekből a gyerekekből lesznek vé­­leményem szerint a mezőgazdaság iránt leginkább elkötelezett dolgozók. A szülőknek is öröm az, ha látják, hogy az ő munkahelyükön felnőttként, munkavállalóként a gyermekük is boldogul. 

 

Farkasné Márton Katalin le­szögezte, náluk nem jellemző a fluktuáció, ami a mai időkben nagyon fontos egy cég életében. Személyes kudarcként éli meg, ha egy dolgozójuk más munkahelyre megy el, amit lehet, megtesz a maradásuk érdekében. 

 

A Juhos család is 100 év felett jár 

 

A Juhos család már jóval 100 év felett jár, ha a családtagok Kinizsinél eltöltött idejét vesszük. 

 

– Családunk a Kinizsi téesz megalakulása óta áll kapcsolatban a céggel. Apai nagyapám, Juhos István volt az első kinizsis, aki 1949. január 1-jétől 1964. decemberéig dolgozott itt, összesen 15 évet. De anyai részről is ugyanez volt a helyzet. Nagyapám idehozta a két fiát, édesapámat és a nagybátyámat is. Édesapám, Juhos Sándor 1954. március 8-tól 1983. február 1-jéig, 39 éven át erősítette a céget. Kőművesként kezdett, majd elvégezte a technikumot, és ő lett az építésvezető. Testvérem, Juhos Zoltán 1980 és 1988 között volt a munkatársunk. Jómagam 1973-ban, kőművestanulóként kerültem a Kinizsihez, majd 1976 júliusától vettek fel dolgozni. Vagyis az iparitanuló-évekkel együtt már 47 éve vagyok kinizsis – tudtuk meg a 62 éves ifjabb Juhos Sándortól. Szinte nincs is olyan tégla a telepen, amihez ne lett volna köze az elmúlt közel fél évszázadban. 

 

Egy munkahelyen tölti le a munkás éveit 

 

– A Kinizsi életem első és most már biztosan utolsó munkahelye. Egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy elmenjek maszek kőművesnek, de ez csak gondolat maradt. Jól érzem itt magam – említette meg a férfi, aki a karbantartástól az építésig mindenféle feladatot ellát, de amikor arra van szükség, részt vesz a konkrét mezőgazdasági munkákban is. 

Juhos Sándor három gyermeke közül a legkisebb, Zsolt is a zrt.-nél dolgozik már hét éve. Ő egy növénytermesztő cégnél kezdett dolgozni, majd 3 év után lehetősége adódott, hogy édesapja munkahelyén dolgozzon ő is. Zsolt faipari szakon érettségizett, és vendéglátós szakmája is van. 

Farkasné Márton Katalin vezérigazgató elmondta, mindig örülnek, ha a dolgozóik gyermekei is a Kinizsit választják munkahelyüknek.

Forrás: Frank Yvette

– Ehhez képest most az állattenyésztésben dolgozom istállómesterként a robotfejős részlegen. Részt veszek az elletéseken, ha kell, akár a robotfejőgépeket is megszerelem egy bizonyos szintig. Változatos a munkám, két műszak sem egyforma. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!