Vezető hírek

2022.01.01. 17:56

Büfét és boltot nyitnak a diákok

A Galamb József nevét viselő agrártechnikum egyebek mellett tangazdaságának terményeiről is híres.

Horváth Zoltán az üzlet majdani helyiségében. Fotó: Szabó Imre

Mint korábban megírtuk, ezeket nyersanyagként helyi és megyei éttermek használják. Akad közöttük, ahol külön menüsort is összeállítottak ezekből a terményekből, továbbá Helyi diák terméke néven, feldolgozott formában is találkozni lehet velük. Lekvárokat, szárítmányokat, konzerveket készítenek. A helyi piacon és kézműves vásárokon árulják a friss zöldségekkel, gyümölcsökkel együtt egy elegáns, külön erre a célra tervezett kiskocsiról. 

Az iskola most arra készül, hogy büfét, illetve üzletet nyisson, ahol ezeket a termékeket folyamatosan lehet kapni. Horváth Zoltán igazgatótól megtudtuk, az iskola épületében lévő, de az utcafrontra is nyitott boltnak otthont adó helyiséget már meg is találták, a Szép utcai főépület aulája mellett fogják kialakítani. Az elképzelések szerint a szakképzett elárusítók mellett diákok is dolgoznak majd a boltban, akik így megismerik a növények előállításától kezdve az értékesítésig a teljes folyamatot. 

 

A boltnyitás egyébként nem új ötlet, az igazgató a Délmagyarországnak már évekkel ezelőtt is beszélt róla, de eddig mindig közbejött valami, az utóbbi időben például a járvány. Most úgy tervezik, még ebben a tanévben végeznek a szükséges munkával, és jövő szeptemberben nyitják az üzletet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!