Hét város tűzoltói vettek részt a munkában

2022.01.24. 19:42

Eddig nem hallott részletek a szentesi sportcsarnok tüzének oltásáról

Hét város tűzoltói teljes légzésvédelemmel dolgoztak napokon át. Január elsején hagyta el az utolsó tűzoltó a területet.

delmagyar.hu

Forrás: Donka Ferenc

A város lakóiban is nyomot hagyott ami a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnokkal történt.

December 28-án először egy járókelő hívta a tűzoltókat, de akkor még nem derült ki, hogy pontosan mi kapott lángra. A szentesi tűzoltó laktanya csak pár utcával van arrébb a sportcsarnoktól, így nagyon gyorsan kiértek, de akkor már sejteni lehetett, hogy nagy a baj, ugyanis a tűz már a tetőszerkezeten is keresztülcsapott. – írja a Katasztrófavédelem című szakmai folyóirat.

Az első kiérkező egység vezetője azonnal 4-es riasztási fokozatot rendelt el az addigi 2-es helyett, azután indultak útnak Csongrád, Hódmezővásárhely, Kunszentmárton, Szarvas, Kecskemét és Kiskunfélegyháza tűzoltói is. 

Nem fértek az épület mellé

A katasztrófavédelem folyóirata beszámol róla, hogy mire a tolólétrákkal megközelítették a tetőt a szakemberek, addigra már az emeleti büfé is égett, ami a játéktér mellett volt. Az épület elemei között láthatatlanul terjedő tűz nagy probléma volt. Azt is meg kellett oldani, hogy a tűzoltóautókkal az épület mellé parkoljanak, hogy hatékonyan tudják oltani a tüzet, mely a különleges szerkezetű tetőt emésztette. Ezt nehezítette a légvezeték, így az áramszolgáltató embereit is be kellett vonni a műveletbe, hogy áramtalanítsák az épületet, mindemellett a fenyőket is ki kellett vágni, a fent említett okból.

Az oltással párhuzamosan a felszerelt napelemeket is igyekeztek megmenteni, a napelemeket telepítő cég leszerelt annyi panelt, amennyit csak tudott.

A legnagyobb munka a tetőszerkezet folyamatos hűtése és oltása volt. Az oltás közben arra is igyekeztek figyelni, hogy ne okozzon sok kárt a játéktérre lezúduló víz, de folyamatosan hullottak le az égett tetőelemek, így maga az épület életveszélyessé vált.

Segítségre volt szükség

A rendőrök és a polgárőrök segítségére is szükség volt, hiszen az épület életveszélyes lett, de volt, aki be akart menni fotózni, videózni, így minden bejáratot őrizni kellett.

A helyiek, akiknek rengeteget jelentett az épület, nem csak nézelődni mentek a helyszínre. A mentésben résztvevőknek folyamatosan szállították az ételt, meleg italt, kávét. 

Napokig tartott a feszített munka

Teljes légzésvédelemben, kétóránkénti váltásban dolgozott a helyszínen 50 tűzoltó a hideg, esős időben. A munka mellett még figyelni kellett a légzőpalackok cseréjére is.

Az utolsó tűzoltó végül január elsején hagyta el a területet. A kár hatalmas, de szerencsére a kormány a katasztrófa után pár nappal bejelentette, hogy újjáépítik a szentesi sportcsarnokot, mely a városban a közösségi élet és a sport egyik szerves része volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!