Vezető hírek

2022.01.22. 12:00

Egyre népszerűbb és keresettebb a panellakás

Egyre népszerűbbek a panellakások, amihez alacsonyabb áruk mellett az is hozzájárul, hogy azokat a bankok is szívesen hitelezik. Csongrád-Csanád megyében a kínálat 12,5 millió forintról indul, a „tető” pedig a 34 milliós szegedi négyszobás lakás.

Kovács András

Fotó: Török János

– Idén a panel lehet a nagyvárosi vevők menekülőútja a lakásdrágulás és a hitelkamatok emelkedése elől – írta elemzésében az ingatlan.com. A szakportál megjegyezte, a panellakások alacsonyabb ára miatt a csok és a babaváró támogatások, illetve a kamattámogatott hitelek jóval nagyobb arányú segítséget biztosítanak, mint egy drágább téglalakás esetében. 

 

 

Körképük szerint idén januárban a fővárosi panellakások átlagos négyzetméterára 643 ezer forint a kínálati piacon. Ezen belül a XI. kerületiek a legdrágábbak, azokért négyzetméterenként 776 ezer forintot szeretnének kapni az eladók, míg a legolcsóbb a XXIII. kerület, ahol 522 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért. 

 

 

Szűkös kínálat 

 

 

A megyeszékhelyeken a panelek átlagos négyzetméterára 421 ezer forint, ezen belül a veszprémi paneleket kínálják a legmagasabb áron, 563 ezer forintért, a legolcsóbb pedig Salgótarján, 216 ezerért. 

 

 

– Csongrád-Csanád megyében a panellakások kínálata 12,5 millió forintról indul, ennyiért Csongrád városban van esély ingatlant találni. Szegeden a kínálat „alja” 17,5 millió, de az árak nagymértékben függnek az ingatlan állapotától, alapterülettől, szobaszámtól és az elhelyezkedéstől – tudtuk meg a kiadónk érdekeltségébe tartozó Ingatlanbazár elemzőjétől. 

 

Panellakások – sokan jobb híján veszik.  Fotó: Török János

Megyénkben a kínálat teteje árban 34 millió forint, ami a 4 szobás szegedi panelt jelenti, itt a háromszobás átlagos ára 31,5, a kétszobásé 27,8 millió forint. A megyeszékhelyen kívüli legdrágább panel a hódmezővásárhelyi, ott a 4 szobás 25,9, a 3 szobás 21 millió forint körül van. Ugyanakkor az Ingatlanbazár adatai szerint a megyében Szegeden kívül rendkívül szűkös a panelek kínálata. 

 

 

Forgalomképes 

 

 

A piac tehát nálunk sincs el­árasztva panelekkel, a családi házakhoz hasonlóan itt is keresleti túlsúly van, vagyis kevesebb a piacképes meghirdetett ingatlan, mint a Covid előtt. A panelek relatíve sokszor cseréltek gazdát a járvány alatt, ez volt az a szegmens, ahonnan kimenekültek az emberek a zsúfoltság elől szegedi vagy Szeged környéki családi házakba. 

 

 

Az elemző szerint is a panel a legsokoldalúbban hitelezhető ingatlantípus. A plafont az je­lenti, hogy az eladók kivárnak, hiszen az áremelkedési és inflációs bizonytalanság miatt még mindig az ingatlan a legjobb befektetés. Így résen kell lennie annak, aki jó minőségű lakást akar. Aki nem szeretne mindennap fáradni a kereséssel, az feliratkozhat az Ingatlanbazár ingyenes Hirdetésfigyelő szolgáltatására, amely naponta e-mailben elküldi a frissen meghirdetett ingatlanokat. 

 

 

Jobb híján 

 

 

Az is megállapítható, hogy a lakásvásárlók lényegében jobb híján kezdtek el panelt keresni, mert a többi típus ára az „egekben” van, illetve a Covid sem okoz már akkora riadalmat. 

 

 

– Ahogy országosan, úgy megyénkben is többen keresnek rá a panellakásokra, az emelkedés 5 százalék feletti, de ugyanennyit nőtt a megfizethető árú ingatlanokra való keresés a Szeged közvetlen vonzáskörzetén kívüli településeken is. Kübekházán például 15-20 százalékos a bővülés a falusi csok óta, de így van szinte mindegyik elérhető közelségben fekvő településsel – mondta az Ingatlanbazár elemzője. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!