Felismeri, melyik szegedi épület fotóit mutatjuk be? – Galéria

Az 1882-ben épült Szűcs-házban éppen lezárult egy korszak: az IKV teljes felújításra készült, a lakók kiköltöztek, a népszerű földszinti tejivó bezárt. A kiürült házban a hajdani polgári jólét és a közeli szegénység emléke vegyült. Egy mitológiai témájú falfestmény a lépcsőház mennyezetén. Egy szója steak menüket hirdető tábla fejére állítva a régi szökőkút előtt. Régimódi kovácsolt virágok a korlátok százéves vasmunkáin. Négylábú spór a gangon. Ógörögös szegélyfestés a színehagyott lépcsőházban. Avarban álló kézikút az udvaron. Valaha összeügyeskedett, tákolt-toldott hullámpalás szárnyékok. Milyen élet hagyta e nyomokat maga után?  

A Széchenyi téren még nem is volt park, piacos szekerek és kofák árultak, amikor a ház már állt. Külsője képeslapra kívánkozik, bár a képeslapokat sosem akkor készítik, amikor az élet zajlik. Amikor például 1910-ben Farkas bírósági végrehajtó éppen „házi bútorok árverését” foganatosítja a ház előtt. Amikor Lányi villamosított cukrászdájából lehetett színházi cukorkát venni. Amikor 1917-ben, a háborús ínségben ide kellett jönni zsír- és szalonnajegyeket vételezni. Amikor Prém Sámuelné trafikjába éjjel betörtek, s amikor 1923-ban Heinrich közjegyzőnél „egy darab 5 éves, vemhes, fekete tenyész kanca” árverését tartották, és a ló a ház előtt az utcán volt megtekinthető. 

Zongoristát húsvétra

És ebben a házban lakott Vlasics Károly festő, a későbbi Tábor utcai művészeti kör lelke, aki 1918-ban felesége földszinti virágüzletében Rippl-Rónai képet állított ki (belépés: 60 fillér). És Vlasics a házban kezdett műtárgyakkal kereskedni, majd egy életen át porcelánokat, vázákat, régi órákat, bútorokat árult apróhirdetésekben, köztük 1923-ban egy egész sekrestyeszekrényt. És itt történt 1926 májusában, hogy ismeretlenek megkötözték Szél Pál ezredorvos szobalányát, száját betömték és kirabolták a lakást. És Joachim Károly órás, aki ugyancsak ebben a bérházban öregedett meg, 1927-ben a lap apróhirdetésében zongoristát keresett húsvétra. És Róth színházi fodrásznál jelmezparókákat, álbajuszokat és -szakállakat lehetett kölcsönözni, tanoncnak pedig csakis „jómegjelenésű” fiút keresett. És megnyílt a Wirth és Rengey írógépjavító műhely, saját találmányú redőnyös tolltartójával, és 7,5 pengőért volt Produx zsebszámoló készülék a boltban, de pár év múlva már csak Wirth, majd újabb évek múlva már csak ifj. Wirthné javította az írógépeket. És Kurusa Mária 42 éves háztartás alkalmazott ablaktisztítás közben a magas létráról lezuhanva agyrázkódást szenvedett, majd özvegy Fischer Miklósné 1932 karácsonya előtt megitta az összes luminált, amit fájdalmaira kapott. És két év múlva Joachim órásnál karakül szőrmebunda és Sanax villanymaszírozó volt eladó. 1937-ben pedig Altmann Jenő takaréktári tisztviselő lakásába csak úgy bement egy 30 éves nő és az ellopott hitelkönyvből szépen kiöltözködött a Széchenyi téri boltokban. És 1939-ben konyhakredenc, három rekeszes mosogató vályú, húsos deszka, só-paprika tartó és zsíros bödön lett fölösleges az 1. emelet 2-ben. És Wéber Mátyás szabómestertől az udvaron keresztül 60 vég műrostmentes, részben angol szövetet loptak 1942-ben, Dudás Sándor lakos ötéves kislányát pedig a Stefániára csalta valaki és füléből kivette fülbevalóit. 

Az első Z. Nagy üzlet

És 1941-ben Czékus földszinti cukrászüzlete is sürgősen kiadó volt. Egy évvel később kis apróhirdetés jelent meg ezzel a szöveggel: „Mindenes főzőnőt felveszek. Nagy”. Aztán a „Nagy” a következő hirdetésre „Nagy cukrász”, majd „Z. Nagy cukrász” lett. A fiatal, éppen csak felszabadult Z. Nagy Bálint elindította első cukrászüzletét a házban, és 1943-ban „rendszerető lányt” keresett a konyhára. De közben elvitték katonának, s amerre katonaszakácsként ment, oda ment felesége is. Mire visszatértek, 1945-ben, az apróhirdetés már „gyermekszerető mindeneslányt” keresett. És 1947-re a rendbehozott Z. Nagy cukrászda színházi eszpresszóvá vált, nyitva várta az esti színházi előadások végét, színészek, Inke László, Bessenyei Ferenc ismerősként tértek be; 1 forintba került egy kávé. És a Szegedi Szálloda és Vendéglátó Vállalat 1954-ben kerthelyiséget és zenés tánchelyet alakított ki, a szökőkút előtt lehetett táncolni; közben Z. Nagyék üzletét államosították, a cukrászda felszereléseit, bútorait, készletét kisajátították, még a gyerekek kis kerékpárjait is vitte az állam. Helyén pedig 1958 márciusában nyitották meg a tejivót. És a Wéber szemüveges helyén 1956 márciusában megújult az amatőr fotósok mekkája, az Ofotért bolt. És a házban 1950-ben Philips "hangraforgó", 1960-ban fekete Pannónia motor, majd 1963-ban Kékes televízió (kifogástalan antennával), majd 1966-ban vetítőgép transzformátor és új Mátra kerékpár volt eladó. És 1974-ben eredeti brazil farmernadrágot árult bő szárral a ház alatti divatbolt, aztán 1979-ben már női otthonka volt 119 forintért, férfi atléta meg 44,4 forintért az Olcsó Áruk Boltjában.  És végül 1990-ben MZ motorkerékpárját bontásra hirdette meg Király villanyszerelő.

WC a gangon

Az elmúlás békéje inkább csak Nagy László fotóin szép. A lakók semmi költőit nem találtak benne már az 1960-as évek felé, mert a 9 lakás közül egyik sanyarúbb volt, mint a másik. A Délmagyarország riportere 1969-ben járt itt, már akkor agyonkopott, rozoga lépcsők vittek fel a két emeletre. A WC a függőfolyosók végén volt, ajtaját nem lehetett becsukni, mert a téli fagy megette; egyik WC alatt volt az egyik lakás konyhája, ahová befolyt a szennyvíz. Eredetileg emeletenként két-két tágas polgári lakást terveztek a házba, de ezeket aztán tovább felezték; volt lakás, amelyik egy előszobából és egy bálterem méretű lakószobából állt. 1963-ban a Délmagyarország „Versenyben a szegedi házfelügyelők” címmel leleplezte a Széchenyi tér 5. szám alatt lakó Farkas Ferencnét, aki úgymond nem tartotta rendben a házat. Szegény asszonynak még pont az újság hiányzott: férjével és két gyerekkel egy udvari házfélében laktak, amit nem szigeteltek, így a falán csurgott a víz, s áradt a falakból a dohszag; egy garázs takarta ablakukat, tetejéről a szél leveleket hordott a szobába. A lakók 25 éven át vártak a felújításra, leveleztek az IKV-val, jelentgették a szemétkupacokat, míg végül 1990-ben elkezdődött a födémcserés rekonstrukció. Az eredmény nekik már mindegy volt, mert a ház lakásait az önkormányzat irodabérletként hirdette meg 1994-ben.

Ezt az udvart ő látta utoljára

Nagy László fotói 1990. január 27-én jelentek meg az újságban és melléjük Darvasi László írt a képtárcához illő történetet. Egyikük sem nézte végig a Széchenyi tér 5. történeteit a lapban, valamit mégis megéreztek belőlük. Darvasi írása így szólt:

"Van, aki azt állítja, szép az elmúlás is. A rozsda mélyvöröse megindul a vaskorláton, együtt csavarodik a virágmotívumokkal s mint a lián, befonja a hasas ereszeket is. Tudjuk jól, gazdagság volt itt egykoron. Látjuk az avarból kinövő udvari kutat is, mondják, Gonda néni használta utoljára. Gonda néni férje katonaember volt, s minden áldott reggel, még a zúzmarás januári reggeleken is ott mosakodott a körfolyosón. Már fél hét, fordult ilyenkor a másik oldalára Klein Gerzson, a Galíciából jött órásmester, hallva a trüsszögést s a nagy tenyerek csapkodását a szőrös mellkason. „Ébredjen, Klein úr! Folytatódik az élet!" — kiabálta Gonda százados. 

Mert az udvar: eredendő élettér. Megannyi kis eldugott sziget a városban, hol szeszélyes áramlatok az utcák és a körutak, de itt, a tűzfal árnyékában megáll egy pillanatra, s elmélázik az idő a gazdag romlás fölött. Gonda százados mindkét lábát levitte egy akna. Ott ült aztán a folyosón, felesége reggel kitolta, este betolta. Egy őszi délután úgy tett, mint aki elszunnyadt. Gonda néni megállt fölötte, s azt monda a folyosóra kilépő Klein úrnak. „Tudja, Gerzson, ezt az udvart ő látta utoljára."

Ezt az udvart látta utoljára Nagy László fotóriporter.