Ne hagyjuk az utolsó napra!

2022.01.27. 12:29

Fontos információ, ekkor jár le az autópálya-matricák érvényessége

Január 31-én éjfélkor nagyjából 2,8 millió, a 2021-es évre megváltott éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le, és ez a nap a mentességek és kedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó bejelentési határidő is. A kedvezmény a nagycsaládosokat és a mozgáskorlátozottakat érinti.

K.A.

Februárban már csak az idei matricával hajthatunk a sztrádára.

Fotó: Kuklis István

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) közleménye arra figyelmeztet, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra az új éves úthasználati jogosultságuk megvásárlását, amit az is mutat, hogy január utolsó két napján rendre 200 ezer körül van az éves országos és megyei matricavásárlások száma. 

 

– Megközelíti már az egymilliót az idei évre érvényes éves országos és megyei autópályamatrica-vásárlások száma, eddig nagyjából 300 ezer éves és több mint 700 ezer megyei vignettát vettek – mondta szerdán Bartal Tamás. A NÚSZ vezérigazgatója hozzátette, ez azt is jelenti, hogy a tavalyi évre értékesített éves vignettamennyiség 65 százalékát e hét közepéig még nem vették meg a közlekedők.

 

Január 31-e fontos határidő az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is. Eddig kell benyújtani az ezek igénybe vételéhez szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz – járási hivatalokhoz, kormányablakokhoz –, vagy a Belügyminisztériumhoz. 

 

A mentesség a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművekre kérhető. A kedvezmény a nagycsaládosokat és a mozgáskorlátozottakat érinti, ők a D2 díjkategóriába tartozó személygépkocsijukkal D1 díjkategóriájú e-matrica megváltásával használhatják a díjköteles úthálózatot. 

 

A részleges díjmentességhez kapcsolódóan a január 31-i határidő a nagycsaládosokat érinti, míg a mozgáskorlátozottaknak nem szükséges a bejelentést évente megújítani, az ő jogosultságuk a parkolási igazolvány visszavonásával, illetve a nyilvántartásból történő törléssel szűnik meg.

 

Autópálya-matrica vásárlásához a szolgáltató a saját, mobiltelefonra is optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja. Itt a vignettát kényelmi díj nélkül lehet beszerezni, és a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni a matrica érvényességének lejárta után két évig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!