Kalászvadásznak hívták a barátai

Árpádhalmon máig ápolják a neves növénynemesítő emlékét. Utcát neveztek el róla, születése 100. és 150. évfordulójára pedig emléktáblát avattak. Évente rendezik meg a Székács napot, ami minden évben egy olyan növényhez kapcsolódik, amely Székács Elemér kutatásait tükrözi. Tavaly szakmai konferenciával is adóztak a 150 éve született jószágigazgató emlékének. 

– Apám odanyújtotta markát szentetornyai tanyánkon a cséplőgép szája alá és fölfogta belé az új asztag első szemeit. Aztán másik kezével belemarkolt a mérleg melletti egyik zsákba és egymás mellé tartotta két, búzával teli kezét. – Látjátok – mutatta – előbb nékünk, gyermekeinek, nézzétek csak a különbséget! Ez a szentetornyai parasztbúza, ez meg itt a szekácsbúza. – Ekkor már körülállották az összes, szom­szé­dos, törpebirtokos gazdák és ma is emlékszem a sok, feszült figyelmű, napsütte, bajuszos arc­ra, amint kézről kézre adták a kétfajta búzát és hitetlenül vitatkozni kezdtek. Voltak, akik védték a régi, aprószemű búza kiválóságát, másoknak arcán pedig már az elhatározódás tükröződött, hogy jövőre ők is hozatnak az árpádhalmi nemesített vetőmagból – írta Székács Elemér növénynemesítőről Borotvás Sándor Nagy magyar gazdák című, 1942-ben megjelent munkájában. No, de ki is volt a „szekacsbúza” nemesítője? 

„Íróasztalos” családból származott 

Székács Elemér 1870. szeptember 23-án született Pesten. Apja Székács Ferenc bíró, jogi szakíró volt, nagyapja pedig Székács József szuperintendens, a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspöke, az MTA tagja. Elemér azonban nem apai felmenői útját választotta, hanem a mezőgazdaságot. 

Gimnáziumba Budapesten és Nagyszebenben járt, majd a Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait. 1892 és 1897 között, gróf Károlyi Alajos uradalmai budapesti központjának gyakornoka, a nagymágocsi és a tótmegyeri uradalom alkalmazottja volt, majd 1897 és 1900 között Károlyi gróf árpádhalmi uradalmának intézője, 1900-tól 1908-ig a soósdpusztai uradalmának jószágigazgatója. Az árpádhalmi Bechtold–Károlyi birtok jószágkormányzójaként pedig 1908 és 1917 között tevékenykedett. 

Új talajművelési módszerek 

Székács már pályakezdőként is új talajművelési, műtrágyázási, talajápolási módszereket alkalmazott, a terméshozamok növelésére törekedett. Ez volt a célja a növénynemesítő munkájának is. Egyik első lépésében a szegedi rózsadohány dohánylevelének tömegét növelte 20 százalékkal. Búzanemesítéssel 1906-ban kezdett foglalkozni. Ez tette ismertté a nevét. Egyedszelekcióval és pedigrétenyésztéssel különítette el a kiválogatott és továbbszaporított korai érésű egyedeket, amelyek kevésbé voltak fogékonyak a búza egyik legnagyobb ellenségére, az úgynevezett rozsdabetegségre. 

Székács Elemér rendszeresen járta a búzatáblákat és saját maga választotta itt is ki a továbbszaporításra alkalmasnak ítélt kalászokat. Barátai ezért kalászvadásznak nevezték el. Észrevegye az általa kiválasztott növények közötti még az árnyalati különbséget is. 

Erről így írt Borotvás Nagy Sándor: „Ha a búzának szíve lett volna, együtt dobogott volna Székács Elemérével, mert ő huzamos vizsgálatai folyamán valósággal emberi jellemet látott belé ebbe a növénybe. Úgy ismerte tenyészkertjét, mint tanító az osztályát. Voltak ott engedelmes, nevelhető, alakítható tövek, amelyek meghálálták a mester fáradságát. De voltak forradalmárok és lázadók is, akik sem dédelgetéssel, sem kényszerrel nem voltak kaphatók arra, hogy erényeikben kiművelve, bűneiket a legkisebbre visszafojtva a búzatársadalom nemeseinek, a felsőbb tízezernek csupa személyiségből álló osztályába emelkedjenek a köznépből.” 

A búzától a kukoricáig sok növényt nemesített 

Új búzafajtajelöltjeit nemcsak az Alföldön, hanem Sopron megyei uradalmakban is termesztette, hogy az eltérő körülmények kö­zötti viselkedésüket is megfigyelhesse. 1919-ben Székács Elemérnek már kilenc nemesített búzafajtája kapott elismerést. A legkedveltebbek az Sz17 és az Sz266 fajták voltak. 1923-ban további hat búzatörzsét is elismerésben részesítették. Az Sz1055, az Sz1230 és az Sz1242 államilag törzskönyvezett lett. 1931-ben az Sz1055 és az Sz1242 búzafajtáit a korabeli Földművelésügyi Minisztérium a magyar búzatermesztés egyöntetűvé tételéhez kijelölt 4 fajta közé sorolta. Az ötvenes évek elején az Sz1055 búzafajta a forgalomba hozatalra engedélyezett szabad fajták közé került. 

A nemesítő a század fordulóján kezdett árpanemesítéssel foglalkozni. Hatsoros Székács15 tavaszi árpája 1943-ban állami elismerést kapott. Az árpanemesítés során a terméshozam növelése, a szárszilárdság fokozása, a fagyállóság és a kalász törékenységének mérséklése volt Székács elsődleges célja. A Székács 31-es fajtát egészen a ’60-as évekig termesztették Magyarországon. 

A neves szakember zabot is nemesített. Az árpádhalmi gazdaságban 36 anyatő elkülönítésével kezdett kísérletezni. Célja a hozamnövelésen túl a megfelelő szalma, a telt szem és a finom pelyva elérése volt. Az Sz8 jelzésű zab vetőmagfajta négy évtizedet élt meg a köztermesztésben. Foglalkozott a Pignolettó és Putyi kukorica nemesítésével is, valamint len, rozs, lucerna, kender, különböző fűfélék, ricinus és különféle takarmánynövények nemesítésével is. 

Mintagazdaság lett a birtokból 

– Árpádhalmán kezében volt a jószágfelügyelői majd a jószágigazgatói hatalom és határozott irányítással az egész uradalmat fokozatosan a nemesített vetőmag termelésének szolgálatába állíthatta. Gyönyörű mintagazdaság lett ebből a Csongrád és Békés megyében fekvő, változatos termelésű birtokból. Túlnyomólag őszi búzát és tengerit termeltek 9373 holdján. Körülbelül négy évenként került egy-egy darab trágyázás alá. Gazdasági vasút szelte át a birtokot, de a helyiérdekű vasút szárnyvonalát is bevezették a főmajorig. Ugyanott, az árpádhalmi központi gazdaságban létesítette Székács a három holdas tenyészkertet, közelében a nemesített mag földolgozó helyiségeit és külön kezelt magtárait. Változó területeket jelölt ki szaporításra az uradalom különböző részein. Hatalmas állatállomány, artézi kutak, gépek s műhelyek tették korszerűvé az ottan folyó gazdálkodást – írta róla Borotvás Nagy Sándor. 

Székács nemcsak a növényágazattal foglalkozott Árpádhalmon. Korszerű tehenészetet létesített, feljavította az uradalom lóállományát. A birtok vizesebb részein fásított, olyan vadvédelmet szervezett, amely messzeföldön híres volt. 

Hat évig a rádióban is tartott előadásokat 

Székács Elemért nagyon szerették az árpádhalmiak. A kitűnő gazdálkodás mellett a jószágigazgató rendkívül humánus is volt. Lépésről lépésre megszüntette a közös konyhás lakásokat. Székács Elemért 1917-ben megválasztották az újonnan alapított Vetőmagnemesítő és Értékesítő Részvénytársaság vezérigazgatójává. 14 évig volt a Gazdatisztek Országos Egyesületének elnöke. 20 évig az Országos Gazdasági Szakoktatási Tanács alelnökeként is tevékenykedett. Kitűnő gazdasági szakíróként is ismerték, Élete utolsó éveiben hat éven át a rádióban tartott előadásokat, hogy ezzel is segítse a kisparaszti gazdaságok felvirágoztatását. 

Székács Elemért a halál korán, 62 éves korában ragadta el, 1938. május 18-án hunyt el Budapesten.